0

Családi bunyó / A férfi mögött

írta Nikodémus

Olyasmi történik manapság a szórakoztatóiparban, amiről a századelő szüfrazsettjei vagy a hatvanas évek nőjogi mozgalmai legfeljebb csak álmodhattak: a női nézőpont betört a fősodorba. Magazincikkek ezrei, inspirációs előadások sokasága és bestseller-kötetek tucatjai hangsúlyozzák a női értékek fontosságát, s a hullám a filmipart sem kerülte el. Két éve szinte világforradalomként ünnepelte Hollywood, hogy végre sikeres szuperhősmozi készült női főhőssel (Wonder Woman), és a rivális képregénystúdiótól az idei évre is jutott egy hasonló témájú film (Marvel Kapitány). A minőség persze hagy némi kívánnivalót maga után (főként a leegyszerűsített karakterábrázolás és az otrombán megfogalmazott üzenet miatt), ám szerencsére nem kell latexruhás szuperemberekkel bajlódnunk, ha izgalmas történeteket akarunk látni nőkkel a főszerepben.

Olvasd tovább

0

Átváltozás – Eighth Grade (2018) / Edge Of Seventeen (2016)

írta Nikodémus

Rettentő nehéz őszintén beszélni a kamaszkorról. Nekünk, felnőtteknek legtöbbször nem is sikerül: többnyire ifjúkorunkban megszilárdult jellemünk biztonságából tekintünk vissza a tini-lét egymásnak is ellentmondó, mégis elementáris igazságaira, gyakran nosztalgiával párásítva szemünket. Mintha egy sorsdöntő sportmérkőzés izgalmait próbálnánk felidézni a kiábrándító végeredmény tudatában. Bo Burnham és Kelly Fremon Craig író-rendező szerencsére nem félt belevetni magát a kamaszkor örvényébe, sőt, filmjeik jó eséllyel minket is berántanak – érdemes a merülés.

Olvasd tovább

1

Pókember: Irány a Pókverzum (Spider-Man: Into the Spider-Verse)

írta Nikodémus

Tudom, kicsit megkésett ez az írás, mert a film, amiről szól, jórészt már kikopott a hazai mozikból (azért ha megtalálod még, ne hagyd ki), mégis érdemes pár sort szentelni egy olyan mozinak, amely kábé a semmiből érkezve akkora meglepetéssel csap arcon, hogy a fal adja a másikat. S ez a gigafranchise-ok és a személyre szabott tartalmak Hollywoodjától igen nagy ritkaság. A Pókember: Irány a Pókverzumnak amilyen hülye a címe, olyan kreatív az alapkoncepciója és a kivitelezése, ráadásul mindezt túlcsorduló ötlet-áradattal, száguldó tempóban adja. Nehéz ellenállni neki.

Olvasd tovább

1

Lady Bird

írta Nikodémus

Kamasznak lenni keserves, de végülis jó dolog, sulykolja belénk Hollywood immár évtizedek óta. Bár az ifjúsági scifi-k fősodorbeli divatja épp lecsengőben van, szinte nem akad olyan művészi ambíciókkal megáldott filmes Amerikában, aki ne egy felnövés-történettel szeretné letenni névjegyét. Greta Gerwig színész-rendező az Oscar-gála küszöbén, március 1-jén bemutatott debütáló nagyjátékfilmjében ki is használja rendesen a műfaj közhelyeit, a Lady Bird mégis alaposan eltér a már megszokott tinisztoriktól.

Olvasd tovább

1

A legsötétebb óra / Viszlát, Christopher Robin

írta Nikodémus

2018-01-legsötétebb-óra-viszlát-christopher-robin-1

Különös helyzet, hogy két, egyaránt Oscarra hajtó, ám egymástól gyökeresen különböző film kapcsán arról kell írnom, mindkettő visszautal saját ihlető könyvére. A legsötétebb óra és a Viszlát, Christopher Robin az a fajta film, ami átélése közben exkluzív elégedettség-érzéssel tölt el, lepörgése után viszont nem szabad elgondolkodni rajta, a következő díjszezonra pedig tuti, hogy elfelejted. Igen, a könyv mindkét esetben javallottabb és időtállóbb élmény.

Olvasd tovább

3

Röviden: Adult Life Skills (2016)

írta Nikodémus

2017-11-adult-life-skillsAnnának (Jodie Whittaker) születésnapja van – a harmincadik –, de senki sem ünnepel: anyja (Lorraine Ashbourne) kiabál vele, nagyanyja (Eileen Davies) babusgatná, ő azonban bevágja a durcit – és az ajtót maga mögött. Előveszi filctollát, dekorál és hajtogat, s bizarr párbeszédeket ad elő két hüvelykujja főszereplésével. A kert végében található, átalakított fészerben lakik, mely tele van zsúfolva tarkabarka holmikkal. Hogy ezek micsodák valójában, s hogy Anna körül miért forr állandóan a levegő, azt Rachel Tunnard elsőfilmes vágó-rendező virtuóz ritmusban adagolja. Ennek folytán sokáig csak találgatunk, mire föl ez a nagy hajcihő: a furcsa párbeszédek, a különös, mégis borzongatóan valósághű karakterek és az abszurd, mégis kínosan ismerős szituációk. Rendezőnk jóvoltából csakhamar egy menekülés-történet közepén találjuk magunkat, ahol a szörnyű múlt okozza a még ki sem próbált, félelmetesen idegennek tűnő jövő elöli bujkálást. A tét azonban egy élet, amit nem szabad futni hagyni – a sebek pedig gyógyíthatók: szeretettel.

Olvasd tovább