5

Főszerepben Edward Norton és Edward Norton

December 25-én kerül a mozikba (Amerikában) a Leaves of Grass film, melyben Edward Norton egy ikerpárt fog alakítani. Az egyikük professzor az egyetemen, míg a másik marihuána termesztő, aki zűrös ügyeibe tesóját is belekeveri s mivel ugye ikrek egész könnyen összetéveszthető az egyik a másikkal.

Anyjukat Susan Sarandon játssza, Richard Dreyfuss pedig a helyi drogbárót testesíti meg, Keri Russell egyikük barátnője lesz. A forgatókönyvet Tim Blake Nelson írta, aki a rendezést is elvállalta és a filmben is látható lesz. A Torontói Filmfesztiválon idén már bemutatták, az imdb-n 111 szavazat után 8,9-en áll.

0

Shake Hands with the Devil előzetes

 Roger Spottiswoode drámája az 1994-es ruandai népírást mutatja be egy újságíró és egy generális szemszögéből. A generális hiába kért még több embert az ENSZ-től, hogy megakadályozza a vérengzést, kérését elutasították. Michael Donovan írta a forgatókönyvet Romeó Dallaire visszaemlékezésein alapuló könyv alapján, amiből már készült 2004-ben egy dokumentumfilm hasonló címmel. A produkciót már bemutatták 2007-ben a Torontói Filmfesztiválon, azóta jó néhány rendezvényt megjárt már, nyert is hat díjat, de nem került még a mozikba sok országban (az imdb szerint csak Kanadában), 2010-ben viszont Amerikában is látható lesz a filmszínházakban, talán előbb-utóbb hozzánk is eljut.

2

Box Office: A világvége sokakat érdekelt

 

 

Új bemutatók:

Roland Emmerich visszatért és elhozta a világvégét, amelyet 2012-re időzített. Eredetileg nyáron került volna bemutatásra a katasztrófafilm, ám a stúdió novemberre tolta el, mivel úgy gondolták, hogy már így is elég zsúfolt volt az az időszak, no meg a hátralévő időben még tudnak legalább csinosítani az effekteken. Így utólag nem lehet megmondani mennyire volt ez jó döntés, ám tény, hogy a produkció a vártaknak megfelelően 65 millió dollárt hozott az első három nap alatt. Ha ezt összevetjük a rendező előző katasztrófafilmjével, a Holnaputánnal, láthatjuk, hogy nincs túl nagy eltérés, az 68 millió dollárral zárta az első hétvégéjét és 186 millió dollárnál fújt ki az alkotás, ami a 2012 esetében még édeskevésnek számítana, hiszen 260 millió dollárt öltek bele ebbe a projektbe. Talán a téli időszak jótékony hatással lesz a 2012-re és nagyobb összeget tud összehozni, mint a Holnapután, de majd meglátjuk mire viszi.

Az imdb-n 6,7-en áll, míg a Rotten Tomatoes oldalán 39 % az átlaga. A New England Movies Weekly kritikusa szerin a „film jó szórakozás, de csak addig a pillanatig, míg nem kezdesz el azon gondolkodni, hogy milyen nagy marhaságot is nézel.” A BDK Reviews írója azt kérdezi, hogy miképp lehetséges az, hogy a 260 millióba került 2012 kevésbé szórakoztató és hatásos, mint a 15.000 dollárba került Paranormal Avtivity A Boston Phoenix-ben az olvasható, hogy a végítélet ejó terápia, mit számít az hogy milliárdok halnak meg, ha egy nagy ölelés összehozza a családokat. Roland „Elpusztítom a világot” Emmerich visszatért a globális katasztrófákhoz, ezért pedig senki nem fogja megtapsolni.-írják a Bangor Daily Newsban A New York Post cikkírója pedig azt mondja, csak egy humortalan kritikus tudja feltenni azokat a kérdéseket egy ilyen filmnél, hogy a fenébe tud valaki egy limoval áthajtani egy összeomló felhőkarcolón vagy, hogy a Dalai Lámának miért van teherautója.

Nálunk már hónapokkal ezelőtt levetítették a Rockhajót és már DVD-n is kapható, Amerikába viszont csak most hajózott be, a forgalmazó még a címét is megváltoztatta, így lett a The Boat That Rockedből Pirate Radió. Csak 882 helyen volt látható, a TOP 10-be nem is került be (11. pozíciót szerezte meg) és 2,8 millióval zárta a hétvégét az 50 milliós produkció, amely a világ más tájain 28,2 milliót gyűjtött össze, nem aratott tehát nagy sikert a mozikban.

Olvasd tovább

4

Röviden: Pontypool – A zombik városa (2008)

2008-pontypool
Nem kedvelem az olyan filmeket, amelyek egy helyen játszódik és összesen két-három szereplő lézeng és dumál benne, azonban a Pontypool nézhetőre sikeredett, legalábbis számomra. A cselekmény a rádió stúdiójában játszódik, ahol a főnök (Lisa Houle) és egy munkaerő (Georgina Reilly) tartózkodik, előttük pedig a leszigetelt rádiós szoba található, ahol Grant tevékenykedik. A néző is csak a betelefonálók elmondásai alapján értesülnek a külvilágban történtekről, nem mozdulunk ki egy pillanatra se a külvilágba, de a rendezőnek (aki Tony Burgess regénye alapján dolgozott) sikerült elérnie, hogy ne is vágyjunk a rádiós épület falain kívülre, a feszültséget is sikerül megteremtenie, néhol még ijesztő is a produkció.
3

Castlevania fejlemények

Egy ideje már próbálják tető alá hozni a Castlevania mozifilmet, amely a népszerű számítógépes játék alapján készülne, a történet Draclua és a vámpírölő Belmond család harcát mutatná be.

A forgatókönyvet Paul W. S. Anderson írta és a produkció megrendezésével is kacérkodott, ám inkább átadta a lehetőséget Sylvain White-nak (Örökké tudom mit tettél tavaly nyáron), de a forgatás csak nem kezdődött el, White pedig lelépett és hozzálátott a Losers képregényfilmhez. Ezek után James Wan-t (Fűrész, Death Sentence) kérték fel arra, hogy dirigálja le az alkotást, aki gyorsan át is írta Anderson forgatókönyvét. Wan akkor azt mondta, hogy a producereknek tetszenek az ötletei, ezen kívül még animekinézetű szereplőket és gótikus sztorivonalat emlegetett.

Ám ez már a múlté, ugyanis Jeremy Bolt, a film producere azt mondta, hogy  Paul W. S. Anderson ismét azon gondolkodik, hogy megrendezze a Castlevaniát, ezen kívül pedig a Metal Gear Solid játék filmadaptációjának a rendezői székére is esélyes. Szintén Anderson készítheti majd el A három muskétás új változatát 3D-ben, a 80 milliós produkció a tervek szerint szeptembertől foroghat.