4

Az utolsó esély (Crimson Tide, 1995)

„A világ három leghatalmasabb embere:

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke

az Orosz Köztársaság elnöke

és…

egy amerikai atomtengeralattjáró kapitánya.”

A film elején egy CNN tudósító vázolja a tényeket egy francia repülőgép anyahajóról. Az orosz elnök parancsot adott ki a csecsen lázadók állásainak bombázására, ami igen sok polgári áldozatot követelt, a franciáknak, az angoloknak és az amerikaiaknak nem tetszik ez a dolog, ezért leállították minden Oroszországba irányuló segélyt. Ez viszont az orosz szélsőségesek vezérének a szemét csípte és felkelésre buzdította a népet, majd kitört a polgárháború. A szélsőségesek kezére jut nukleáris katonai bázis, a szövetségesek természetesen mozgósítanak, a kubai rakétaválság óta nem volt ilyen feszült a helyzet.

Egy tengeralattjárót küldenek a környékre az amerikaiak, ami előretolt helyőrségként az utolsó védelmi vonalként funkcionál. Ha végképp elfajulna a helyzet a ruszkiknál és a szélsőségesek megszereznék a nukleáris rakéták indítókódját, akkor ki kell lőni a katonai bázist. A „csónak” kapitánya a veteránnak számító Frank Ramsey (Gene Hackman), a másodtiszti feladatokat pedig a nem túlságosan tapasztalt Ron Hunter (Denzel Wahsingon) látja el. A víz alatti jármű összefut a szélsőségesek egyik tengeralattjárójával, ám nem a miatt kell leginkább aggódniuk, ugyanis a két fejes között kiéleződik a helyzet, mivel egy parancsot csak félig-meddig sikerült megkapniuk a központtól. A kapitány a tettek embere, kilőné a rakétákat ám a helyettes szerint a megsérült rádiót össze kéne tákolni, majd megnézni mit is takart a parancs, ugyanis ha helytelenül cselekszenek nukleáris holokausztot robbantanak ki.

Ha összehasonlítjuk Tony Scott régi filmjét a mostaniakkal igencsak szembetűnik pár dolog. Nem mozgatja a kamerát ész nélkül, bár a szűk térben erre nem sok módja lett volna. Szintén hanyagolta még ekkor a gyors vágásokat, ám még így is elemében érezte magát, köszönhető ez talán annak, hogy a film nagy része félhomályban játszódik, legalább nem kellett a lehúznia a redőnyt, hogy ne totális megvilágításban ügyködjenek a szereplők. A tengeralattjárós filmek megszokott jelenségei Az utolsó esélyben is visszaköszönnek. Egyrészt milyen lenne egy ilyen produkció, ha nem lenne benne víz alatti csata, aminek hatására egyrészt egy-vagy két helyen beömlik a víz, az ott dolgozó technikusok pedig elhaláloznak amiatt, hogy le kell zárni ezt a területet, másrészt pedig be kell mutatni néhány szép robbanást, ezt a kidobott „csalik” és az ellenséges objektum megsemmisítésével lehet elérni. Szintén elő szokott fordulni, hogy a hajtómű leáll és a kritikus mélységben indul újra minden.

Dícséret illeti a rendezőt a feszültség és az izgalom megteremtésében, valljuk be egy ideje inkább csak az akcióra koncentrál és a saját maga által jónak gondolt beállítások és szűrők alkalmazását részesíti előnyben A két tiszt már a nagy probléma előtt is próbára teszi egymás türelmét, a dialogósukban is próbálnak egymás felé kerekedni, Hackman karaktere olykor mintha erősen azon lenne, hogy alázza fiatalabb kollégáját. Később a személyzet is eléggé megosztott lesz, miközben a rádiós szobában megfeszített munka folyik a legénység állást foglal ki kinek a párján áll, a néző pedig azért szorít, hogy pakolják már gyorsabban össze a vevő készüléket, hadd tudja már meg mi a fene folyik.

Washington először dolgozott együtt Scott-tal és Jerry Bruckheimerrel (producertársa Don Simpson sajnos időközben elhunyt), Gene Hackman is játszott a rendező egyik alkotásában, a szintén kiváló szórakozásnak minősülő Közellenségben. Hackman és Wahsington jó választás volt, sokat tesznek hozzá a filmhez. Mellékszereplőként feltűnik Steve Zahn (aki folyton cigerettázik), James Gandolfini (aki eléggé tenyérbemászó figurát testesít meg), Viggo Mortensen (aki csak izzad). A legénység és a mellékalakok csak statisztálnak, leginkább csak izzadnak, ijedten néznek vagy örvendeznek.

Scott az egyik legjobb tengeralattjárós filmet tette le az asztalra, eseménydús, mozgalmas, izgalmas film lett Az utolsó esély, 90 %-ot megadok neki. Úgy gondolom, ha a film akkoriban nem készült volna el és mostanában láttak volna hozzá a forgatáshoz, akkor a két főalak a film háromnegyedénél kibékül, majd partra szállnak és ketten hazavágják a szélsőséges bandát, épphogy ki nem tűzik az amerikai zászlót.

imdb: 7,2

rottentomatoes: 88 %

Büdzsé: 12 millió dollár

Amerikai bevétel: 91,3 millió dollár

Összbevétel: 157,3 millió dollár

 

4 komment

  1. Nagyon jó film. Teljesen egyetértek a post-tal. És még hozzátenném, hogy Hans Zimmer kiváló zenéje is növeli a filmélményt.

    Amúgy nem is tudom, hányszor láttam már, de VHS-en ronggyá néztem a kazettát. 🙂

  2. hatalmas thiller, olyan feszültséggel, hogy lerágod a körmöd…
    és milyen színészek tolják már benne?:D
    Denzel Washington, Gane Hackman, Viggo Mortensen, James Gandolfini, Steve Zahn, Ryan Phillippe, Matt Craven, George Dzundza,

  3. @eric: Gyakorlatilag a két főszereplőn kívül a többiek nem számítanak szerintem:) Zahn meg pláne, egy-két percre volt látható? A többiek is statisztálnak csak Hackmannek meg Washingtonnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *