1

Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are, 2009)

írta Nikodémus

A világ kegyetlen. Szembejön, beléd rúg, vérig sért, és még csak ott se hagy: mindig veled marad, az elviselhetetlenségig. Nem tudsz mást tenni, mint visszaadod neki, ami jár: jön a frusztráció, a düh, az ordítozás. Mind menekülés, hogy lerázhasd magadról azt a terhet, amit az élet jelent. Sírni, örülni, feloldódni, elkülönülni – a tiszta érzelmek lehengerlő intenzitását nem lehet egy egész életen át bírni. Tán épp ezért növünk fel. A gyerekkor mélységes érzelmi rémületességéről nem sokan mernek beszélni, hát még filmet forgatni, ráadásul úgy, hogy Amerika egyik legkedveltebb mesekönyvét veszik hozzá alapul. Tízéves Spike Jonze éjsötét drámája, ami gyerekmozinak álcázza magát.

Olvasd tovább

0

Jó srácok – A kulisszák mögött

Ha egy nap rosszul indul, később még inkább minden balul üthet ki. Ezt bizonyítják a Superbad – avagy miért ciki a szex?, az Ananász expressz és a Virsliparti alkotói legújabb filmjükben, amely a hatodikosok eszelős kalandjai miatt szintén sok helyen kiverheti majd a biztosítékot. A 12 éves Maxot meghívják élete első smárolós bulijába, ő pedig pánikol, mivel nem tudja, hogyan kell smárolni. Útmutatásra vágyik, ezért legjobb barátaival, Thorral és Lucassal igénybe veszik Lucas apjának drónját – amihez egyébként egy ujjal sem nyúlhatnának hozzá –, hogy titokban megfigyeljenek egy smároló kamaszpárt. Aztán kicsúszik a kezükből az irányítás, és a drón megsemmisül. Kétségbeesetten helyre akarják hozni a katasztrófát, mielőtt Max apja hazatér, ami további súlyos zűrökhöz vezet. A jó srácok a cél érdekében hanyagolják az iskolát, és ámokfutásuk során önhibájukon kívül kábítószert lopnak, egyetemisták paintball-csatájába keverednek, miközben egyszerre menekülnek a zsaruk és két szédült kamaszcsaj, Hannah és Lily elől.

Olvasd tovább

0

Toy Story 4

írta Nikodémus

Van egy olyan érzésem, hogy a Toy Story-filmek nem csupán a gyártó Pixar stúdió vagy úgy általában véve az animációs film sorsára reflektálnak, hanem személyesen a két alapító, John Lasseter és Ed Catmull közös történetét örökítik meg. Mindez az egyébként szépen lezárt trilógia után szkepszissel várt, de pozitív meglepetést okozó 4. rész erősítette meg bennem: Woody és Buzz sztorija furcsa módon épp afelé kanyarog, ahogy hőseink, a 3D-animációt feltaláló, azzal kasszát robbantó, majd a Disney kebelére megtérő filmguruké. Nincs ezzel semmi gond, hisz a Pixartól (épp a kezdő Toy Story nyomán) rétegzett, többértelmű fabulát várunk immár évtizedek óta, és legújabb filmjük tökéletesen meg is felel ennek az elvárásnak. Talán túl tökéletesen is.

Olvasd tovább

0

Családi bunyó / A férfi mögött

írta Nikodémus

Olyasmi történik manapság a szórakoztatóiparban, amiről a századelő szüfrazsettjei vagy a hatvanas évek nőjogi mozgalmai legfeljebb csak álmodhattak: a női nézőpont betört a fősodorba. Magazincikkek ezrei, inspirációs előadások sokasága és bestseller-kötetek tucatjai hangsúlyozzák a női értékek fontosságát, s a hullám a filmipart sem kerülte el. Két éve szinte világforradalomként ünnepelte Hollywood, hogy végre sikeres szuperhősmozi készült női főhőssel (Wonder Woman), és a rivális képregénystúdiótól az idei évre is jutott egy hasonló témájú film (Marvel Kapitány). A minőség persze hagy némi kívánnivalót maga után (főként a leegyszerűsített karakterábrázolás és az otrombán megfogalmazott üzenet miatt), ám szerencsére nem kell latexruhás szuperemberekkel bajlódnunk, ha izgalmas történeteket akarunk látni nőkkel a főszerepben.

