0

Röviden: Last Flag Flying (2017)

írta Nikodémus

Sal (Bryan Cranston) évtizedek óta működteti lepukkant kocsmáját. Egyik este váratlan vendég toppan be hozzá: Larryvel (Steve Carrell) még a hadseregből ismerik egymást, sülve-főve együtt voltak, s Larry megkéri régi haverját: látogassák meg együtt harmadik társukat, az azóta lelkésszé lett Richardot (Laurence Fishburne). A tiszteletes otthonában aztán kiböki hősünk jövetele célját: az iraki háborúban nemrég elvesztett fiát szeretné hazahozni és eltemetni. A három cimbora útra kel, hogy szembenézzen a gyásszal, a kortárs Amerika közállapotaival (2003-ban járunk), s persze egy kis kaland sem árt. Richard Linklater Darryl Ponicsan regényéből készült Last Flag Flying című filmje nagy empátiával és megkapó humorral közelít témájához, s miközben hőseit végigutaztatja a vidéki Amerikán (színésztriónk remekel a szerepekben), könnyű kézzel dob fel súlyos kérdéseket nézőjének: mi a valódi hazaszeretet? Törődik-e valaki a kisember problémáival? Fontosabb-e a rút igazság a nehezen kiküzdött megbékélésnél? Számadással tartozunk-e életünk döntéseiért embertársainknak? Larry, Sal és Richard a zárójelenetben végül egy felbontatlan levél köré csoportosul. Hiába a közösen átélt kalandok, a gyászmunka még csak most kezdődik.

(Megjelent: A Szív, 2018. november)

Olvasd tovább

6

Farkasokkal táncoló (Dances With Wolves, 1990)

írta Nikodémus

2017-12-dances-with-wolves-1

Emlékszem, iskolai szünet volt, talán a téli. Jöhet a süti, az önfeledt játék, nem számít a lefekvés, és fel lehet fedezni az ajándékokat, amik a karácsonyfa alatt vártak ránk. Az egyik ilyen gondtalan, szénhidrát-telített évben lepett meg először a Farkasokkal táncoló. Valamelyik kereskedelmi csatorna adta este tízkor, s felfigyeltem a főcímre. Végül ott ragadtam, és amikor kiírták, hogy folytatása holnap következik, másnap már forró teával és takaróval készültem. Igen, a Farkasokkal táncoló így varázsolt el… Kevin Costner legnagyobb dobása értelmezhető klasszikus és revizionista westernként, sajátos Robinson Crusoe-történetként (és persze obligát karácsonyi moziként is), legfőbb jellemzője mégis az a romantikus költőiség, amiről úgyis tudom, hogy hazugság, de nem zavar, hiszen egy mítosz grandiózus (és egyik utolsó) kibontakozását látom.

Olvasd tovább