1

A komornyik / Diana (2013)

írta Nikodémus

2014-01-a-komornyik-diana-01

Hollywoodban jól bejáratott Oscar-vadász zsáner az antirasszista melodráma és az életrajzi film, nem csoda, hogy minden évben akadnak szépreményű versenyzők e két műfajban. Az idei stúdiófilm-felhozatal azonban nem sikeredett túl erősre, mi több, A komornyik és a Diana csúnyán alulmúlta az amúgy sem túl magas várakozásokat.

2014-01-a-komornyik-diana-02

A megannyi neves színészt felvonultató, nagyszabású és izgalmas töriórának ígérkező A komornyik már az első öt percben elveszíti minden józan néző szimpátiáját, ugyanis a nyolc elnököt végigszolgáló főhős gyerekkorának traumatikus fordulata olyan mesterkélten van előadva, hogy épp csak elő nem ugrik egy statiszta a bokor mögül azzal, hogy hahó, ez csak vicc. A messzi, elmaradott (és természetesen mélyen rasszista) délen vagyunk, egy ültetvényen. A jóságos fekete család kitartóan serénykedik, amikor a fehér gazda pökhendi ficsúrja elragadja az anyát, megerőszakolja, majd unott képpel lelövi az apát. Az úrnő pedig azt mondja a rémült kisembernek, mezei munka helyett ezentúl felszolgáló leszel. S ettől a ponttól kezdve egy bizarr Forrest Gump-történet kezdi bontogatni szárnyait, melyben az aggódó apától (Forest Whitaker) a rebellis fiún (David Oyelowo) át az amerikai polgárjogi mozgalom összes állomása (de tényleg az összes az erőszakmentes ellenállástól a Fekete Párducon át az apartheidig!), az elhanyagolt feleség (Oprah Winfrey), a Vietnamban elesett másik fiú (Eliyah Kelley) és végül a boldog beteljesülés is, vagyis minden benne van. Lee Daniels már álomgyári debütálásában is hajlamos volt túl sok teherrel megrakni forgatókönyve és nézője vállát, de a Precious még működött filmként. A komornyik kínosan lebőg ezen a téren, mert élő karakterek, egységes dramatikus vonal híján nem több, mint egy szolid, szájbarágós képeskönyv Amerika XX. századi történelméből. Nem a színészeken múlik a dolog: Forest Whitaker becsülettel végigdolgozza szerepét, Oprah Winfrey odaadóan formálja meg a hű (bár néha elkalandozó) társat, David Oyelowo eltökélten lázad, de a cselekmény bosszantó bakugrásai és a teljesen hiteltelen karakterábrázolás eltemeti őket. Mosolygásra csupán az egymást követő emblematikus elnököket megformáló színészek beugrásai késztetnek – Alan Rickman Reagan-je különösen szórakoztató –, de A komornyik – például a szerethetően bájos A segítséggel szemben – nem több, mint egy kínos együgyűséggel sulykolt tételmondat arról, hogy ejnye-bejnye rasszizmus.

2014-01-a-komornyik-diana-03

Nem tudom, mit gondolhatott Oliver Hirschbiegel, amikor a Diana végső vágását bemutatta a producereknek. Talán azt, hogy ez tényleg egy jó film? Vagy azt, hogy hát nem sikerült túl erősre, de a főszereplője iránti rajongás majd elviszi a hátán? Vagy esetleg megfordult-e a fejében, hogy ezt most piszkosul elszúrta? A katasztrofálisan rossz végeredményt elnézve nehéz elhinni, hogy a Dianát ugyanaz rendezte, mint a gyorsan kultfilmmé vált, brutális Kísérletet vagy a hátborzongatóan zsigeri Bukást. A Diana című film ugyanis nemhogy nem méltó a “szívek királynőjének” (egyébként meglehetősen ellentmondásos) életpályájához, de még tizenkettő-egytucat-biopicnek is rettentő gyenge. Akárcsak a jOBS, a Diana is a lehető legrosszabb nézőpontból vizsgálja hősét: a falvédő-bölcsességek és a bulvármédia szemszögéből. Így aztán nem is marad más az alkotásból, mint szappanopera-közhelyek bosszantó felfűzése az ismert celeb életének egy-egy epizódjára. A vizsgált életszakaszban Diana (Naomi Watts) már külön él Károly hercegtől, a csalódás sebeit nyalogatja (közhely no. 1) klasszikusokat hallgat (és zongorázik), jótékonykodik (közhely no. 2), és bájcseveg barátnőivel (közhely no. 3), ám egy kórházban megismerkedik a pakisztáni származású Khannal (no nem az a Khan…), aki történetesen szívsebész (közhely no. 4). A nagy szerelem természetesen fellobban (közhely no. 5), ám a gaz paparazzók és bulvárújságok (közhely no. 6) nem hagyják, hogy igazán kibontakozzon. Végül csak bekövetkezik a rémületes tragédia, s miközben a főhőst az egész világ gyászolja, szerelme csendben elballag közös titkukkal a naplementébe (közhely no. 7). Mindez így leírva nem hangzik túl érdekfeszítőnek, ám készüljünk fel: még rosszabb mindezt végignézni. Összecsapott forgatókönyv, hangulattalan helyszínek, látványos bakikkal tarkított filmezés, borzasztóan felszínes dialógusok között kell evickélnünk egészen a végkifejletig, hogy a tetőpontnak szánt jelenetek végül semmiféle tanulsággal ne szolgáljanak – azon kívül persze, hogy semmiképp se üljünk be egy részeg sofőr mögé, miközben üldöznek a fotósok. Naomi Watts igyekszik, de alakításában a hercegnő olyan, mint egy tizenéves csitri, nyoma sincs annak a visszafogott, szemérmes eleganciának, ami Lady Di-t anno mindvégig jellemezte. Közelébe nem ér A Vaslady Meryl Streepjének. A mellékszereplők pedig egytől egyig jelentéktelenek, ahogy a film egésze is, melynek megtekintésekor egyre csak erősödik bennünk az érzés, hogy ez bizony teljesen felesleges volt.

2014-01-a-komornyik-diana-04

(A kosztümök legalább szépek…)

A presztízsfilmek alapkövetelménye, hogy árnyaltabb mondanivaló híján kiglancolt látványvilágukkal és izgalmas cselekményvezetésükkel keltsék fel a nézőben az exkluzivitás bennfentes érzését, valamint hogy egyszerű, megbízható és jól felidézhető tanulsággal szolgáljanak. A komornyik és a Diana szép kiállítású díszletei mögött az égvilágon semmit sem találunk, de legalább a tanulság megvan: szeresd a feketéket (hiszen jó emberek), és óvakodj a bulvártól. Kár, hogy ezt két pocsék filmmel dörgölik az orrunk alá.


Egy komment

  1. A Diana valahogy hidegen hagy, de majd egyszer megnézem. A 12 év rabszolgaság után néztem meg A komornyikot, de egyik sem hagyott mély nyomot bennem. A Whitaker főszereplésével forgatott filmet szerintem történelemórákon kellene mutogatni. Mert hát kvázi nem történik más, minthogy a rendező végigvisz minket Amerika történelmének pár évtizedén. Értem én, hogy csúnya dolog a rasszizmus, de pont Daniels nem tudott mit kezdeni a témával, ráadásul úgy, hogy még Oprah is fogta a kezét?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *