2

Strike Back, 3. évad – sorozat

 

Nem mondanám, hogy ínség van az akciósorozatok terén, csak éppen a felhozatalból egyszerűen kevés a ténylegesen szórakoztató. Rég volt már az Alias és bizony Jack Bauer sem mostanában harapta át valakinek a gégéjét. Az űrt a Strike Back hivatott betölteni, amely immáron a harmadik évadban küldi harcba az angol 20-as részleget, ahol ugyan kevesen tevékenykednek, de annál több az egy négyzetméterre jutó mogorva képzett és harcedzett személyek száma. Nem jelent semmit, ha valaki elemző vagy egész nap a műholdképeket lesi, ha a helyzet úgy kívánja két pillanattal később biztos kézzel emeli célzásra fegyverét.

A felállás a régi, azaz a kissé merev angol Stonebridge és a lazább, CIA-től menesztett amerikai Scott a két tapasztalt kommandós.. A duó összecsiszolódott, még most is a félelem legkisebb jele nélkül néznek farkasszemet a túlerővel. A változás csupán annyi, hogy Grant helyett egy másik vezető lépett a részleg élére. Mi a különbség? Rhona Mitra kevesebb szeplővel rendelkezik, de ugyanolyan dögös, mint Amanda Mealing és könnyedén elhihető róla, hogy bárkinek szétrúgja a seggét. Olvasd tovább

6

Stb…

0sw7

Star Wars: Mark Hamill, Harrison Ford és Carrie Fisher is boldogan benne lenne a következő részben. Úgy hírlik, hogy Colin Trevorrow is a lehetséges rendezők között van. És Lucas kijelentette, hogy ő nem fog beleszólni abba, hogy ki legyen a rendező.

Állítólag a Disney meg akarja venni a Hasbro-t is. A Transformers, a G.I Joe jogok a Paramountnál, az Ouija és a Monopoly meg az Universalnál vannak. Kétlem, hogy ezek nélkül lenne üzlet.

Mark Millar elárulta, hogy Matthew Vaughn nem a Star Wars kedvéért hagyta ott az X-Ment, hanem a Secret Service képregényfilm miatt, amelyhez mihamarabb hozzá kell látni.

Daniel Craig azt mondta, hogy még nincs forgatókönyv a Tetovált lány folytatásához.

Az interneten terjedő pletykákat Michael Bay is olvassa, így az is eljutott hozzá, hogy Mark Wahlberg lesz a Transformers 4 főszereplője. Mivel a Pain & Gain munkálatain összebarátkoztak elgondolkodik, hogy felkérje-e a filmre. Olvasd tovább

2

Jurassic Park 3D poszter

Mostanság nagy divattá vált egyes régi kasszasiker átkonvertálása. Nem úszhatta meg a Jurassic Park sem, amely jó ideig a világ legtöbbet kasszírozó filmjének a titulusával bírhatott. A 3D-s verzió 2013 április 5-én kerül a mozikba.

John Hammond létrehoz egy őslényparkot, amelyet a genetikusok segítségével dinoszauruszokkal népesít be. Kezdetben minden jól megy, ám ahogy lenni szokott beüt a baj és a dinók elszabadulnak.

0

Zero Dark Thirty poszter

Nem kellett rá sokat várni, hogy megérkezzen az első Oszama bin Laden levadászásához köthető film.  Kathryn Bigelow eredetileg egy másféle sztorit szeretett volna leforgatni, de mikor közzétették a hírt Mar Boallal azonmód átdolgozták a forgatókönyvet. Volt is némi balhé, ugyanis állítólag hozzájutottak néhány top secret irathoz.

1

Movie 43 előzetes

2010-ben forgatták a Movie 43 szkeccsfilmet, de elég lassan állt össze. A Rogue Pictures Amerikában január 25-én mutatja be a 11 rendező közreműködésével készült alkotást, amiben annyi ismert név kapott szerepet, hogy talán egy A4-es papírt is megtöltene (betűmérettől függően). A trailer megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

Olvasd tovább

0

A Harry Potter rendezője Tarzan filmet csinál

Miután David Yates befejezte a Harry Potter franchise-t már volt egy-két tervezet az asztalán. Talán a legvalószínűbb, hogy a többség azt szerette volna, ha a Cicero-ba vág bele, ahol Tom Hardy lehetett volna Al Capone. De ezen kívül még ott volt a The Imitation Game és a Voice Your Head is.

