0

Röviden: The Nest / The Good Liar / Wild Mountain Thyme

írta Nikodémus

The Nest – Verőfényes családi ház, elegáns fényképezés, ígéretes főcím… az ablak mögött egy sikeres üzletember telefonál, láthatóan feldobódva. Minden adott egy remek családi sztorihoz, az egyetlen zavaró tényező hősünk nyugtalanító nevetése – pontosabban vihogása. Jude Law mestere ennek a sármos, ugyanakkor felkavaró vihogásnak, s ez meg is adja az alaphangot filmünkhöz. Rory (Law) mindennap intim(nek szánt) gesztusok kíséretében kelti fel feleségét, Allisont (Carrie Coon), s egyik nap azzal hozakodik elő, hogy költözzenek vissza Angliába, mert ott hatalmas szerencse fog rájuk mosolyogni. A nő kicsit hezitál: nehezen hagyná ott bevált és szeretett hivatását, a lovakkal való foglalkozást, de párja megígéri, magával hozhatja szeretett elfoglaltságát. Az átcuccolás megtörténik, mi pedig elhűlve figyeljük az ódon, rideg, vaksötét kastélyt: ez volna az új otthon. Sem a szülők, sem a két gyerek nem találja a helyét, az iskolában nem úgy mennek a dolgok, és a férfi új munkahelyén sem. A bizalom lassan elapad, és helyébe lép az acsarkodás, melyet kitűnő érzékkel ábrázol Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene): a kezdeti idillről fokról fokra derül ki, hogy csupán illúzió volt, s szinte minden beállításban találunk valami enyhén fenyegetőt. Szerencsére semmi sem ugrik elő a sötét sarkokból (rendezőnk okosan kerüli a horrort), és nincs részünk teátrális nagyjelenetekben sem (semmi olcsó Oscar-vadászat), helyette filmünk a lélektani folyamatokra koncentrál: milyen az, amikor eleve ingatag alapra épül egy család, melynek széthullásához elég néhány nem túl erős, de jól irányzott külső behatás. Az a vihogás… az pedig még bőven a stáblista után is kísért.

Olvasd tovább

0

Az új pápa (The New Pope, 2019)

írta Nikodémus

Paolo Sorrentino mindent elért, amit elérhetett. Megfontoltan építkező filmrendezőként előbb szűkebb hazája elismerését vívta ki, majd A nagy szépséggel tarolt – többek között Oscart is. Azt csinált, amit akart. Logikus vállalkozás tehát az HBO-hoz beállni egy szerzői sorozatra egy olyan intézményről, amely minimum a világ felét izgatja. A katolikus egyház feje milliárdok hite fölött rendelkezik, a Vatikánnál pedig nincs izgisebb hely, gondolhatnánk: barokkos pompa és kisszerű alkuk, szép eszmények és sötét titkok. A négy évvel ezelőtti Az ifjú pápa sikert aratott, Sorrentino pedig ráérősen (egy Berlusconi-film közbeiktatásával) fogott neki az új nevet kapott második évadnak. Ha azonban lehántjuk a kétségkívül grandiózus körítést, nehéz mit kezdeni ezzel a sorozattal – és ez igaz sajnos a négyzetre emelt jelen évadra is.

Olvasd tovább

6

Marvel Kapitány (Captain Marvel)

írta Minime

Ideális időzítéssel érkezett hazánk mozivásznaira a legújabb MCU-kaland, hiszen a Marvel Kapitány főhősét ezúttal egy önálló, kemény és harcias űramazonként promótálták, amelynek a nemzetközi nőnap és természetesen a címszereplő, Brie Larson erősen kontraproduktív és ellenszenvet kiváltó korábbi interjúi is megágyaztak. Állítólag a negatív reklám is reklám, tehát a figyelemfelkeltés mindenképpen jól sikerült, még ha többnyire negatív értelemben is. Ami ennél aggasztóbb tényként kezelendő, az viszont nem más, mint a Marvel Studios korábbi munkáihoz mérten nagyobb arányú és mértékű előzetes és TV-spot anyag, amely talán előre jelezhetett valamilyen negatív önértékelést a stúdió részéről, különösképpen egy olyan időpontban, amely hatalmas jelentőséggel bír az egész MCU életében, hiszen a két Bosszúállók-film közé ékelődik.

