7

Ilyen volt a nyár: sikerek, csalódások és bukások a kasszáknál

Véget ért a nyár, a stúdiók nagy reményekkel küldték harcba a filmjeiket, hogy a nézők kegyeit elnyerjék, elpukkangatták petárdáikat, elsütögették rakétáikat. Néhány alkotással szép eredményeket értek el, másokkal csúnyán befürödtek. Végeredményben szerintem ezt a szezont a csalódás nyarának fogják hívni, egyrészt mert a nagy költségvetésű produkciók sokasága nem úgy teljesített, ahogy azt elvárták volna, másrészt pedig a blockbuster(nek szánt) filmekről a közönség csalódottan távoztak, hiába is lettek azok kasszasikerek végül, ettől függetlenül azért szép sikereket elért alkotások és az idei nyáron eddig 4,17 milliárd dollár jött össze csak Amerikából. Na de nézzük röviden mely filmeket is láthattuk a mozikban (nem minden nyáron bemutatott filmről lesz szó).

Olvasd tovább

0

Top10 / Bottom 5 (2007) – Miecs szerint

top10Szóval, sokat gondolkodtam, hogy mi alapján osztályozzam a filmeket. Kifejezetten szubjektív módon sikerült: ahogy nekem tetszettek. Megtévesztő lehet a lista, mert néhány film saját országában már 2006ban megjelent, de én a magyarországi feltűnésüket vettem figyelembe.

Top10:
1. Candy
2. Apró titkok
3. Egy botrány részletei
4. Lora
5. A királynő
6. Hairspray
7. A Simpson-család – A film
8. Szerelmes dallamok 1-2 (High School Musical)
9. L’ecsó
10. Parfüm

A listában szerepelt volna még: “Book of revelation”, ha már nálunk is megjelent volna (ausztráliában 2006), illetve a “Kilenc dal”, ha nem mutatták volna már be 2005ben 😀

Következő lista sem technikai és művészeti szempontból kritizálja a felsorolt filmeket, egyszerűen csak nekem nem tetszett, vagy csalódást okozott. Lehet, hogy a történet nem tetszett, lehet, hogy a kivitelezés, de az is megeshet, hogy a szereplő nem volt szimpatikus.

Bottom5:
1. Karib tenger kalózai 3. – túl nagy volt a felhajtás és nem robbant olyan nagyot
2. Harry Potter és a Főnix rendje – nem volt elég izgalmas a többi részhez képest
3. Szellemlovas – eleve a sztori nem tetszett
4. Anyád lehetnék – Michelle Pfeiffer jó színésznő, szeretem, de itt nagyon műnő
5. Miss Potter – alapjában véve jó film, csak kis lagymatag volt a történet

De ez mind-mind az én élményeimen és véleményemen alapszik. Mindenkinek szíve joga, hogy más véleményen legyen. Szeretettel várom a véleményeket!

0

2007 Top 10 – Koimbra szerint

top10A 2007-es megjelenésű filmeket vettem csak figyelembe. A listát még nyugodtan lehetne bővíteni, de akkor szép eléggé hosszú lenne.

Sajnos van jó sok film, amit nem láttam idén vagy még nálunk be se mutatták, de pl esélyes lehet, hogy a listára került volna a Sweeney Todd vagy a Vérző olaj.

TOP 10

Híd Terabithia földjére: 20 éve nem sírtam el magam filmen legalább, na most ez is sikerült újra.

Grindhouse: Terrorbolygó: igazi mocsok jó szórakozás volt, Rodriguez megalkotta azt amit Tarantinoval megbeszéltek, csak a másik félnek nem jött össze.

Transformers: 2 órára a vászonra szegezett, akcióbumm.

300: Madness? This is Sparta! Látványos, akciódús képregényfilm.

Az utolsó jelentés: érdekes, izgalmas kémesdi, Chris Cooperrel és Ryan Ph…

Harry Potter és a Főnix Rendje: az eddigi legjobb Potter film, nem gondoltam volna, hogy így bejön.

Bourne Ultimátum: a Bourne trilógia befejező része lett a legjobb.

Mr Brooks: jó kis krimi-skizofrén film. Costner-Hurt páros pedig nagyon jó volt.

Vaskabátok: hatalmas angol vígjáték, na ez a paródia jellegű inkább, mint a Shoot’em Up.

Lecsó: az első patkány aki főzni tud (ugye?).

Olvasd tovább