Olvasd tovább

0

Átváltozás – Eighth Grade (2018) / Edge Of Seventeen (2016)

írta Nikodémus

Rettentő nehéz őszintén beszélni a kamaszkorról. Nekünk, felnőtteknek legtöbbször nem is sikerül: többnyire ifjúkorunkban megszilárdult jellemünk biztonságából tekintünk vissza a tini-lét egymásnak is ellentmondó, mégis elementáris igazságaira, gyakran nosztalgiával párásítva szemünket. Mintha egy sorsdöntő sportmérkőzés izgalmait próbálnánk felidézni a kiábrándító végeredmény tudatában. Bo Burnham és Kelly Fremon Craig író-rendező szerencsére nem félt belevetni magát a kamaszkor örvényébe, sőt, filmjeik jó eséllyel minket is berántanak – érdemes a merülés.

Olvasd tovább

1

Pókember: Irány a Pókverzum (Spider-Man: Into the Spider-Verse)

írta Nikodémus

Tudom, kicsit megkésett ez az írás, mert a film, amiről szól, jórészt már kikopott a hazai mozikból (azért ha megtalálod még, ne hagyd ki), mégis érdemes pár sort szentelni egy olyan mozinak, amely kábé a semmiből érkezve akkora meglepetéssel csap arcon, hogy a fal adja a másikat. S ez a gigafranchise-ok és a személyre szabott tartalmak Hollywoodjától igen nagy ritkaság. A Pókember: Irány a Pókverzumnak amilyen hülye a címe, olyan kreatív az alapkoncepciója és a kivitelezése, ráadásul mindezt túlcsorduló ötlet-áradattal, száguldó tempóban adja. Nehéz ellenállni neki.

Olvasd tovább

1

Lady Bird

írta Nikodémus

Kamasznak lenni keserves, de végülis jó dolog, sulykolja belénk Hollywood immár évtizedek óta. Bár az ifjúsági scifi-k fősodorbeli divatja épp lecsengőben van, szinte nem akad olyan művészi ambíciókkal megáldott filmes Amerikában, aki ne egy felnövés-történettel szeretné letenni névjegyét. Greta Gerwig színész-rendező az Oscar-gála küszöbén, március 1-jén bemutatott debütáló nagyjátékfilmjében ki is használja rendesen a műfaj közhelyeit, a Lady Bird mégis alaposan eltér a már megszokott tinisztoriktól.

Olvasd tovább

1

A legsötétebb óra / Viszlát, Christopher Robin

írta Nikodémus

2018-01-legsötétebb-óra-viszlát-christopher-robin-1

Különös helyzet, hogy két, egyaránt Oscarra hajtó, ám egymástól gyökeresen különböző film kapcsán arról kell írnom, mindkettő visszautal saját ihlető könyvére. A legsötétebb óra és a Viszlát, Christopher Robin az a fajta film, ami átélése közben exkluzív elégedettség-érzéssel tölt el, lepörgése után viszont nem szabad elgondolkodni rajta, a következő díjszezonra pedig tuti, hogy elfelejted. Igen, a könyv mindkét esetben javallottabb és időtállóbb élmény.

Olvasd tovább

3

Röviden: Adult Life Skills (2016)

írta Nikodémus

2017-11-adult-life-skillsAnnának (Jodie Whittaker) születésnapja van – a harmincadik –, de senki sem ünnepel: anyja (Lorraine Ashbourne) kiabál vele, nagyanyja (Eileen Davies) babusgatná, ő azonban bevágja a durcit – és az ajtót maga mögött. Előveszi filctollát, dekorál és hajtogat, s bizarr párbeszédeket ad elő két hüvelykujja főszereplésével. A kert végében található, átalakított fészerben lakik, mely tele van zsúfolva tarkabarka holmikkal. Hogy ezek micsodák valójában, s hogy Anna körül miért forr állandóan a levegő, azt Rachel Tunnard elsőfilmes vágó-rendező virtuóz ritmusban adagolja. Ennek folytán sokáig csak találgatunk, mire föl ez a nagy hajcihő: a furcsa párbeszédek, a különös, mégis borzongatóan valósághű karakterek és az abszurd, mégis kínosan ismerős szituációk. Rendezőnk jóvoltából csakhamar egy menekülés-történet közepén találjuk magunkat, ahol a szörnyű múlt okozza a még ki sem próbált, félelmetesen idegennek tűnő jövő elöli bujkálást. A tét azonban egy élet, amit nem szabad futni hagyni – a sebek pedig gyógyíthatók: szeretettel.

Olvasd tovább