Mielőtt Roland Emmerich hozzálátott volna a városok lezúzásához összeeresztette Jean-Claude Van Damme-ot és Dolph Lundgrent. Már a hír hallatán a két akciósztár rajongói tapsviharban törtek ki és alig várták, hogy láthassák, amint nekiesik egymásnak a két fickó. A folytatás enyhén szólva is gyatra lett, majd 3 évvel ezelőtt érkezett a DVD-s harmadik rész, amely szépen hozta sorjában a házimozis akciók jellegzetességeit. Peter Hyams fia, John Hyams mégis képes volt élvezhetővé varázsolni a filmet, a lepukkant helyszínen játszódó cselekményben korrekt akciójeleneteket láthattunk. Megérkezett a negyedik rész is, amire hatványozottan igaz a számítógépes játékok dobozaira írt szöveg: „Epilepsziára hajlamosak kerüljék.” Akad egy-két jelenet, ahol túlzásba viszik a villódzást, akár vallatni is lehetne vele.
Az egykori két kedvenc még jobban a háttérbe szorul, ezúttal Scott Adkinsra bízták a főszerepet, ha valaki látta már tudhatja, hogy róla is könnyen elhihető, hogy képes leabálni egy tucat ellenfelet. Kissé nehezen indul be, ami köszönhető a forgatókönyvnek, ugyan az első néhány percben Adkins szemszögéből láthatunk mindent, ami egészen ügyes alapozás, de a továbbiak nagyon is hagynak kívánnivalót maguk után. Hyams, Jon Greenhalgh(a Dragon Eyes vágója) és Doug Magnuson túlságosan is komolyan vették magukat. Olybá tűnik, hogy egy rejtélyes és csavaros sztorit szerettek volna kieszelni, de a végeredmény csupán egy elnyújtott több helyen is unalmassá váló folytatás lett. Valaki szólhatott volna nekik, hogy ez már túl sok, B kategóriához meg pláne. A rendező későn kap észbe, Adkins végre beveti magát, nem csak Lundgrennel, de Van Damme-mal is meccsel egyet. Ha a film olyan lett volna, mint az utolsó fél óra nem lehetne túl nagy panasz a filmre, így csak 40 %. A folytatásra készüljünk, mivel a stafétabot átadása megtörtént.