A sok gondolkodás eredménye az lett, hogy végül a Tarzan rendezői székébe ült bele. Na erre biztosan senki nem számított. De vajon ki fog ugrálni a fákon Csitával? Egyelőre még nem szerződött le senki a főszerepre, de az már napvilágot látott, hogy kik közül fognak választani.

Henry Cavill, Alexander Skarsgard és Charlie Hunnam már találkozott a rendezővel, hogy elbeszélgessenek a filmről, de rajtuk kívül még Tom Hardy is a szerepel a Warner listán.

Cavill hamarosan Supermanként repkedhet, bizonyára a Warner elégedett volt vele. Skarsgard a stúdió berkein belül készülő The Vanguard vikinges projektben lesz a központi karakter, Hunnam pedig a Pacific Rimben nyújtott kiváló teljesítményt. Hardy pedig az Eredetben és Batmanben nyújtott emlékezetes alakítást.

 

 

 

0

Mégsem lesz Top Gun 2?

Tony Scott és Tom Cruise tavaly augusztusban elbeszélgetett a Top Gun folytatásáról, ám nem sokra rá a rendező öngyilkosságot követett el. Úgy tűnt, hogy nélküle is megvalósul a film, ám a The New York Times azt írja, hogy  a 80-as években készült vadászgépes akciófilm második részéből nem lesz semmi.

A Top Gun 3D-s konvertált változata azonban berobban a mozikba, ha minden igaz 2013 februárjában repkedhet ismét Maverick a fellegek felett. Talán ha kitermel egy nagyobb bevételt a stúdió újra előveszi Peter Craig forgatókönyv változatát és az eddigi terveket.

0

2 tv spot a Nyomorultaknak

Kemény hónap lesz a december, a Nyomorultak (Les Miserables) újabb változata a Django elszabadul (Django Unchained) westernnel együtt kerül a mozikba, de e hónapban érkezik a Hobbit is.

Mindenesetre Victor Hugo klasszikus regényéből régen készült mozifilm, az utolsó 1998-ban került a nyilvánosság elé, de a Liam Neeson, Geoffrey Rush és Uma Thurman főszereplésével készült dráma elvérzett a kasszáknál, a kritikusok többsége azonban kedvelte. Tom Hooper rendezésében Hugh Jackman, Anne Hathaway és Russell Crowe fakadhat dalra.

Olvasd tovább

3

In The Name of the King 3 előzetes

Dominic Purcell  is elérte azt a szintet, amikor aprópénzért cserébe bármit bevállal. Rábólintott Uwe Boll ajánlatára, ő lehet a nagy hős A király nevében harmadik részében.

Purcell egy bérgyilkost alakít, visszavonulása előtt még bevállal egy utolsó melót. Két gyereket kellene megölnie, ám megkíméli életüket, viszont az egyiküknél látott nyakláncot elviszi. Az ékszer egy másik helyre juttatja, ami már nem a saját, megszokott közege.

 

Olvasd tovább

1

A Need For Speed története

Javában folynak a Need For Speed előkészületei, a közismert számítógépes játékon alapuló aszfaltszaggató mozi 2014 február 7-én kerülne a mozikba. Eddig Aaron Paul és Imogen Poots írhatták alá a szerződést, nemrég Dominic Cooper csatlakozhatott hozzájuk.

Paul karaktere saját szerelőműhellyel rendelkezik, ahol az illegális autóversenyek világába kikerülő autókat bütykölgeti. Ide hozzák azokat a drága és csili-vili kocsikat, amelyeken változtatásokat kell végrehajtania. Egy alkalommal csúnyán átverik és a következő verseny alatt legjobb barátját megölik. Börtönbe kerül, ahol kiterveli bosszúja részleteit.

Cooper formálja meg Dino-t, aki régen a NASCARon versenyezhetett, de most már ő sem legális ligában dolgozik. Betársul Paulhoz és mivel igen jó kapcsolatokkal bír igencsak fellendíti a boltot.