0

Ki az az Erin Carter? / Vaják – 3. évad / Titkos invázió / Alapítvány – 2. évad

írta Nikodémus

Ki az az Erin Carter? (Who is Erin Carter?) – Valamit tudhat ez a Netflix. Valamit nagyon, ha egy ránézésre tizenkettő-egytucat thriller-sorozatot úgy képes eléd tenni, hogy simán bekajálod, pedig már tudod előre az összes fordulatát. A legújabb őrület ugyanis egy barcelonai tanárnő (Evin Ahmad) állítólag valós alapokon nyugvó története, aki meglepő ügyességgel nyomja le az aktuális bolti tolvajt, és ez felkelti pár ember gyanúját. Miközben Erin kislánya iskolai előmenetelét (no meg a saját életét) próbálja egyben tartani, a szomszéd nyomozó a segítségét kéri, a múlt árnyai pedig lassan előkúsznak a sötét sarkokból… Kár, hogy azok a bizonyos sarkok nem túl sötétek, a szóban forgó nyomozó (Emilio Martin) pedig annyira ostoba, hogy hibát hibára halmozva röpíti hősnőnket a lelepleződés felé. A katalán főváros gyönyörű, a képmutató nagyzolás persze arrafelé is dívik, a szappanoperába (és egyúttal egy ártatlan lány felnövéstörténetébe) ágyazott krimi azonban olyan gyengén van megírva, hogy tényleg előre látható minden fordulat. Ami meg nem, attól meg a fejét fogja a néző: több ponton megmagyarázhatatlan visszakozások és mulatságos véletlenek igazgatják a cselekményt, hogy a feszültség az egekig nőjön. Hőseink menet közben legyőzhetetlen terminátorrá változnak, s ahogy illik, megkapjuk a boldog családi hepiendet is – de csak annyira, hogy az utolsó jelenet előrevetítse: lesz még folytatás. Valamit nagyon tud ez a Netflix.

Olvasd tovább

0

Röviden: Vaják / Alapítvány / A korona

írta Nikodémus

Vaják (The Witcher) – 2. évad – A Netflix nagy pénzekkel megtámogatott Trónok harca-utánzatának első évadát immár egy koronavírus-járvány és egy csomó produkciós probléma választja el tőlünk, és amíg a bevezetést lehetett mentegetni azzal, hogy a forrásműveket jegyző Sapkowski novelláiból szemezget, most már nem volt pardon. S persze az újdonság ereje is fakult, így a fogadtatás most sokkal ellentmondásosabb. Pedig meglepően jól sikerült az újabb 8 epizódra való, s nagyjából az első regényt alapul vevő folytatás – persze csak ha eltekintünk az adaptációs problémáktól. Az első évad felesleges időugrálása szerencsére a múlté: a nyitóepizód okosan számba veszi a múltbéli finálé következményeit, és új utakra indítja főszereplőinket. Ezek közül Yenneferé (Anya Chalotra) a kuszább, Geralté (Henry Cavill) és Cirié (Freya Allan) pedig a szappanoperásabb, de legalább egyenes vonalakon haladunk – mégha néha meg-megtorpanva is. Van idő belakni a vajákok elrejtett otthonát, elmélyedni kicsit a misztikumban, végére járni egy fenyegető rejtélynek (hogy aztán a megoldást jól a szájunkba rágják), és ez biztató. Ami kevéssé, az az, hogy a nyomozás elég döcögősen halad, és noha a végére összeáll a kép, jobban is lehetett volna ütemezni a fordulatokat. A regény ismerői minden bizonnyal kitérnek a hitükből, hiszen a produkció jókorát csavar az eredeti cselekményen, de a lényeg így is átjön: mindenen kívülálló (s imígyen jellegzetesen közép-európai) figuránk végre elkezd kötődni egy jónak tűnő ügyhöz. Ja, és a Trónok harca-faktor is megérkezett: némi ügyetlenkedő pletykálkodással a fináléra sikerül az összes főbb játékost (varázslók, elfek, északiak stb.) főszereplő-triónk ellen hangolni. Ügyes húzás.

