1

Contratiempo (The Invisible Guest)

Contratiempoposter

Adrian Doriát éppen egy szállodában tartják megfigyelés alatt. Mindene megvolt, mosolygós feleség és sikerekben gazdag szakmai múlt. Azonban azzal gyanúsítják, hogy megölte szeretőjét. Ami nem meglepő, végső soron az áldozattal együtt találták meg egy bezárt szobában.

A férfi tagad, állítása szerint valaki más követte el a szörnyű tettet és őt is leütötték. Ügyvédje távol jár, az ügy szempontjából fontos szálat követ, de bevonja a veterán az éppen visszavonult, renoméját rontani egyáltalán nem akaró Virginia Goodman-t, hogy addig is foglalkozzon a védelemmel. A vád fontos tanút fog meghallgatni az éjjeli órák ellenére, röpke három óra áll rendelkezésére, hogy megtudja a férfi történetének részleteit. Profi, sokat látott szakember, azonnal észreveszi, ha valami hiányzik a sztoriból, különösen dühös lesz, ha úgy érzi, hogy megpróbálják átverni. Márpedig a bajban lévő fiatalember beszámolója egy átlagos megfigyelő számára ugyan hihető, de egy törvényszéki héja nem vesz be mindent. Tudni akarja, hogy mi történt valójában, különben összepakol és búcsút int. Fontos minden részlet, hiszen mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. Hosszú lesz ez az éjszaka, legalábbis nekik. Olvasd tovább

1

To Steal From a Thief előzetes

stealfromthief1Valenciában egy zimankós napon 6 felfegyverzett alak megpróbálja lép be egy bankba, úgy tűnik, hogy minél több zsákmánnyal akarnak lelépni, ám megjelennek a zsaruk is. Kiderül, hogy a rablókat konkrétan egyetlen dolog érdekli: a 314-es széf tartalma, amely a kormány korábbi tagjának a tulajdona és az illető kómába esett. A tervet nehezíti, hogy a menekülési útvonal járhatatlanná válik.

Daniel Calparsoro, a Képzavar (Ausentes) rendezője dirigálta a thrillert. Luis Tosar, Rodrigo De la Serna, Raul Arevalo, Marian Alvarez és Jose Coronado nevei olvashatóak a stáblistán. Olvasd tovább

0

Julieta előzetes

julietaPedro Almodovar 3 éve jelentkezett filmmel, épp itt volt az ideje, hogy újabb produkcióval rukkoljon elő. Eredetileg Silencio, jelenleg Julieta címre hallgató drámája egy nőről és szerelmi ügyeiről szól 1985-tól egészen 2015-ig.

Emma Suarez és Adriana Ugarte játsszák a főbb szerepeket, Nathalie Poza, Pilar Castro és Rossy de Plama is benne van a filmben. Spanyolországban április 8-tól adják. Olvasd tovább

0

Toro előzetes

toroAz Eve című ígéretes robotdráma alkotója, Kike Maillo dirigálta a Toro-t, amelyet Fernando Navarro (Anacleto) és Rafael Cobos (Marshland) írtak. Mario Casas és Luis Tosar játsszák a főbb szerepeket. Spanyolországban április 22-én mutatják be, talán hozzánk is eljut.

Toro testvéreivel rablást követ el, majd a menekülés során megsebesít egy rendőrt. A hajsza során elveszíti uralmát a gépjárműve felett, balesetet szenved, amiben egyik bátyja elhalálozik, a másiknak viszont nyoma vész. Toro két évet húz le a sitten, majd évekkel később feltűnik a színen eltűnt bátyja a 11 éves lányával. Sok pénzzel tartozik egy gengszternek és arra kéri öccsét, hogy segítsen. Olvasd tovább

0

Torrente 5.: A kezdő tizenegy (Torrente V: Misión Eurovegas)

torrenteee

Az előző részről itt volt szó.

