Pókember: Idegenben (Spiderman: Far from Home)

írta Minime

A nyár Marvel-kalandja megérkezett. Könnyednek ígérkező, mégsem teljesen tét nélküli le- és bevezető történet a 3. és 4. fázisok határán. Peter Parker kirándulni megy, és vele együtt útra kel a kaland is. A barátságos Pókember ezúttal is igyekszik ugyanaz maradni, aki mindig is volt, ám lehet a megoldandó feladat ezúttal nagyobb erőfeszítést igényel főhősünk részéről, mint az előző kalandban, hiszen ezúttal egy másik dimenzióból érkező fenyegetéssel kell szembenéznie, amire talán segítség nélkül nem lenne képes. Jon Watts rendező legújabb Pókember mozija ott folytatja, ahol előzőleg abbahagyta, mégsem feledkezik meg a Végtelen Háború és a Végjáték okozta sokkról.

Peter Parker (Tom Holland) továbbra is megszenvedi mentora, Tony Stark (Robert Downey Jr.) halálát, és az utána hagyott űr is betöltetlen marad. Ugyanakkor zavarba ejtő helyzetet okoz a Csettintés utóhatása, amelynek eredményeként az azt túlélő diáktársak hirtelen öt évet öregedtek. Peter May néni (Marisa Tomei) jótékonysági rendezvényein reprezentál, és érzelmi válságát MJ-hez (Zendaya) kapcsolódó vonzalmának szégyenlős rejtegetése is mélyíti. Amikor Nick Fury (Samuel L. Jackson) felhívja, Peter egyszerűen úgy dönt, kivesz némi pihenőt, és társaival európai körutazásra indul, Happy (Jon Favreau) vicces tiltakozása ellenére is, aki feltűnően sokat legyeskedik May körül. A túra első állomásán, Velencében, azonban rögtön szembesülnie kell azzal, hogy egy szuperhős számára nincsen szabadság és pihenőidő, hiszen a veszély állandó és ez esetben más dimenzióból érkező Elementálok képében materializálódik. A Stark által hagyott betölthetetlen ürességben azonban egyszer csak váratlan segítség érkezik, a szintén másik dimenzióból érkező Quentin Beck (Jake Gyllenhaal) személyében, aki a rejtélyes, ám hamar bizalmába férkőző Mysterio-t testesíti meg. Elindul hát az egész Európát átszelő kaland, amelyben főhőseink egyre közelebb jutnak a talán jóval kevésbé misztikus végkifejletig, mint amire elsőre számítanánk. Eközben Pókember kénytelen szembesülni önnön tinédzseri érzelmeivel, és viselnie kell a Stark örökség által rárótt terheket is.

Tom Holland alakítása kifogástalan, gyakorlatilag a valaha volt legjobb Pókember-karakter, ez nem lehet kérdés. A gesztusai, viselkedése, reakciói mind-mind ugyanazzá a szeleburdi, ám mégis felelősségteljes fiatalemberré teszik, aki miatt a karakter igazi közönségkedvenc. Érzelmi hullámvasútja és önkényes makacsságai csak tovább erősítik Holland alakításának esszenciáját. Gyllenhaal karaktere és a benne nyújtott alakítás szintén magas szintű és igényes színészi munka, amely kiválóan passzol a film nyújtotta keretekbe. Favreau és Tomei aranyosak, Jackson és Cobie Smulders kellően komolyak, míg az osztálytársak Ned-del (Jacob Batalon) az élen humoros kiegészítői a jól működő egésznek.

Jon Watts rendező ezúttal is jól ragadja meg Pókember lényegét, és remek ötlet volt kimozdítania a megszokott közegéből. Érdekesen és kellő ütemérzékkel menedzseli Pókember és Mysterio egymás közti viszonyát, ugyanakkor kevésbé tud mit kezdeni MJ és Peter romantikus kapcsolatával. A Csettintés okozta „korzavar” és az ebből adódó féltékenységi együttható sem tűnik erőltetettnek. A Bosszúállók: Végjáték utóélete azonban ebben a történetben is megkerülhetetlen, és állandó hatást gyakorol a szereplők döntéseire és motivációikra is.

Mint minden Marvel-moziban, audiovizuálisan maximálisan a helyén van minden. Peter és Beck cuccai, mozgásuk, az Elementálok megjelenítése, valamint az akciójelenetek látványvilága is remek. A technikai megvalósításra ezúttal sem lehet panaszunk. A filmnek ezúttal talán Watts súlypontelosztása lehet a legfőbb gyengéje, amelynek következtében néhány karakter kissé üresnek tűnő mozgatása és erőteljesen, valamint indokolatlanul kontrasztos viselkedése ad hangot.

Összességében a Pókember: Idegenben egy remek kis nyári szórakoztató mozi, amely megőrzi nézői számára a barátságos Pókember, „szomszédsrác” imidzsét és a tinédzser hős ösztönös, olykor gyerekes vezérelvek által mozgatott szimpatikus karakterjegyeit. Közben persze teret nyit, drámaibb, felnőttebb és felelősségteljesebb énjének is. A karaktert egyszerre vezeti tovább a megkezdett útján, és finoman egyre mélyebbé és felnőttebbé is csiszolja.