családtörténet

2

Száz év magány (Cien años de soledad) – 1. évad

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Aki alkot, az remél. Számot vet az idővel, s művét a jövőre bízza, tűnjön az bármilyen ködösnek innen, a jelenből nézve. José Arcadio Buendía, Macondo megalapítója (Diego Vásquez) ugyanígy gondolkodik: szerelmével, Úrsulával (Jackie Quinones) nem csupán települést, hanem dinasztiát is alapítanak Gabriel García Márquez kultikus regényében, melyet hosszú, gondos előkészületek után a Netflix vitt filmre kétszer nyolcrészes sorozat formájában. A tét legalább akkora, mint amekkorát a regény merész főhőse vállalt. S az eredmény bizony egészen különlegesre sikerült.

Vérfertőző rokonszerelem kavarja fel egy kis falu nyugodt életét, amely gyilkosságba torkollik. S mivel az átmetszett torkú halott éjszakánként rendre visszajár (legalábbis az elkövetőknek biztosan), el kell indulni az ismeretlen határvidék felé. José Arcadio és Úrsula nem hezitál, egyből a távoli óceánpartot tűzi ki úticélként. Hogy a nagy víz végül felbukkan-e a láthatáron, az az elbeszélés (pontosabban egy gőzölgő láp) ködébe vész, ám új paradicsomként mégiscsak felépül egy falucska. Az édeni település úgy tűnik, az időn kívül létezik: a boldog családba egymás után érkeznek a gyerekek, de az egykor elkövetett ősbűn mindvégig ott lebeg a gyorsan gyarapodó Buendía família fölött. Egy napon vándorcigányok bűvölik el s avatják be a családfőt az alkímia rejtelmeibe, a kamaszodó fiúk nem bírnak vágyaikkal, az újszülöttek levitálnak, a zsákba csomagolt csontok zörögnek, Isten árnyát pedig kezdetleges dagerrotípiákról szeretnék főhőseink leolvasni.

Olvasd tovább →

0

Vaskarom (The Iron Claw)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Pankráció, sikeréhség, családtörténet és egy jó adagnyi tragédia sűrűsödik össze Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene, The Nest) harmadik nagyjátékfilmjében, mely ezúttal egy valós alapokon nyugvó történetet mesél el. Az Erdély Mátyás operatőr fényképezésével készült, s a hazai mozikban már március 21-től megtekinthető Vaskarom (The Iron Claw) megrázó dráma a vérségi kötelék erejéről, a mérgező családi mintáról és az átok mibenlétéről.

Olvasd tovább →

0

Ha Isten úgy akarja (Se Dio vuole, 2015)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Nincs igazi hit kétség nélkül – szól a széles körben emlegetett bölcsesség, ám ha komolyabban belegondolunk hit és kétség viszonyába, már nem is olyan egyértelmű a dolog. Edoardo Maria Falcone filmje, a hazai mozikban öt éve bemutatott Ha Isten úgy akarja szokatlan modorban, ám remek éleslátással járja körbe kétely és meggyőződés kapcsolatát.

Olvasd tovább →

0

Egy nő láthatatlan élete / Ema (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Bő három évtizede már, hogy a dél-amerikai szappanoperák megjelentek a hazai televíziózásban, s miközben a rendszerváltozás mámorító szabadságában hol hüledezve, hol felháborodva néztük őket, szépen elvégezték munkájukat közgondolkodásunkban. Hatottak beszédmódunkra, névadási szokásainkra, és ami a legfontosabb, sajnos eltanultuk belőlük azt a tehetetlenséggel vegyülő teátrális érzelmeskedést, ami társas kapcsolatainkban csak fokozza, s nem oldja a problémát. A mesés-varázsos dél-amerikai kontinensről persze leegyszerűsítő, s így hazug kép ez; legutóbb két hazai mozibemutató kapcsán győződhettünk meg erről. Koronavírus ide, kultúr-ínség oda, a nyár két legizgalmasabb premierjének ígérkezett az Egy nő láthatatlan élete és az Ema.

Olvasd tovább →

1

Élősködők (Parasite, 2019)

Publikálta Filmdroid

írta Gőbel Ágoston

Mától VOD-n is elérhető az idei Oscar-nyertes film,
ebből az alkalomból közöljük Gőbel Ágoston (oceanjaro.blogspot.com) írását.

Magyar idő szerint február 10-én hajnalban 92. alkalommal adták át az Amerikai Filmakadémia legrangosabb elismeréseit, az Oscar-díjakat. Az eseményen a koreai Bong Joon-ho Élősködők című alkotása kapta a legjobb filmnek járó szobrot, amit nyugodtan nevezhetünk filmtörténeti jelentőségűnek, hiszen először nyert a főkategóriában nem angol nyelvű film.