Olvasd tovább

0

Alapítvány (Foundation) – 1-3. rész

írta Nikodémus

Hét évtizedet kellett várni rá, de eljött ez a pillanat is: prémium-minőségűnek szánt mozgókép készül a hard-scifi atyjának remekművéből. Isaac Asimov Alapítványát sokan tartják megfilmesíthetetlennek, többek között azért, mert nem áll másból, mint emberek beszélgetés közbeni filozofálásáról (miközben a cselekmény nagyja narratíván kívül történik), merész vállalás volt tehát az Apple TV+-tól, hogy Roland Emmerich, majd Jonathan Nolan magára hagyott projektjét David S. Goyerrel vegye fel. Ha utóbbi úriemberrel kapcsolatban félelmeid támadnak, nem vagy egyedül, ám a megvalósult sorozat potenciálja eddig meglehetősen biztató.

Olvasd tovább

2

Tévés hírek: Evil Dead és Alapítvány sorozatok érkeznek

evildead1Habár elkészült az Evil Dead reboot, de kiderült, hogy mindez nem jelenti azt, hogy Sam Raimi félreteszi a régi franchise-t. A Starz csatornával szövetkezve 10 részes Ash vs. Evil Dead készül, amelyre A sötétség serege (Army of Darkness) folytatásaként lehetne tekinteni. Az epizódonként fél órás darabokban – ki más? – Bruce Campbell játszhatja a főszerepet.

Ash az elmúlt 30 évben még mindig nem tudta feldolgozni a vele történteket, továbbra is élénken élnek benne az egykori események. Majd felüti a fejét a Deadite vész és eléggé úgy tűnik, hogy az egész emberiséget veszélybe sodorja hősünk szó szerint és átvitt értelemben is szembenéz démonaival és megpróbálja megakadályozni a súlyos problémát. Valamikor 2015-ben debütálhat a pilot.

alapitvany Isaac Asimov klasszikus mesterműveit, az Alapítvány (Foundation) trilógiát Roland Emmerich szerette volna vászonra vinni. Ám a pusztítás nagymestere más terveket helyezett előtérbe és a könyvek rajongói egy időre fellélegezhetnek. A jogok a Sonynál pihentek és nem is igazán siettették Emmerich víziójának elkészülését, amikor vészesen közeledett az idő, hogy elveszítik a jogokat. Viszont készülőben a sorozat, bizakodásra adhat okot, hogy a HBO égisze alatt formálódik Christopher Nolan testvérének, Jonathannak a kezei között.

„Rohadtul bírom az Alapítvány regényeket Asimovtól. Annyira nem nevezhető ismertnek, de úgy gondolom, hogy csak jól jár vele az ember, ha elolvassa.” – mondta Nolan, hozzátéve, hogy az évek során sokan próbálták másolni és természetesen rengetegen merítettek belőle ötleteket.

Nolan most éppen szintén a HBO-nál a Feltámad a vadnyugat (Westworld) szériával foglalatoskodik.

6

Jelenleg Dante Harper dolgozza át az Alapítvány forgatókönyvét

Hónapok óta csend honolt az Alapítvány háza táján, csigalassan formálódik a film. Robert Rodat, a Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan) dolgozott a forgatókönyvön, amely nem tetszett a rendezőnek, Roland Emmerichnek. Úgy tűnik, hogy továbbra sem sikerült zöld ágra vergődni a szkripttel, ezért felkérték Dante Harpert, hogy pofozza ki az Isaac Asimov klasszikusa alapján készült irományt.

Harper mostanában robbant be Hollywoodba, David Fincher Black Hole sci-fijét vetette papírra, átírta a Jancsi és Juliska (Hansel and Gretel: Witch Hunters) projektet, dolgozott az All You Need is Killer szkriptjén és a Dreamland is az ő tollából származik.

Emmerich a következőket mondta, mikor Rodat munkáját visszadobta: “Az Én, a robot könyvben többet ért, mint a belőle készült film, és úgy gondolom, a regény rajongói mélységesen csalódtak benne, azt pedig nem akarom, hogy újra kiábrándultan távozzanak a mozikból, azt szeretném nyújtani, amit az Alapítvány trilógia is. Úgy kell elmesélnem a történetet, ahogy az a könyvben is van, de ennek filmként is működnie kell. Na ez az igazi kihívás. Be akarok mutatni mindent, egy CGI-vel telített produkciót szeretnék csinálni, ennek megvalósítása érdekében pedig a performance capture technikát fogom használni”