Kemény fába vágja a fejszéjét, aki úgymond igazán tetszetős disztópikus jövőképet akar bemutatni. Manapság a young adult műfajban próbálkoznak több-kevesebb sikerrel, klasszikusnak nevezhető darabot nem sikerült kitermelni. Még nehezebb dolga van az ötletgazdának, ha az embereknek dolgozó és segítő robotokat kever bele a sztoriba. Hiszen olyan nincs, hogy a masinákba ne legyen szabályrendszer programozva, amit át lehet hágni.
2044-ben járunk, az emberiség döntő többsége a napviharok következtében elhunyt, a Föld nagy része radioaktív sivataggá változott. Alig pár millióan maradtak és a technika eszközök használata is erősen leszűkült. Egy megacég, a ROC létrehozták a robotokat, amelyek mindegyikébe két fontos biztonsági protokollt ültettek. Az első nem engedi, hogy élőlénynek ártsanak, a másik megtiltja, hogy saját magán vagy egy másik roboton változtatásokat hajtson végre. Jacq Vaucan (Antonio Banderas) a ROC-nak dolgozik és őt hívják, ha valamelyik gép meghibásodna és az ügyfél esetleg kártérítést követelne. Új ügye felettébb érdekes, nem igazán akarja elhinni és a furcsaságokat a cég dolgozói, felettesei is kétkedve fogadják. Olvasd tovább


