9

The Flowers of War

0fow

1937 decemberében a japán erők lerohanták Nanking városát, több ezer embert gyilkoltak meg és több száz nőt erőszakoltak meg. A kínaiak fel-felemlegetik ezt az időszakot, a mai napig sem heverték ki, a másik fél, azaz a japánok úgy vélik, hogy az egész csak túl van lihegve. Ha már Kína egyik legdrágább filmjéhez lát hozzá, hát illik valami olyasmibe invesztálni, ami még véletlenül sem kerüli el az emberek figyelmét, nem is csoda, hogy a nankingi háborúba helyezték a történéseket és egy nemzetközileg ismert sztárt tettek meg főszereplőnek, így jobb eséllyel kelti fel az érdeklődést a nemzetközi piacon.

48

Motherf***ing Space Nazis

Erre vár már mindenki régóta. 2006-ban tették közzé, hogy el fog készülni az Iron Sky, majd a készítők a neten gyűjtést is szerveztek, hogy elkészülhessen a mű. Idén végre láthatjuk, hogy milyen lett. A történet szerint a második világháború vége fele a nácik a legnagyobb titokban a Holdra költöztek, ott vígan éltek és készültek a visszatérésre. 2018-ban a Föld felé veszik az irányt.

2

Stb… Új Black Gold előzetes, Stiller HBO filmje, Szellemlovas 2 színfalak mögött

0sgSelena Gomez szerezte meg Jany Nelson regényének, a The Sky Is Everywhere-nek a jogait és ő lesz a főszereplő. Gomez karaktere nővére árnyékában él, amikor testvére meghal, hirtelen ő kerül a középpontba.

Újabb pletyka röppent fel a Bosszúállók kapcsán: Pókember cameozni fog a filmben.

Lily Collins mégsem fog játszani az Evil Dead remake-ben, más elfoglaltsága akadt.

Christopher Plummer egy interjúban elmondta, hogy szerinte Terrence Malick túlírja a forgatókönyveit és az sem tetszik neki, ahogy a filmjeit vágja. Ő biztos, hogy nem fog játszani több filmjében.

Catherine Zeta Jones leszerződött a Side Effects filmre.

Lily Taylor és Ron Livingstone is bekerült a The Conjuring színészgárdájába.

Lena Headey és Ethan Hawke lesznek a Vigilandia scifi főszereplői.

Ben Stiller az HBO számára készít egy tévéfilmet, az All Talk politikailag, vallásilag, kulturálisan és szexuálisan is felettébb tiszteletlen és durva lesz, a forgatókönyvet Jonathan Safran Foer írja.

Emma Roberts és Craig Roberts látható lesz a I Am My Family Secret filmben, a történet szerint egy testvérpár rájön arra, hogy szüleik 20 évig egy nagy titkot rejtegettek előttük és amikor kiderül, életük jelentősen megváltozik.

2

Seeking Justice előzetes

Nicolas Cage-nek nem megy jól mostanság, bukta bukta hátán, bár ezt inkább magának köszönheti, jobb lenne, ha körültekintően választana szerepet és filmet. A soron következő akció-thrillerében egy boldog házas fickót kelt életre, ám feleségét (January Jones) egy este megtámadják. A kórházban egy rejtélyes fickó alkut ajánl: az elkövető megbűnhődik, cserébe csupán egy kis szívességet kell tennie a közeljövőben. Rendező Roger Donaldson, aki legutóbb A banki meló dolgozatot mutatta be. Amerikában március 16-án érkezik.

8

Nyáron kezdik forgatni a Másnaposok 3-at

Bradley Cooper, Zach Galifianakis és Ed Helms fejenként 15 millió dollárt kérnek azért, hogy ismét másnaposok legyenek. A Warner ki fogja nekik fizetni ezt az összeget. A trió az első részért még csak 1 millió dollárt vághatott zsebre, majd amikor a vígjáték 467 millió dollárt kaszált a mozikban jöhetett a következő felvonás. Ezért Cooperék egyenként 5 millió dollárt kaptak és még a profitból is részesedhettek. A Másnaposok 2 581 millió dollárt kasszírozott, szóval nem is volt kérdés, hogy érkezik a következő kaland.

A forgatás nyáron veszi kezdetét, a történetet most még nem tették közzé, de nem nehéz kitalálni, hogy Cooperék ismét csapnak egy görbe estét, majd másnap reggel felébredvén nem emlékeznek semmire, hogy milyen durva buliban vettek részt. Már csak az a kérdés, hogy az eddigi két rész esetében bevett formula vajon a harmadiknál is beválik-e. Érdemes lenne újítani. De vajon tudnak-e? Jövőre meglátjuk, bemutató május végén.

