0

Megvalósul-e a Tigris! Tigris! filmváltozata?

tigristigrisAlfred Bester egyik legjobbjának tartják a Tigris! Tigris! (The Stars My Destination) regényét. Többször próbáltak filmet készíteni készíteni, de eddig egyikből sem lett semmi. 2006-ban az Universal szerezte meg a jogokat, amely idén a Paramounthoz vándorolt. Most éppen David GiGilio, a Traveler és Crossbones szériák producere vághatott bele a forgatókönyvbe. A rendezői poszton Jordan Vogt-Roberts álldogál, aki előbb a Kong: Skull Island-et hozza tető alá.

A sztori a Galaxy Magazine hasábjain jelent meg először, később pedig könyv formában is kiadták. A cselekmény a 25. században kezdődik. A Naprendszer minden lakható világa benépesült. A három belső bolygón (Föld, Mars, Vénusz), valamint nyolc holdon tizenegymilliárd ember él. A 24. század elején felfedezték a teleportálást („jauntolást”), melyet bárki megtehetett csupán akaratból. Ezt követően az emberi társadalom lényegesen megváltozott, majdnem az összes kommunikációs eszköz elavult, valamint az emberek ritkán éltek egy helyen, állandóan mozogtak egyik helyről a másikra. A jauntolás következtében felborult a gazdasági rendszer, mely végül háborúhoz vezetett a belső bolygók és a külső holdak között. Gulliver Foyle, a Nomád űrhajó segédmechanikusa, a hajóját érő támadás egyetlen túlélője. 170 napot töltött már a roncsban, várva, hogy valaki megmentse. Mikor végre megjelenik a Vorga, majd szándékosan el megy mellette, Gully eldönti, hogy nem fog megállni, míg bosszút nem áll rajta. (wikipedia)

1

Haggisre bízták a The Juliet sci-fi forgatókönyvét

haggisAlfred Bester 1954-ben tette közzé a Szívélyes Fahrenheit (Fondly Fahrenheit) sci-fi novelláját, amelyből a szerző maga készített 1959-ben egy sorozatot. Pár éve Sony kacérkodott a gondolattal, hogy megpróbálnak mozifilmet készíteni a történetből, ám a lelkesedés gyorsan alábbhagyott és jelenleg Rupert Sanders a Warnernél próbálhat új életet lehelni a projektbe. Henry Bean, az Elemi ösztön 2 (Bacis Instinct 2) írója, majd Brian Koppelman és David Levien, a Pókerarcok (Rounders) alkotói dolgoztak a forgatókönyvön. A stúdió a 2 Oscar-díjjal rendelkező Paul Haggist állította rá a jelenleg The Juliet névre hallgató tervezet szkriptjére.

Egy gazdag, pszichológiailag némileg instabil playboy saját személyiségét feltölti egy meghibásodott androidba, ami több gyilkosságot is elkövet. Természetesen a hatóságok mindezt nem nézik jó szemmel, de a furcsa duó nem adja könnyen magát,  átszelik a galaxist, maguk mögött számos hullát hagynak.