írta Nikodémus
Nehéz elképzelni, de teremnek még intelligens, nézőjüket felnőttnek tekintő látványfilmek Hollywoodban. Persze kihalófélben lévő műfaj ez a világrombolósdi szuperhősfilmek és a streaming-csatornákra optimalizált romantikus gagyik áradatában, de a még májusban bemutatott A majmok bolygója: A birodalom bizony megérte a várakozást. Még úgy is, hogy az 1968-as klasszikustól számítva ez már a tizedik mozifilm a témában.
írta Nikodémus
Erősen SPOILERes írás.
Egy nagyszabású scifi-regényadaptációtól szokatlanul (bár a Dűne fura hagyományaihoz tulajdonképpen illeszkedve) alig bújtatott narrációval indul Denis Villeneuve gigantikus filmfolyamának második része: Irulan hercegnő (Florence Pugh), a galaxist uraló IV. Shaddam császár (Christopher Walken) lánya beszél egy aprócska felvevőbe arról, milyen hírek zavarják meg az udvar nyugalmas mindennapjait. A Harkonnenek ugyanis nem bírnak az Arrakis-i fűszerkitermelést szabotáló fremenekkel, s egyre szaporodó akcióik mögött egy ideje mintha tudatos tervezés állna. Hogy a hír igaz-e, még nem tudjuk pontosan (nesze neked, fake news-ipar…), de nem is ez a fontos, hanem a bizonytalanság, amit kelt. Pontosan ez a célja annak az embernek, akit az előző rész óta sokan halottnak hisznek, s aki egy kicsiny, fürge sivatagi kisegérről nevezi el magát.
írta Nikodémus
A három testőr: D’Artagnan (Les trois mousquetaires: D’Artagnan) – Készítsen Hollywood akárhány jó pénzzel kitömött adaptációt, a franciák időről időre visszakövetelik saját hőseiket. Most Dumas örök klasszikusa került sorra, melyet frankofón sztárok részvételével, látványos külsőségek között gondolt újra Martin Bourboulon rendező. Aktualizálni szerencsére nem volt kedve, sem posztmodern játékokat játszani: adaptációja egy klasszikus-romantikus kalandfilm, melyben a jelenkor a kamerakezelésben és a történet pergőre vágásában köszön vissza. A színészkoszorú remekel, a cselekmény nagyvonalúan hömpölyög, a hangulatteremtés kiváló (és idézőjelek nélküli). A játékidő derekán törik meg picit a lendület, s van pár nehezen magyarázható cselekedete hőseinknek, de ez valószínűleg kiegyenlítődik majd a második részben – merthogy filmünk a regény csupán első részének megfilmesítése, a folytatás már idén megérkezik. A kulturális (vissza)sajátítás jól sikerült, de nem ír filmtörténelmet.
írta Nikodémus
Eredetileg ilyenkor már az utolsó promóciós anyagokat és az első kiszivárgó véleményeket kéne olvasnunk Denis Villeneuve Dűne-eposzának közelgő második részéről, ám ha már az író- és színész-sztrájk miatt jövő tavaszra tolták a bemutatót, ismerkedjünk meg egy, pontosabban két híres-hírhedt korábbi feldolgozással, melyek akaratlanul is döntő hatással voltak a filmes popkultúrára – még Villeneuve-re is, hiába tiltakozik.
írta Nikodémus
Legendás állatok: Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: Secrets Of Dumbledore) – Nehezített örökséggel, ám sokat ígérő premisszával indult hat éve a Harry Potter-sorozat előzményének szánt franchise, ám hiába J.K. Rowling bevonása, a húszas évek nosztalgiája vagy a mugli- és a varázsvilág kontrasztjának izgalma, a Legendás állatok-sorozat a legfrissebb részt figyelve egyre céltalanabb. Úgy zörög az egész, mint egy kibelezett mákgubó: sztárját (Johnny Depp) kényszerűen lecserélték, ügyeletes rosszfiúja (Ezra Miller) botrányt botrányra halmoz, írója pedig szintén netviharba keveredett (hogy jogosan-e, az egészen más kérdés). S mintha ez a film sem találná önmagát: az előző rész nagy leleplezését megkapjuk még egyszer, jól elmagyarázva, ám az ott történtek többi része kb. semmilyen hatással nincs az itteni eseményekre. Jude Law alig tud mit kezdeni alulírt szerepével, Mads Mikkelsen mereven néz, Eddie Redmayne szokásosan pantomimeskedik egy sort, a szedett-vedett banda pedig erőtlenül próbálja megállítani az egyre nagyobb hatalomra szert tevő főgonoszt. Rowlingnak volt gondolata demokrácia és autokrácia viszonyáról, a rasszizmus különböző fokozatairól vagy az elmérgesedő konfliktusok természetéről, de egyiket sem volt képes normális (forgatókönyvi) formába önteni. A Dumbledore titkai kapkodó, ritmustalan és összecsapott – nem csodálkoznék, ha a Warner fejeseinek részéről itt és most véget is érne a történet.
