A Felhőatlasz gyönyörű és grandiózus alkotás, de nem a háromórás terjedelme, a beharangozott ígéretei, vagy a komplex szerkezete miatt, hanem, mert benne van a mozi esszenciája. Belemerülni egy csodálatos, izgalmas, meghökkentő, elgondolkodtató, vagy drámai sztoriba, együtt érezni a szereplőkkel, és saját élménnyel: egy érzéssel vagy egy gondolattal jönni ki a moziból. Nem olvastam az alapjául szolgáló David Mitchell-könyvet, de értem, hogy miért lelkesedtek érte olyannyira a Wachowski-testvérek, hogy mindenüket beleadva a nagyközönség elé vigyék a művet. A Mátrix és a V, mint vendetta után ismét átadják az üzenetet: még ha csak egy csepp is vagy az óceánban, akkor is érdemes szembenézned a félelmeiddel, és küzdened azért, amiben hiszel.
És, hogy miért kellene küzdeni, netán lázadni? Mondjuk, mert nem tetszik a rendszer. Mondjuk, mert egy-két ember döntése volt, hogy a többi millió hogyan éljen. És mondjuk a benned szunnyadó eredendő jó csak egy megfelelő cselekedetre vár, hogy megállíthatatlanul beteljesítse a sorsodat.
FayeFaye kritikája ugyanerről a filmről.