Elhunyt Larry Hagman, a színészt a dallasi Medical City Dallas Hospital-ban érte a halál. 2011-ben diagnosztizálták torokrákkal, amely most végleg maga alá gyűrte.
Habár Hagman élete során több produkcióban is látható volt, mégis leginkább a Dallasban megismert Jockey-jaként maradt meg az emlékezetünkben. Zseniálisan formálta meg a southfork-i folyamatosan whiskey-t vedelő és ravasz olajmágnást.
A színész először 1957-ben tűnt fel a képernyőkön a Decoy sorozat egyik részében, majd néhány tévéfilm és epizódszerep után a Jeannie, a háziszellem szériában kapott főszerepet. 5 éven keresztül alakíthatta Anthony Nelson űrhajóst, majd 8 évet kellett várni, mire elindult a Dallas. Ez idő alatt számos alkotásban vállalt szerepet, Patrick Duffy-val már az 1974-es Hurrikán tévéfilm munkálatai alatt is megismerkedhetett.
A Dallas egészen 1991-ig volt képernyőn, ezt követően alig vállalt szerepeket. 1996-ban még elkészítették a Jockey visszatér tévéfilmet, majd egy évre rá az Orleans sorozat 6 részében tűnt fel. 1998-ban újra megformálhatta a mindenki által egyszerre kedvelt és utált dörzsölt figurát, a Dallas: A Ewingok háborújában. Jó ideig nem állt a kamera elé, de 2005-ben visszatért, néhány epizódszerep után pedig idén jött a Dallas újabb évada, ami természetesen nem lett volna teljes nélküle.
Hagman híresen sokat ivott a forgatások alatt, a pletykalapok folyamatosan alkoholproblémáiról írtak. 1995-ben májátültetésen esett át. Kipróbálta magát az olajbizniszben is, de ezeken az ügyleteken sokat bukott.
Béke poraira.