Ki az az Erin Carter? / Vaják – 3. évad / Titkos invázió / Alapítvány – 2. évad

írta Nikodémus

Ki az az Erin Carter? (Who is Erin Carter?) – Valamit tudhat ez a Netflix. Valamit nagyon, ha egy ránézésre tizenkettő-egytucat thriller-sorozatot úgy képes eléd tenni, hogy simán bekajálod, pedig már tudod előre az összes fordulatát. A legújabb őrület ugyanis egy barcelonai tanárnő (Evin Ahmad) állítólag valós alapokon nyugvó története, aki meglepő ügyességgel nyomja le az aktuális bolti tolvajt, és ez felkelti pár ember gyanúját. Miközben Erin kislánya iskolai előmenetelét (no meg a saját életét) próbálja egyben tartani, a szomszéd nyomozó a segítségét kéri, a múlt árnyai pedig lassan előkúsznak a sötét sarkokból… Kár, hogy azok a bizonyos sarkok nem túl sötétek, a szóban forgó nyomozó (Emilio Martin) pedig annyira ostoba, hogy hibát hibára halmozva röpíti hősnőnket a lelepleződés felé. A katalán főváros gyönyörű, a képmutató nagyzolás persze arrafelé is dívik, a szappanoperába (és egyúttal egy ártatlan lány felnövéstörténetébe) ágyazott krimi azonban olyan gyengén van megírva, hogy tényleg előre látható minden fordulat. Ami meg nem, attól meg a fejét fogja a néző: több ponton megmagyarázhatatlan visszakozások és mulatságos véletlenek igazgatják a cselekményt, hogy a feszültség az egekig nőjön. Hőseink menet közben legyőzhetetlen terminátorrá változnak, s ahogy illik, megkapjuk a boldog családi hepiendet is – de csak annyira, hogy az utolsó jelenet előrevetítse: lesz még folytatás. Valamit nagyon tud ez a Netflix.

Vaják (The Witcher) – 3. évad – Az előző évad végén olyan helyzetet teremtettek a sorozat írói, hogy a Geralt-Yennefer-Ciri hármasnak menekülnie kell nagyjából bárhonnan, ahol valamilyen hatalmi központ létezik. Izgalmas húzás egy merész cliffhangerhez, ám új évadot nehéz így kezdeni. Az első részben kicsit ügyetlenül, de megpróbálják (azok a bizonyos levelek meg a családi idill múlékonyságának bemutatása), de sokáig nem lehet húzni a dolgot, újra bele kell merülni az udvari intrikákba. A sorozat alkotógárdája immár deklaráltan egy újabb Trónok harcát akar fabrikálni a regénysorozatból, és ehhez bizony nyíltan szembemennek a forrásmű cselekményével. És ez sajnos a karaktereken is meglátszik: Ciri (Freya Allan) első számú megváltó-jelöltté feszül (másfél epizód konkrétan csak az ő nagy próbatételével foglalkozik), Yennefer (Anya Chalotra) mágus-stratégává lép elő (azt a kulcsfontosságú estét meglepően ügyes narratív játszadozással adják elő), Geralt pedig (Henry Cavill) feladja kívülálló voltát, és elköteleződik. S mivel már tudjuk, hogy Szupi utolsó szereplése ez a fehérhajú mutánsként, jól összeverik nekünk, hogy megsajnáljuk. Nem kétséges, hogy Cavill többek között Ciri központi alakká emelését is fájlalhatta, de vélhetően nem egóból: a regényeknek fordít ezzel végleg hátat a Netflix prémium-fantasyje, mely a rajongói felháborodást látva bizonyosan válaszúthoz érkezett: lesz-e jobb, vagy már csak a kármentés marad?

Titkos invázió (Secret Invasion) – Valami hasonlót követett el a Marvel egyik legendás saját képregényével szemben, ami egyébként fel sem tűnne (hiszen az MCU-ban eddig is elég lazán kezelték a forrásanyagot), ha az ötödik fázis amúgy szépen hasítana. Siker helyett azonban bizonytalan útkeresés van mostanában Kevin Feigék háza táján, és a veretes alapanyagból készült sorozat hirtelen megmentővé lépett elő. Ígéretesen is indul: egy ügynököt követünk, amint rajtaüt egy sikátor melletti titkos menedéken, majd megcserélődnek a szerepek: kiderül, hogy a kulcsszemély valójában skrull volt. A borongós hangulat, a kémthrilleres felütés és az ügyesen adagolt adrenalin végre egyediséget ígért a fröccsöntött egyen-Marvelek világában. Aztán előlép Nick Fury (Samuel L. Jackson), fájdalmas arccal megtapogatja a derekát, megjegyzi, hogy eljárt felette az idő, és Talosszal (Ben Mendelsohn) karöltve megpróbál egy titkos skrull összeesküvést felgöngyölíteni. Az még hagyján, hogy vannak jó skrullok és rosszak (sőt, Talos hajlandó harcolni saját fajtársai ellen), a sorozat azonban szinte egyáltalán nem játszadozik el az alakváltás trükkjeivel, következményeivel, sőt: gyakran utólag dörgöli a képünkbe azt, amit már úgyis megtudtunk. Fury még nyöszörög egy kicsit, láthatóan nincs képességei csúcsán (meglepően sokszor átejtik), Sonya (Olivia Colman aranyosan stílusos) és Giah (Emilia Clarke szürke kisegér) próbál segíteni neki. Néhány fontosabb szereplő a fűbe harap (többnyire értelmetlenül), s itt is beköszön a szappanoperai szál: Fury feleségével vív szeretlek-nem szerelek harcot. Nem is lehet más a vége, mint… de már úgyis kitaláltátok.

Alapítvány (Foundation) – 2. évad – Ami az első évad végén még kérdéses volt, az az újabb, kivételes műgonddal megvalósított tíz részt lepörgetve immár nyilvánvaló: David S. Goyer és alkotótársai egyszerűen játszótérként használják Asimov Alapítvány-regényeinek világát. A kitűnő látványvilágú, elsőrangúan fényképezett második évad szinte dobálózik a trilógia későbbi darabjaiból előrehozott (ideráncigált?) karakterekkel, saját ötletekkel keveri az eredeti világépítést, és sajnos az író szándékait is teljesen keresztülhúzza. Ezért tűnik Goyer elefántnak a porcelánboltban: ami izgalmas, az jórészt általa kiötlött újdonság (Trantori események, a birodalom hanyatlása), ami pedig regényhű próbál lenni, az reménytelenül vérszegény és döcögős. Hari Seldont (Jared Harris) válogatott praktikákkal hossza vissza az életbe, de a híres tudós nézeteiről nincs semmilyen mondanivalója. Jövőlátóvá tette egyik főszereplőjét, Gaalt (Lou Llobell), de képtelen ezzel bármit kezdeni, és továbbra is a “minden elrendeltetett? / a hős megváltoztathatja a jövőt?” hamis ellentétpárja körül nyűglődik. Pedig Asimov víziója ennél sokkal kifinomultabb… Azért vannak jó momentumai a sorozatnak: Demerzel (Laura Birn) hátterének kibontása még akkor is megéri a játékidőt, ha menet közben végleg antagonistává teszik. Talán ez a legfőbb baj: Goyer Alapítvány-adaptációjában minden fontosabb szereplőnek be kell sorolnia a jók vagy rosszak közé. Nincs harmadik út, nincs összetettség, nincs árnyalt jellemábrázolás.