0

Alapítvány (Foundation) – 1-3. rész

írta Nikodémus

Hét évtizedet kellett várni rá, de eljött ez a pillanat is: prémium-minőségűnek szánt mozgókép készül a hard-scifi atyjának remekművéből. Isaac Asimov Alapítványát sokan tartják megfilmesíthetetlennek, többek között azért, mert nem áll másból, mint emberek beszélgetés közbeni filozofálásáról (miközben a cselekmény nagyja narratíván kívül történik), merész vállalás volt tehát az Apple TV+-tól, hogy Roland Emmerich, majd Jonathan Nolan magára hagyott projektjét David S. Goyerrel vegye fel. Ha utóbbi úriemberrel kapcsolatban félelmeid támadnak, nem vagy egyedül, ám a megvalósult sorozat potenciálja eddig meglehetősen biztató.

Olvasd tovább

11

Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)

ghostintheshellpostermagyar

 

A kritikát köszönöm Mini Me-nek. 

Egy olyan jövőben járunk, ahol lassan már eltűnnek a határok az emberek és a gépek között. A technikai fejlettség olyan fokára jutottunk, amikor „kiberalkatrészekkel” cserélhetjük ki a szerveinket vagy éppen az egész testünket „tuningoltathatjuk”. Már nem jelent akadályt a Hanka vállalat számára, hogy emberi agyat és ezzel öntudatot, érzelmeket és ösztönöket ültessenek át robottestekbe. Az első sikeres kísérleti alany pedig nem más, mint történetünk főhőse, Mira Killian, az Őrnagy (Scarlett Johansson), akit Dr. Ouelet a Hanka vezető fejlesztője és Cutter a cég ügyvezetője alkot meg. Miután sikerrel járnak, Mirát a 9-es Részleg elnevezésű antiterrorista és kiberbűnözés elleni szervezet állományába helyezik, ahol speciális küldetések elvégzésével bízzák meg, társaival a robosztus, ám lágyszívű Batou-val (Pilou Asbaek) és a még teljesen ember Togusa-val (Chin Han). Az egység parancsnokát Daisuke Aramakit, az idős, ám rendkívül népszerű japán színész Takeshi Kitano alakítja. Olvasd tovább

0

A Páncélba zárt szellem újabb szinkronos előzetese

ghostintheshellujabbA film főhőse az “Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit.” Olvasd tovább

4

Ghost in the Shell előzetes

ghostintheshelkep201989-ben adták ki a Ghost in the Shell mangát, amely hatalmas népszerűségre tett szert, 1995-ben az első anime is kijött. 2008-ban a DreamWorks vette meg a jogokat, bejelentették, hogy élőszereplős filmet akarnak készíteni. Jamie Moss, Az utca királyai (Street Kings) láthatott hozzá a forgatókönyvhöz, de később Latea Kalogridis, a Viharsziget (Shutter Island) írója váltotta őt. 2014-ben Rupert Sanders, a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) alkotója ülhetett bele a rendezői székbe, ekkor már William Wheeler is dolgozott a sztorin. Margot Robbie-t akarták a főszerepre, ő azonban Harley Quinn-t választotta, így a stúdió Scarlett Johanssonnak tett 10 millió dolláros ajánlatot. Pilou Asbaek bújhatott Batou bőrébe, Juliette Binoche, Michael Pitt, Rila Fukushima és Takeshi Kitano is aláírt. A szereposztás láttán többen háborogni kezdtek, a rajongók egy része szerint Hollywood kedvenc karaktereiket „kifehérítette”.

Johansson lesz az a félig ember-félig robotnő, aki a Section 9 elitcsapat vezetője, a legveszélyesebb bűnözőkre szakosodtak. Azonban új ellenfelük minden eddiginél veszélyesebb, hiszen az a célja, hogy a Hanka Robotics kibertechnológiát akarja semmissé tenni. Olvasd tovább

3

A Ghost in the Shell forgatásáról

2017 nyarának nagy durranás lehet a Ghost in the Shell élőszereplős film. Rupert Sanders vezényletével folyik a munka, jelenleg Hong Kongban vesznek fel a jeleneteket és ki is jött pár fotó a forgatásról. Scarlett Johansson játssza a főszerepet, Juliette Binoche, Takeshi Kitano és Rila Fukushima erősíti a filmet.

 

1

Elindult a Ghost in the Shell forgatása

Kellett hozzá némi idő, mire a DreamWorks mindent elintézett a Ghost in the Shell élőszereplős film kapcsán. Végül Rupert Sanders irányításával elindulhatott a forgatás, és 2017. március 31-én be is mutatják a produkció. A stúdió máris közzétett egy képet, amelyen Scarlett Johansson látható, a színésznő a főszereplő. Rajta kívül Michael Pitt, Michael Wincott, Takeshi Kitano és Pilou Asbæk játszik a közismert anime mozis verziójában.

Motoko félig ember, félig kiborg hibrid és a Section 9 elitosztag vezetője. Feladatuk, hogy megállítsák a legveszélyesebb bűnözőket és szélsőségeseket. Ezúttal viszont különösen nehéz feladatot kapnak, hiszen egy olyan ellenféllel néznek szembe, akinek feltett szándéka, hogy a kibertechnológiából kitörli a Hanka Robotics fejlesztéseit.

ghostinthshellelindult

0

Takeshi Kitano a Ghost in the Shellben

kitanoHamarosan indul a Ghost in the Shell élőszereplős film forgatása, Rupert Sanders rendező a közkedvelt japán mangát viszi vászonra Scarlett Johanssonnal a főszerepben. Az alapanyag rajongói kifejezték nemtetszésüket, hogy a színészek között nincs ázsiai. A DreamWorks pedig nem szeretné összerúgni velük a port, nem tenne jót a filmnek.