Stephen King klasszikus thrillerének új adaptációjában egy rendkívüli pirokinetikai képességekkel bíró lány megvédi családját és önmagát olyan sötét erőktől, amelyek el akarják fogni őt, hogy irányíthassák. Andy (Zac Efron) és felesége, Viky (Sydney Lemmon) már több mint egy évtizede menekülnek, hogy elrejtsék lányukat, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) egy titkos kormányügynökség elől, amely ki akarja használni példátlan tehetségét, hogy a tüzet tömegpusztító fegyverré alakítsák. Andy megtanította Charlie-t, hogyan tartsa kordában tűzgyújtó képességét, amit harag vagy fájdalom aktivál. Ám amint a lány 11 éves lesz, a tűz egyre és egyre fékezhetetlenebbé válik. Miután véletlenül kiderül a család tartózkodási helye, egy rejtélyes titkosügynök (Michael Greyeyes) indul utánuk, hogy örökre elfogja Charlie-t. A lánynak más tervei vannak.
írta Nikodémus
Hét évtizedet kellett várni rá, de eljött ez a pillanat is: prémium-minőségűnek szánt mozgókép készül a hard-scifi atyjának remekművéből. Isaac Asimov Alapítványát sokan tartják megfilmesíthetetlennek, többek között azért, mert nem áll másból, mint emberek beszélgetés közbeni filozofálásáról (miközben a cselekmény nagyja narratíván kívül történik), merész vállalás volt tehát az Apple TV+-tól, hogy Roland Emmerich, majd Jonathan Nolan magára hagyott projektjét David S. Goyerrel vegye fel. Ha utóbbi úriemberrel kapcsolatban félelmeid támadnak, nem vagy egyedül, ám a megvalósult sorozat potenciálja eddig meglehetősen biztató.
írta Nikodémus
Jezsuita misszió egy távoli, vad vidéken? Izgalmas alaphelyzet, melyből bizsergető kalandfilmet, erkölcsi példabeszédet és komor drámát is ki lehet hozni, sőt, mindhármat egyszerre. Hollywood időről időre belefog kereszténység és egzotikum sajátos viszonyának tárgyalásába, ám az eredmény, talán részben akaratlanul is a megtérés valódi indítéka felőli faggatózássá alakul. A mély személyességgel ugyanakkor kevéssé fér össze a mozis kasszasiker, így filmjeink, A misszió (1986), A fekete köpeny (1991) és a Némaság (2016) inkább csendesen megbújnak az álomgyár perifériáján.
Az írás két korábbi kritika alapján készült: A misszió / Fekete köpeny, Némaság.
írta Nikodémus
Nehéz megítélni innen, egy kis közép-európai országból, hogy Németország feldolgozta-e már a náci múltat. Elő pillantásra úgy tűnik, igen, könyvek, zenék, filmek garmadája jelent meg a témában, kialakítva a képet, hogy a németek különösen ügyelnek saját történelmi traumáik gondos elővételére, újraemésztésére és megoldására. Miért okoz mégis botrányt egy, immár a XXI. században megjelent vékony könyvecske? Timur Vermes Nézd, ki van itt című szatírája – övezze bár felháborodás, lebiggyesztett ajkak vagy piruló félrenézés – olyan alapötlettel bír, ami filmért kiáltott. Ami gyorsan meg is jött.
írta Minime
A popkultúra gigantikus vizuális ikonja.
Steven Spielberg legújabb rendezése, amely a filmmel azonos című Ernest Cline-regény alapján készült, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint megidézni egy olyan korszak emlékeit, amelyet a nézők nagy része ismerősként üdvözöl saját múltjának részeként, bemutatni egy lehetséges jövő keserű képét, valamint üzenetet küldeni a jelenben önmaguktól vagy mások által kirekesztett virtuális menekültek számára, akik egyelőre kénytelenek beérni egy gigantikus és meseszerű virtuális valóság áldásai és átkai nélkül.
írta Nikodémus
Na persze, majd bolond leszek ilyesféléket megengedni a fiamnak! – buzog fel bennem az előrelátó pedagógus, miközben Jean-Pierre Jeunet legújabb, T. S. Spivet különös utazása című filmjét nézem. Néhány pillanattal később pedig gyermeki ámulattal feledkezem bele a vásznon történtekbe. S ez így megy majd’ két órán át, ám ez a rendhagyó hullámvasút egy percre sem terhel meg, mivel az Amélie csodálatos életének rendezője levetkőzte harsányságát, s a tavaly ősszel nálunk is bemutatott filmje főképp jól eltalált arányaival imponál.
Cheryl Strayed 5 hónappal a megjelenés előtt, 2011 októberében küldte el könyvvázlatát a színésznőnek, mert úgy gondolta, ha megvalósulna a film, akkor Witherspoon lenne a legtökéletesebb a szerepre. A színésznő gyorsan beszerezte a jogokat, remek lehetőséget látott, hogy produkciós cégénél készülhessen el az alkotás.
Witherspoon a Holtodiglan után szerette volna elkészíteni a drámát, végül úgy döntött, hogy David Fincher filmjéből inkább producerként veszi ki a részét. Ekkor lendült be a igazán a Vadon szekere.
A Mielőtt meghaltam utómunkálatainál járt Jean-Marc Valle, amikor felkínálták neki a rendezést. Bruna Papandrea megnézte a dráma első vágott változatát, majd elégedettségében ajánlatot tett.
FilmDROID