0

Egy termékelhelyezést már nem tudtak beszorítani a Transformers 4-be, per lesz belőle

transfEgy dologban biztosan egyet fogunk érteni a Transformers: A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction) kapcsán: Túltengett benne a termékelhelyezés. Úgy tűnik, hogy a stúdió alaposan túlvállalta magát és még így sem tudott mindent beletuszkolni a filmbe. Ugyanis a Paramountot most 27 millió dollárra perelték, amiért egy bizonyos cég nevét nem láthatta a közönség.

A Wulong Karst Tourism utazási iroda ugyanis 750.000 dollárt perkált le azért, hogy a China Wulong logójuk kínai karakterekkel megjelenjen a produkcióban. Nos, végül mégsem került be a végső változatba.

Az ügy azért is kényes, mert a Wulong a kínai kormányzathoz tartozik és Hollywood egyes megaköltségvetésű filmjeit éppen ott érhetnek el azt a szintet a bevételben, amit már jónak lehet nevezni. És ugye még a a Doctor Strange-ből is kivettek minden Tibetre vonatkozó utalást, hogy Kínában be lehessen majd mutatni.

5

Esélyes, hogy a Transformers 4-et a legjobb film díjára jelölik az Oscaron?

transformers4kep101Lassacskán minden stúdió elindítja a díjszezonra időzített marketinggépezetét, hogy az Akadémia és más díjátadók figyelmébe ajánlják a kiváló kritikákat vagy hatalmas bevételt elért filmjeiket. És a Paramount mit talált ki? Szeretné, ha az Oscaron a legjobb filmek kategóriában a Transformers: A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction) is helyet kapjon. Talán csak egy hatalmas blöff, hogy a sokk vagy a kacagás elmúltával a többi ajánlat ne okozzon akkora megdöbbenést. A stúdió a Noét (Noah), a Csillagok között (Interstellar) filmet és a The Gamblert is be akarja passzírozni a legjobb filmek kategóriába, a Herkulest (Hercules) pedig a zenéje miatt nominálnák.


Olvasd tovább

23

Transformers – A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction)

kihalaskora

Az előző részekről: Transformers, Bukottak bosszúja, A Hold sötétje.

Egy vallomással kell kezdenem. Nem utálom zsigerből Michael Bay-t! Kedvelem a pusztításmániáját, a lassításait és nem vicsorgok dühösen, ha meglátom az amerikai zászlót, ráadásul soha nem számoltam, hogy 10 perc alatt mennyi alkalommal filmezte alulról a szereplőket. Hozzá kell tennem, hogy az első Transformers filmmel is abszolút ki voltam békülve, sőt a folytatás a debil humora ellenére is szórakoztató volt, a harmadik erőltetettsége ellenére még nézhető volt. De most már örülnék, ha Bay visszatalálna Jerry Bruckheimerhez. Olvasd tovább

0

Tv spotok a következő Transformershez

Mark Wahlberg az IGN-nek elmondta, hogyaz előzetesek sokszor átverik az embert. Beleraknak rengeteg klassz pillanatot és aki megnézi alig várja, hogy beülhessen a filmre. Majd kiderül, hogy az előzetesbe belesűrítették a film legjobb megmozdulásait. A színész szerint a  Transformers nem ez a kategória, megéri befizetni rá, nem fogunk csalódni. És a hardcore rajongóknak is sok új dolgot fognak mutatni.

Olvasd tovább

1

Transformers: A kihalás kora előzetes – Optimusnak sürgősen segítségre van szüksége

tn_transformerspos

Egy új trilógia nyitó darabja. Michael Bay ezúttal nem 200 millióból, hanem “csak” 165 millió dollárból pusztíthatott és valószínűleg, hogy minden alkalmat megragadott arra, hogy azt is felrobbantsa, ami nem tud felrobbanni. A folytatást a Dinobotokkal próbálják feldobni és visszavesznek a gyerekes humorból.

1

Tv spot: TMNT, Transformers: A kihalás kora, Hercules, A holnap határa, Hogyan rohanj a veszTEDbe

Este megtartották az MTV mozis díjátadóját, amelyet ugye rengeteg tini nézett, a stúdiók nem hagyhatták ki a lehetőséget, hogy jó néhány produkciót a fiatalabb korosztály figyelmébe ajánljanak. A Tini Nindzsa Teknőcök augusztusban mutatják meg, hogy mire képesek.

Olvasd tovább

2

Transformers – Robot karakter poszterek

Erősödik a Transformers 4 marketingje, ezúttal 13 karakter posztert tettek közzé. Michael Bay egy interjúban megerősítette, hogy A kihalás kora egy új trilógia nyitó darabja lesz, jelenleg nem tudja, hogy ő készíti-e a többit. Megemlítette Lockdown-t, aki/ami nem áll sem az Autobotok, sem az Álcák oldalán, valaki másnak dolgozik. Lockdown hajója különösen fontos lesz a további filmekben.

Olvasd tovább