Éppen azért a rajongók bizonyára felettébb örülhetnek, hogy Takeshi Kitano is leszerződött. A 9-es Közbiztonsági Osztály fejesét alakíthatja, vagyis ő lesz a Johansson által játszott kiborg zsaru főnöke.

Kitano talán Amerikában nem túl ismert, de Japánban és az ázsiai országokban sztárnak számít.

0

A Disney helyett a Paramount forgalmazza a Ghost In The Shellt

ghostintheshellA DreamWorks égisze alatt formálódó élőszereplős Ghost in the Shell filmet a Disney küldte volna a mozikba, de a társfinanszírozóként beszállt Paramount fogja forgalmazni a produkciót. Miként hat ez a tervezetre? Semmiféle változás nem lesz. Scarlett Johansson és Pilou Asbæk lesznek a főszereplők, Rupert Sanders rendezése 2017. március 31-én debütál az amerikai mozikban. Johansson alakítja a kiborg kommandóst, aki a Public Security Section 9 anti-kiberterrorista csoport tagja.

Olvasd tovább

0

Sam Riley a Ghost in the Shellben

rileyHa valamit nagyon meg akarnak csinálni, akkor bizony össze is hozzák. 2017 március 31-re tűzték ki a Ghost in the Shell élőszereplős verziójának bemutatóját, amelyre már Scarlett Johansson leszerződött. Megtalálták a történet főgonosznának megformálóját, Sam Riley írhatott alá.

Riley a rengeteg díjra jelölt Controllal vált ismertté, később látható volt a Franklynben, az Úton (On The Road) drámában és a Byzantiumban.

Rupert Sanders, a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) rendezője vezényelhet a forgatáson, Jonathan Herman forgatókönyvéből dolgozhat. Johansson és Riley mellett Pilou Asbæk is részese a filmnek, ő Batou-t, Kusanagi emberét testesíti meg.

6

Margot Robbie helyett Scarlett Johansson játszhatná a Ghost In The Shell főszerepét

johanssonMég szeptemberben Margot Robbie-t győzködte a DreamWorks a Ghost in the Shell élőszereplős remake kapcsán. Ám a színésznő mostanság eléggé keresett, több nagy szabású projekt kapcsán merül fel a neve. Az egyeztetések során kiderült, hogy Robbie nem tudja bevállalni a filmet, így a stúdió Scarlett Johanssonra vetette ki hálóját. 10 millió dolláros szerződést lebegtettek meg előtte, egyelőre nem tudni, hogy a Lucy sztárját mennyire érdekli a tervezet.

Elvileg a Rupert Sanders rendezésében készülő filmben Motoko Kusanagi karakterét játszhatja Johansson, aki a 9-es szekció titkosszolgálati különleges egység tagjaként a profi hackerként tevékenykedő Bábjátékost próbálja kézre keríteni.

0

Margot Robbie a Ghost in the Shellben

margotrobbieMargot Robbie a Wall Street farkasával (The Wolf of Wall Street) hívta fel magára a producerek figyelmét. Az áttörést követően leszerződött a Focusra, ahol Will Smith oldalán romantikázhat, majd látható lesz a Z for Zachariah sci-fiben és jövőre a Tarzan mellett domboríthat.

Megkeresték a Ghost in the Shell kapcsán is, az élőszereplős angol nyelvű filmet Rupert Sanders dirigálhatja. Robbie feltehetően Motoko Kusanagi karakterét kelthető életre, aki a 9-es szekció titkosszolgálati különleges egység tagjaként a profi hackerként tevékenykedő Bábjátékost próbálja kézre keríteni.

Bill Wheeler írta a forgatókönyvet és lépten-nyomon elmondják, hogy nem a klasszikussá vált anime remake-jét valósítják meg, hanem Shirow Masamune mangáját vették alapul.

1

Haggisre bízták a The Juliet sci-fi forgatókönyvét

haggisAlfred Bester 1954-ben tette közzé a Szívélyes Fahrenheit (Fondly Fahrenheit) sci-fi novelláját, amelyből a szerző maga készített 1959-ben egy sorozatot. Pár éve Sony kacérkodott a gondolattal, hogy megpróbálnak mozifilmet készíteni a történetből, ám a lelkesedés gyorsan alábbhagyott és jelenleg Rupert Sanders a Warnernél próbálhat új életet lehelni a projektbe. Henry Bean, az Elemi ösztön 2 (Bacis Instinct 2) írója, majd Brian Koppelman és David Levien, a Pókerarcok (Rounders) alkotói dolgoztak a forgatókönyvön. A stúdió a 2 Oscar-díjjal rendelkező Paul Haggist állította rá a jelenleg The Juliet névre hallgató tervezet szkriptjére.

Egy gazdag, pszichológiailag némileg instabil playboy saját személyiségét feltölti egy meghibásodott androidba, ami több gyilkosságot is elkövet. Természetesen a hatóságok mindezt nem nézik jó szemmel, de a furcsa duó nem adja könnyen magát,  átszelik a galaxist, maguk mögött számos hullát hagynak.