Olvasd tovább

2

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes Of Grindelwald)

írta Minime

Az első részről itt írtunk.

A korunkbeli mozi kínálatban gyakorlatilag két eredményes és működőképes franchise létezik jelenleg: egyrészt a Marvel, másrészt a Wizarding World világa. A Star Wars haldokló önmásolása és bugyutizmusa, a DC pedig ötlettelen döcögése és vergődése folytán került ki a képből. Anyagilag mindannyian sikeresnek mondhatók, de kritikai és élvezeti szempontból sajnos csak az előző kettő éri el azt a szintet, amelyet folyamatosan élvezhetőnek lehet tekinteni. A J. K. Rowling nevével fémjelzett fantáziavilág mind írásos, mind vizuális formában egyike a 21. század legjobb történeteinek, és szinte mindig azt nyújtja, amit várhatunk tőle. Ezúttal a Legendás állatok második epizódja került a vásznakra, lássuk mennyire sikeresen.

Olvasd tovább

3

20 éves a Gattaca

2017-12-gattaca-1írta Nikodémus

A kilencvenes években benne volt a levegőben az eugenika: mindenki DNS-kijavított betegségekről meg klónozott emberekről álmodozott (vagy rettegett), sorra készültek a dokumentumfilmek és a tényfeltáró könyvek a témában. Csináltak néhány filmet is, közülük azonban messze kiemelkedik az íróként indult Andrew Niccol első rendezése, az épp húsz éve, 1997. október 24-én bemutatott Gattaca.

Olvasd tovább

0

A mesterdetektív (Sleuth, 1972/2007)

írta Nikodémus

2017-08-sleuth-1

Ha két valódi férfi kezd neki, a játék mindig eldurvul, szólhatna akár a szociáldarwinizmus alaptétele. Mindent az állatvilágból hoztunk magunkkal, s ha egy rivális feltűnik, bekapcsolnak az ösztönök: meg kell mutatni, ki az alfahím. A történelem során persze feltalálták ennek brutális és civilizált formáit egyaránt, de a lényeg a könyörtelen verseny, ami háborúvá változtat minden játszmát. Háborúban (no és szerelemben) pedig ugyebár nem sokat ér az ezüstérem. Márpedig ha két vasakarat összecsap, egyiküknek el kell buknia. Negyvenöt éves a Hollywood-i filmtörténet máig egyik legtrükkösebb filmje, és évtizedes annak újragondolt verziója. A mesterdetektív-duplakritika.

Olvasd tovább

4

Arthur király: A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword)

arthurkiralyposter

Tudjuk jól, hogy hol kezdte Guy Ritchie, de ő sem felejti el a régmúlt időket. Az alvilági alakok mindig is részesei voltak műveinek és amikor nagyobb költségvetést tudhatott maga mögött, kiderült, hogy eléggé ügyesen bánik a lassításokkal vagy éppen gyorsításokkal. Így be tudott mutatni egy szórakoztató és vicces Sherlock Holmes-t és egy rendkívül élvezetes sorozatadaptációt. Most éppen Arthur királyon van a sor… és hát ebbe sem tört bele a bicskája, csak érthetetlen módon orbitálisat zakózott. Valószínűleg sokan és sok helyen fogják magyarázni vagy elemezni a miérteket. Viszont a film nm lett tré, a közönséget hagyta hidegen a kaland-fantasy. Olvasd tovább

0

Jude Law lesz Dumbledore

judelawwNem kellett túl sokat várni rá, hogy a Warner ismét visszavigyen minket Harry Potter világába. A Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) eléggé szépen muzsikált a kasszáknál, így minden akadály elhárult, hogy elkészülhessen a folytatás. Ismét David Yates irányíthat a kamera mögül és természetesen lesznek „új” arcok is a következő részben.

