5

Martha Marcy May Marlene

01mmmm

A tavalyi év egyik meglepetése most jutott el hozzánk a mozikba: akit nem riaszt el a béna cím, fogékony a lélektani drámákra, és kíváncsi az Olsen-ikrek kishúgára, csak az nézze meg a filmet. Igaz, hogy a tengerentúli kritikusok az egekbe magasztalják Elizabeth Olsen és Sean Durkin rendező első nagyjátékfilmjét, azonban mondanivaló és megvalósítás  tekintetében nem hoz újat. Ennek ellenére fontos film, mert a tucatnyi popcornmozi mellett a nyugati civilizációk paradoxonát kapisgálja.

Martha egy zavarodott nagylány, akinek az apja valahogy a múlt ködébe veszett, amikor pedig  édesanyja (is?) meghal, egyszerűen felszívódik, hiába “aggódja miatta betegre magát” a nővére, Lucy (Sarah Paulson). Amikor két év múlva egyszercsak csörög a telefon Lucynál, kiderül, hogy Martha valahol a hegyekben él, 3 órányira a civilizációtól, és valamiért nagyon feldúlt. Csak mi tudjuk meg, hogy Martha ez idő alatt egy szekta tagja volt, ahol a végsőkig kihasználták a befolyásolhatóságát, út- és igazságkeresését, a struktúraéhségét, hogy valaki(k)hez végre tartozzon. Innen ered a cím is, a szektában Martha a Marcy May nevet kapja a vezetőtől, jelezve, hogy a korábbi, civilizált énjének még a csíráját is le kell vetkőznie, ha őket választja új családjául.

A furcsa telefonhívás után (bár Lucy számára nem egyértelmű, hogy Matha mit akar, csak a nézők ordítanak, hogy “segítséget, te marha”) Lucy értemegy, és hazaviszi magához.

Kiderül, hogy Lucy időközben férjhez ment, és épp a gyerekvállaláson dolgozik, úgyhogy éppen totálisan alkalmatlan időben kell befogadnia az elvadult, aszociális Marthát, és felelősséget vállalnia a közös gyerekkoruk végéért.

Martha egy pillanatra nem tud megnyílni Lucy előtt, amit Lucy haragnak és hibáztatásnak fog fel, pedig ha tudná, hogy Martha az átélt traumák miatt képtelen a párbeszédre… persze akkor sem történne semmi. Lucy ugyanis végtelenül felszínes, ő testesíti meg a társadalom konformista részét, aki amikor már ordít, hogy valami nagyon nagy baj van a testvérével, akkor is csak saját magát tudja analizálni a valódi segítségnyújtás helyett.

Mivel nincs akinek elmondhatná Martha a történetét, ezért flashbackekben kapjuk vissza őket, mindig az egyes valósidejű történésekre rímelve. Az eredmény az lesz, hogy nem csak Martha, de már mi sem tudjuk, mi a jelen és mi a múlt, mi a valóság, és mi az álom. Egybefolynak a síkok, és a két létforma is: a társadalomba illeszkedő megalkuvó jelen-lét, és a társadalmat megtagadó, de végül szintén megalkudni kényszerülő szekta múltbéli mindennapjai. Ez így alapvetően jól hangzik, eredendően izgalmas alkotói koncepció, de a megvalósítás inkább csak zavart kelt. Míg a sztori szerint Marthánál odáig vezet, hogy totális paranoiába fulladnak az álomban és az ébren töltött percei, a néző szép lassan elveszti a fonalat, hogy éppen mit is lát.

A film másik hibája, hogy a néző bár sajnálja Marthát, de nem tud vele azonosulni, mert Martha képtelen tanulni, képtelen felismerni, hogy tévedett, csak ösztönösen érzi, hogy ez sem jó, de hogy miért nem, azt még mindig az erősebbek, az alfa-férfiak mondják meg neki. További probléma, hogy nem mindenhol hihető, logikus a történetvezetés, és egy-egy szál valahogy elsikkad (pl. a kiszólás, hogy a szektavezetőnek csak fiúgyermekei születnek), ami persze roppant életszerű, de egy film esetében nem ezt várjuk, ez inkább bosszantó.

Végül Olsenre visszatérve: alapjáraton jelentős alakítás lenne ez, amit 21 évesen lerakott az asztalra, hacsak arról beszélnénk, hogy mondjuk egyáltalán elvállalta ezt a szerepet, meg, hogy ismertsége ellenére levetkőzött. Ami viszont a limitált számú arckifejezéseit illeti, a nővéreiről készült, és kikerülhetetlenül a kollektív tudatunkba égett ezernyi fotó után az az érzése az embernek, hogy csak a családi kalapból kellett előhúznia ezeket az üres-elrévedt, vagy éppen üres-full vidám tekinteteket.

Inkább azt mondanám, hogy az alakítása  korrekt volt, amit a többi mellékszereplő néhány hihetetlenül erős pillanata megfűszerezett, a tragikus történet és mondanivaló pedig kiemelt a mezőnyből.

5 komment

  1. ez jó volt:))

    az utolsó előtti bekezdés nagyon ott volt, hiába no vér nem válik vízzé:))

  2. Olsen szerintem jó volt és gyakorlatilag máris lesöpörte az asztalról testvérei eddig teljesítményét.
    A film lassúságát egyébként szokni kell és tényleg nagy baj, hogy néha csak úgy váltogat a jelen és a múlt között, eléggé zavaró és idegesítő.

  3. Lassúság? A Meek’s Cutoff hoz képest ez a film szinte robogott előre:) Szerintem jó volt, de nem tudnám megmondani, hogy miért:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *