12

Az öldöklés istene (Carnage)

Atkakukac1989 küldött egy kritikát Roman Polanski új filmjéről, nagyon szépen köszönöm.

0carn

Mindannyian tudjuk, hogy manapság a remakeekből, előzményfilmekből és folytatásokból tartják fent magukat a nagy hollywoodi  stúdiók. Azonban van amikor nem kell sem egy jól megcsinált előzmény mozi, vagy egy jó irodalmi alapanyag, mindössze elég egy díjnyertes színdarab is.

Yasmina Reza azonos című színdarabjából, melyet nagy sikerrel játszanak a világ színházaiban, Roman Polanski készített kamaradrámát Az öldöklés istene címmel. Ehhez vett egy alapul helyszínnek egy new yorki lakást és összezárta benne a mai filmgyártás négy legnagyobb színészét. Jodie Foster és John C. Reilly az egyik házaspárt alakítja, Kate Winslet és Christoph Waltz pedig a másikat játssza.

0

Box Office: Mark Wahlberg és egy régebbi animáció volt a nyerő

 

Észak-amerikai box office:
Tavaly nem kezdődött valami fényesen az év bevétel szempontjából. Elsőként Nicolas Cage gyalogolt bele újra egy buktába (Boszorkányvadászat), majd a következő héten A dilemma és a Zöld Darázs próbált bizonyítani a kasszáknál, de hiába. A 2012-es év jól indult, mármint a stúdiófejesek és a producerek örülhetnek, a kritikusok és a nézők annyira nem. Az ördög benned lakozik horror volt az első film, amely megmérettette magát és a rossz kritikák és vélemények ellenére szépen megszedte magát. Ezen a hétvégén a Csempészek és a Joyful Noise mutatkozott be a közönség előtt, habár egyik sem kapott magasztaló recenziókat mégis megállták a helyüket.

Új bemutatók:

2008-ban mutatták be a Reykjavik-Rotterdram izlandi thrillert, amiben Baltasar Kormákur volt az egyik főszereplő és producerként is egyengette az alkotás útját. Az Universal úgy gondolta, hogy ebből mindenképpen kellene egy remake, szóltak Kormákurnak, aki örömmel leforgatta a produkciót. Mark Wahlberg karaktere abbahagyta a csempész életet, rendőrként dolgozik, de kénytelen újra bevállalni egy-két nem túl legális „üzletet, csak azért, hogy sógorát kihúzza a bajból. Három nap alatt gyakorlatilag annyit hozott, mint amennyi a költségvetése volt.

4

Újabb kép a Gansgter Squadből

Ruben Fleischer neve a Zombieland után fényesen ragyogott, de a 30 Minutes or Less kissé beárnyékolta. Sebaj, mivel érkezik a Gangster Squad, ami első ránézésre csak úgy mehet félre, ha Fleischer a rendezői szék helyett inkább a büfében és a közeli pubban múlatta az időt. A film története Paul Lieberman cikkein alapszik, ami a 40-es évek Los Angelesébe kalauzolta el az olvasót, ahol egy különleges rendőri egységet állítottak fel, ami kifejezetten a maffiával törődött és Mickey Cohen rács mögé dugása volt a fő cél.

A képen az egység tagjai láthatóak, Michael Pena, Ryan Gosling, Robert Patrick, Anthony Mackie és Josh Brolin üldözhetik a bűnt, nagy ellenfelüket, Cohent Sean Penn kelti életre.

2

Kép a Felkoppintva spin off-ból

A Lekoppintva (Forgetting Sarah Marshall) után Judd Apatow elgondolkodott azon, hogy Russell Brand karakterével lehetne még mit kezdeni, ennek eredménye lett a Felhangolva (Get Him to the Greek). Ám a Felkoppintva (Knocked Up) esetében is úgy vélte, hogy van még bőven kraft Paul Rudd és Leslie Mann párosában, a This is 40 címre keresztelt spin off  forgatókönyvét maga vetette papírra és a rendezői székbe is belecsüccsent.

13

2011 legjobb filmjei Tarantino szerint

A legtöbb ember általában év végén teszi közzé, írja le, hogy mely alkotások voltak szerinte a legjobbak az eltelt 12 hónap alatt. Quentin Tarantino az egyik rajongói oldal szerkesztőinek árulta el, hogy 2011-ben melyik filmek tetszettek neki a legjobban.

1. Éjfélkor Párizsban – Midnight In Paris
2. A majmok bolygója – Lázadás – Rise Of The Planet Of The Apes
3. Pénzcsináló – Moneyball
4. A bőr, amelyben élek –  The Skin I Live In
5. X-Men: Az elsők – X-Men: First Class
6. Pszichoszingli – Young Adult
7. Idegen arcok – Attack The Block
8. Red State
9. Warrior
10. The Artist és Our Idiot Brother megosztva
11. A három muskétás – The Three Musketeers

3

Rövidfilmek 2011-ből

Minden évben feltűnik a horizonton néhány érdekes, szórakoztató, kreatív, izgalmas rövidfilm. Egyik-másik rendezőjére fel is figyelnek, mozifilmet bíznak rá, esetleg megkapja a lehetőséget, hogy alkotásából elkészíthesse az egészestés verziót vagy csak díjakat kap, de olyan is akad, akinek már az is elegendő, ha művét elismerő szavakkal illetik. Nézzünk néhány igen jól sikerült rövidfilmet a 2011-es évből, ez csak egy válogatás, bőven készült ennél több is.

Manamana, manamana. Talán így nem ugrik be elsőre, de a videó után azonnal beugorhat, hogy valahonnan ismerős ez a “dallam”. Benny Hilltől kezdve a Muppet show-n át a Szezám utcáig rengeteg produkcióban felcsendült a dalocska. A Tune for Two-ban a kissé komor felállásba csepegtet némi humort.