„Torrente? Spanyol film? Miről szól? Szexista, rasszista, bunkóparaszt exzsaruról? Na jó, nézzük meg.” – Nagyjából így állhatott neki mindenki a vígjátéknak régen. És valószínűleg már a legtöbb néző ott tudta, hogy odalesz ezért a tohonya félkegyelműért, amikor az pár feles bekapása után éjfélkor kijelenti, hogy szolgálatban van és nem kér több itókát. A szinkron zseniális volt, néhány mondatot azóta is előszeretettel idézgetnek. Santiago Segura újra és újra belebújhatott Torrente bőrébe, de azért tudnia kellett volna, hogy hol kell kiszállni. Mert hiába csapkodtuk a térdünket a nevetéstől a kétbalkezes ürgén, mostanra már inkább fárasztó, mint vicces. Olvasd tovább

0

A [REC] 4: Apocalypse következő előzetese

rec4post2007-ben a spanyolok megmutatták, hogy miképp kell igazán jó és izgalmas found footage horrort készíteni. De itt meg is állt a tudomány, mivel a nagy nemzetközi sikert arató filmhez elkészítették a kevésbé jól sikerült folytatást. Itt kellett volna megállni, mivel a harmadik eléggé félrement. De már ekkor lehetett tudni, hogy jön a negyedik.

Jaume Balaguero állt a kamera mögött, ő volt a társrendezője az első két [REC] –nek, aztán leforgathatta az Amíg alszol (Sleep Tight) thriller-horrorját. A negyedik felvonásban Angela Vidal riporternő megpróbál kijutni a tankhajóról, ahol fogva tartják. Olvasd tovább

2

Torrente 5 előzetes

torrente5Torrente sok időzhető szöveggel örvendeztetett meg minket és egyúttal pár fontos dologra is megtanított. Mert ugye ki mosott kezet vécézés előtt? A kretén, önző, alkoholista, rasszista (a sor tetszés szerint folytatható) kétbalkezes alak Spanyolország egyik legfontosabb exportcikkévé nőtte ki magát és Santiago Segura immáron ötödik alkalommal örvendezteti meg a világot Torrente filmmel.

Torrente 5: Operación Eurovegas címen futó részben Alec Badlwin is tiszteletét teszi. De vajon itthon mikor mutatják be a soron következő felvonást? Olvasd tovább

1

Rövidfilm: Similo

similo2007-ben kezdték forgatni és 2009-ben végeztek vele. Nagy nehezen összejött a pénz az utómunkára és végre elkészült. A spanyol  Zacarias & Macgregor duó filmje a távoli jövőben játszódik. Honlapjukon azt írták, hogy egy realisztikus sci-fi love story-t szerettek volna készíteni. De a lényeg az volt, hogy a realizmust és a sci-fit ötvözni tudják.

2065-ben járunk, az egész bolygóra kihatással voltak az éghajlatváltozások. A kevés lakható helyek egyike az Antarktisz, ahol a cégek városokat húztak fel. Itt találkozik Hebe és Ciro ismét egymással. Alome de Balma és Javier Rios játsszák a két főszereplőt. Olvasd tovább

4

[REC] 4: Apocalypse előzetes

rec4Meg kell hagyni, hogy 2007-ben a spanyol [REC] hozott némi izgalmat a horror műfajba és legalább a found footage stílust is erősítette. Majd jött a folytatás, ami ugyanabban az épületben játszódott. A harmadik már eléggé megosztó volt, a rajongók egy részének nem tetszett, hogy próbáltak némi humort csepegtetni a franchise-ba, mindenesetre a láncfűrészes menyasszonynak valószínűleg mindenki örült. És idén befut a [REC] 4: Apocalypse, amelyet Jaume Balagueró, az első két rész társrendezője és az Amíg alszol (Mientras duermes) alkotója dirigált

 


‘[•REC] 4: Apocalipsis’ – Tráiler (HD) by elseptimoarte