0

Röviden: Vaják / Alapítvány / A korona

írta Nikodémus

Vaják (The Witcher) – 2. évad – A Netflix nagy pénzekkel megtámogatott Trónok harca-utánzatának első évadát immár egy koronavírus-járvány és egy csomó produkciós probléma választja el tőlünk, és amíg a bevezetést lehetett mentegetni azzal, hogy a forrásműveket jegyző Sapkowski novelláiból szemezget, most már nem volt pardon. S persze az újdonság ereje is fakult, így a fogadtatás most sokkal ellentmondásosabb. Pedig meglepően jól sikerült az újabb 8 epizódra való, s nagyjából az első regényt alapul vevő folytatás – persze csak ha eltekintünk az adaptációs problémáktól. Az első évad felesleges időugrálása szerencsére a múlté: a nyitóepizód okosan számba veszi a múltbéli finálé következményeit, és új utakra indítja főszereplőinket. Ezek közül Yenneferé (Anya Chalotra) a kuszább, Geralté (Henry Cavill) és Cirié (Freya Allan) pedig a szappanoperásabb, de legalább egyenes vonalakon haladunk – mégha néha meg-megtorpanva is. Van idő belakni a vajákok elrejtett otthonát, elmélyedni kicsit a misztikumban, végére járni egy fenyegető rejtélynek (hogy aztán a megoldást jól a szájunkba rágják), és ez biztató. Ami kevéssé, az az, hogy a nyomozás elég döcögősen halad, és noha a végére összeáll a kép, jobban is lehetett volna ütemezni a fordulatokat. A regény ismerői minden bizonnyal kitérnek a hitükből, hiszen a produkció jókorát csavar az eredeti cselekményen, de a lényeg így is átjön: mindenen kívülálló (s imígyen jellegzetesen közép-európai) figuránk végre elkezd kötődni egy jónak tűnő ügyhöz. Ja, és a Trónok harca-faktor is megérkezett: némi ügyetlenkedő pletykálkodással a fináléra sikerül az összes főbb játékost (varázslók, elfek, északiak stb.) főszereplő-triónk ellen hangolni. Ügyes húzás.

Olvasd tovább

0

Diana előzetes

Oliver Hirschbiegel legismertebb filmje A bukás (Downfall), amelynek egy bizonyos jelenete temérdek mém megszületéséhez szolgált. Nem mondanám, hogy azóta nem csinált semmi érdemlegeset (pedig sajnos nem) és hollywoodi pályafutását is kettétörte az Invázió (Invasion) bukása. Mindenesetre itt az ideje ismét nagyot alkotni, Diana hercegnő életéről össze lehet hozni egy remek drámát. Naomi Watts is jó színésznő!

1

Diana előzetes

Tavaly három produkciót is emlegettek Diana hercegnővel kapcsolatosan. Charlize Theron az egyiknek, a másiknak Keira Knightley lehet a főszereplője, már ha egyáltalán lesz a filmekből valami. A Caught in Flight címen futó, majd Diana-ra átkeresztelt tervezet viszont megvalósult, ebben Naomi Watts alakítja a címszereplőt. Eredetileg Jessica Chastain lehetett volna a hercegnő, de végül nem tudott helyet szorítani a produkciónak. A rendezői teendőket Oliver Hirschbiegel, A bukás alkotója látta el.

A történet azt az időszakot meséli el, amikor Diana és Dr. Hashnat Khan megpróbálta titokban tartani kapcsolatát. Viszonyuk 1995-ben kezdődött és sikerült is a paparazzikat és az embereket kizárni szerelmükből.