Tulajdonképpen régi ismerősként üdvözölhetjük Dumbledore-t, de mivel ezúttal eléggé fiatal lesz, így értelemszerűen nem túl idős színészt kellett találni a szerepre. A stúdió Jude Law-t szerződtette le a varázsló megformálására.

Mint ismeretes, Johnny Deppre bízták Gellert Grindelwald megformálását. Dumbledore és Grindelwald tiniként jó barátok voltak, de idővel útjaik különváltak.

0

Két újabb kép a King Arthur: Legend of the Swordból

Guy Ritchie következő nagy dobása – legalábbis elvileg az lesz – a King Arthur: Legend of the Sword lesz. Ahogy a címből már sejthető, a film Artúr király legendáján alapszik. Azaz láthatjuk, hogy miképp gyűjtötte a nemes lovag maga köré a többi kardforgatót és miképp jött létre a Kerekasztal. Charlie Hunnam lesz a hős, Jude Law testesítheti meg a gonosz Vortigernt. Az EW közölt le két újabb képet a filmből, amelyhez máris öt folytatást terveznek. Vortigen meggyilkolja Uther Pendagron királyt (Eric Bana), és sötét mágiája segítségével elfoglalja a trónt. Uther fia, Arthur bosszút esküszik.  Bemutató: 2017. március 24.

kingarthurhivatalos1

kingarthurhivatalos2

0

Genius előzetes

geniusJude Law játssza Thomas Wolfe írót, Colin Firth Maxwell Perkins könyvszerkesztőt alakítja, aki felfedezte F. Scott Fitzgeraldot és Ernst Hemingway-t. A film a két férfi barátságát és közös munkásságát mutatja be.

A produkció még Wolfe debütálóregénye előtt játszódik, a Look Homeward, Angel-t kellett kissé lerövidíteni, mivel első nekifutásra 1100 oldal volt. Egyúttal a szerző Aline Bernsteinnel (Nicole Kidman) való kapcsolatába is betekintést nyújt. Guy Pearce, Laura Linney és Dominic West szintén játszik a filmben.

Michael Grandage Tony-díjas rendező a 3 Oscarra jelölt John Logan forgatókönyvéből dolgozhatott. Olvasd tovább

5

2017-re csúsztatták az Artúr király filmet

knightsJövőre kalandozhatunk volna Artúr királlyal és valószínűleg a Warner nem veszi fél vállról a filmet, mivel első nekifutásra rögtön hat részben gondolkodnak. Guy Ritchie vezényletével zajlott a forgatás és jelenleg az utómunkálatoknál járnak. Azonban eléggé hosszadalmas lesz, mire valóban dobozba kerülhet a költséges produkció, ugyanis a stúdió a 2016 július 22-es bemutatót egészen 2017 február 17-re csúsztatta. Ekkor a Bad Boys 3-mal és Az útvesztő (The Maze Runner) 3. felvonásával néz szembe a Knights of the Roundtable: King Arthur címre hallgató film.

Charlie Hunnam játssza a főhőst, Jude Law lesz Vortigern, Eric Bana Pendragont formálja meg. Astrid Bergès-Frisbey pedig Guinevere szerepében domboríthat.

1

Fekete-tenger (Black Sea)

blackseaposzter

Régen, nagyon régen volt jó tengeralattjárós film. Nem hiába írja le mindenki gyakran, hiszen valamelyik stúdió észrevehetné, hogy igény igenis volna rá. Viszont nem vagyunk elkényeztetve az efféle történetekkel. A David Duchovny és Ed Harris nevével fémjelzett Phantom a gyorsan feledhető, kevésbé élvezhető alkotás volt, a Merülés a félelembe egyáltalán nem volt rossz, de az Atomcsapda nagyobb költségvetésű film abszolút középszerű lett és csúnyán megbukott. Az igazán izgalmas, feszült darab a témában az Utolsó esély volt, ami még a 90-es években készült. Ezúttal Jude Law merülhet a mélybe. Olvasd tovább