1

A Warner mégsem készíti el az Elfquest képregény filmváltozatát

0elfqA Warner 2008-ban jelentette be, hogy megfilmesíti az 1978-ban kiadott Elfquest képregényt, akkor Rawson Thurber, a Kidobós rendezője látott neki a forgatókönyvnek és egyben ő vezényelte le volna a produkciót. Ám az eltelt négy év alatt nem igazán jött semmiféle hír a tervezet környékéről, a képregény társalkotója, Wendy Pini a Facebookon tette közzé, hogy a projekt jégre került.

“Négy évnyi bizonytalanság – és több, mint négy évnyi bátorításotok és biztatásaitok – után a Warner végre megszólalt. És ez a szó a következő volt: Nem. Tömör magyarázatuk szerint nem akarnak versenyre kelni a Hobbittal. Erre a lehetőségre – úgy ahogy még néhány másikra is – fel voltunk készülve.”

A képregényben a Wolfriders elf/tünde törzs állt a középpontban, akik próbálják túlélni a megpróbáltatásokat a két holddal is rendelkező Föld-szerű bolygón. Kapcsolatba lépnek már törzsekkel, megfigyelik az emberek és a trollok népét.

0

Az ember tragédiája: Túl a tízezer nézőn!

tragedia01Mozinet sajtóhír: Jankovics Marcell alkotása, Az ember tragédiája néhány nappal ezelőtt átlépte a tízezer nézőt, ezzel a 2011-es esztendő egyik legsikeresebb magyar filmje lett.

Az ember tragédiáját december 8-án kezdték vetíteni a hazai mozik, eredménye tehát azért is kiemelkedőnek tekinthető, mert a tízezres nézőszámot mindössze másfél hónap alatt érte el. Az érdeklődés töretlen, a film még műsoron van számtalan vidéki városban és természetesen Budapesten is.

Az ember tragédiája forgatókönyve 1983-ban született. A gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után a tavalyi év második felében ért véget. A film érdekessége, hogy Jankovics mind a 15 színt más-más stílusban készítette el. Alkotója, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcell korábbi animációs nagyjátékfilmjei a János Vitéz (1973), Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002), de dolgozott többek között a Gusztáv és a Magyar népmesék sorozatokon is. Sisyphus című 1974-es animációs rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték, 1977-ben pedig a háromperces Küzdőkkel Arany Pálma-díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.

9

Bane sebhelye

Bane korábban súlyosan megsérült és e miatt folyamatosan erős fájdalmakkal küzdene. Ruhája alatti kis tartályokban olyan gáz kering, ami enyhíti a szenvedését és ez egy csövön keresztül jut el a maszkjába. A Movieweb tette közzé az alábbi fotót, amely Bane sebhelyét mutatja.

3

Wright és Pegg keményen dolgozik

Először jött a Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead), majd érkezezett a Vaskabátok (Hot Fuzz). A jó hír, hogy Simon Pegg és Edgar Wright újabb forgatókönyvhöz látott hozzá, aminek a címe The World’s End lesz. Wright nemrég tette ki a fentebb látható képet a twitterére, amelynek a Hard at work elnevezést adta.

1

Újabb író és rendező A holló reboot élén

A Relativity jó ideje próbálta megvalósítani A holló (The Crow) remake-et/reboot-ot, tavaly azonban színre léptek Weinsteinék egy szerződést lobogtatva, ami azt mondja ki, hogy a jogok náluk vannak. A két stúdió végül peren kívül egyezett meg és egy közleményben tudatták a világgal, hogy kéz a kézben készítik el a filmet.

Nem tököltek sokat, a spanyol F. Javier Gutiérrezre bízták a rendezést, az úriember a nemzetközileg is elismert Before the Fall drámát tette le az asztalra 2008-ban. Előtte Stephen Norrington dolgozott a projekten, majd Juan Carlos Fresnadillo lépett a helyére, ám ő is lelépett.

A forgatókönyvet Jesse Wigutow vette kezelésbe, ő többek között a Tron: Örökség (Tron Legacy) és a 8 mérföld (8 Mile) szkriptjén dolgozott és az Osterman hétvége (Osterman Weekend) Robert Ludlum adaptáción is ügyködött.

1

Újabb poszter a The Ravennek

Az Entertainment Weekly tette közzé a The Raven thriller új poszterét, amely végül nem március 9-én kerül a mozikba (Amerikában), mivel a stúdió áttette április 27-re a bemutatót. John Cusack játssza Edgar Allen Poe-t, aki sorozatgyilkost próbál kézre keríteni.