Olvasd tovább →

0

Sorry We Missed You / Waves (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Nem csak a barát, a rokon is bajban ismerszik meg – tapasztalhatjuk időnként megnyugvással, máskor keserűen. Utóbbiról sajnos egyre többet hallunk: váratlan események, hirtelen tragédiák következtében széthulló családokról, melyek tagjai nem bírják tovább a végeérhetetlen passiójárást, és az egyéni számítás végül felülkerekedik bennük a gondoskodó szereteten. A Sorry We Missed You (Sajnáljuk, nem találtuk otthon) és a Waves (Hullámok) vád és pártoskodás nélkül mutatja be egy-egy hétköznapi családra szakadt nehézségek hatásait.

Olvasd tovább →

0

Röviden: The Boy Called Sailboat (2018)

Publikálta nikodemus

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy kisfiú, akit Vitorlásnak hívtak. Senki sem tudja, szülei miért így nevezték el, barátai, ismerősei értetlenkedtek egy kicsit, aztán elfogadták – mert a kisfiú kedves volt, de leginkább csöndes. Kimaradt a nagy iskolai bunyókból, a tanulás után mindig engedelmesen hazament, hogy a fociőrült szomszéd sráccal múlassa az időt, s figyelje az otthonukat támasztó gerendát. Mert ez a gerenda bizony fontos volt, még az életnél is fontosabb: ha elmozdul, aprócska otthonuk azonmód ripityára törik. Ezt pedig a melós apa és a háziasszony anya nem engedheti meg magának. Mikor már öt rózsafüzér és nyolc segítő szent képe vigyázza a gerendát, a fiú úgy gondolja, új életcélt keres magának: beszerez egy ukulelét, hogy dalt írjon a városi kórházban haldokló nagyinak. Igen ám, de az ének olyan jól sikerül, hogy a fiú mindenkit lenyűgöz vele a tornatanártól az iskolatársakon át a buszvezetőig. Délutáni muzsikálása helyi látványossággá avanzsál, a világ felfordul körülötte, de őt egyre csak az hajtja, hogy örömet szerezhessen a beteg nagyinak.

Cameron Nugent ausztrál gyerekszínészből lett író-rendező debütáló nagyjátékfilmje lehetne akár a szokásos súlytalan tündérmese-sztori is, ám alkotónk saját útját rajzolja meg a nehéz sorsú, tehetségével mindenkit elkápráztató fiúban, aki éppoly természetességgel veszi a (zenei) csoda bekövetkeztét, mint egy-egy tragikusabb életfordulatot. A kopár táj megszomjasít, a bájosan elrajzolt mellékkarakterek mosolyogtatnak, a történet finom szimbolizmusa pedig a stáblista után kezd el működni bennünk. Mivégre hát a boldogság? El tudjuk-e fogadni, hogy mindenkihez másképp kopogtat be? A dal pedig, ami tündérmesénkben annyi örömöt okoz oly sokaknak, a néző számára néma marad: a boldogság titka megfejthetetlen.

(Megjelent: A Szív, 2019. július-augusztus)

Olvasd tovább →

0

Önkiteljesítés felmosóval – Joy (2015)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Ez a cikk nemrég, bő két éve íródott, ám pár dologgal még ártatlanabbak voltunk:
nem volt Weinstein-botrány, nem volt #MeToo, és Jennifer Lawrence sem nőtt
önmagán túlmutató ikonná (avagy SJW-rá, kinek ahogy tetszik).
Érdekes lehet újraolvasni a későbbi fejlemények tükrében.

David O. Russell legújabb filmje egyszerre több is, kevesebb is egy szokványos karriertörténetnél. A címszereplője után Joynak keresztelt alkotás humoros-lendületes óda egy talpraesett háziasszonyhoz, aki tehetségével és kitartásával éri el, hogy egyáltalán életpályát választhasson magának.

Olvasd tovább →

0

Szépséges fiatalság (La meglio gioventù, 2003)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2016-01-la-meglio-gioventu-1

Azon a nyáron minden megváltozott. Matteo (Alessio Boni) és Nicola (Luigi Lo Cascio) az egyetemi vizsgák után haverjaik után indulnának, de belebotlanak egy különös szépségű autista lányba, akit el kell vinni apjához. A vállalkozás csupán félig-meddig sikerül, a könnyű mediterrán levegő csak úgy izzik a fiatalok között, aztán az idősebbik testvér egyszer csak hirtelen eltűnik. Később mindhárman életük sorsfordító eseményeként tartják számon azt a búcsúzás nélküli elszakadást. Így illan el a Szépséges fiatalság: az élet megy tovább, rendületlenül.

Olvasd tovább →

0

Sztorizás mesterfokon – A titokzatos szerető (2013) / Apáim története (2012)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2015-08-the-invisible-woman-stories-we-tell-1

Már több mint másfél éve láttam, de nem tudom feledni az élményt: az interjúalany vallomása közben egyszer csak megáll, és visszakérdez. A kérdező – képen kívül – meglepődik, majd a helyzet spontaneitásának engedve válaszol, s kedélyes beszélgetés alakul ki. Varázslatos pillanat: a jólfésült dokumentumfilm megbillen, hogy átadja helyét valami sokkal izgalmasabbnak, a történetmesélés mint létezésmód feltárásának. Sarah Polley és Ralph Fiennes különböző álruhában ugyan, de egyaránt erről mesél ihletetten.

Olvasd tovább →