A korona (The Crown) – 3. évad

írta Nikodémus

Az előző két évadról itt és itt olvashatsz.

Egy bélyeggyűjteményt mutat a kamera. A főszereplő hosszan, mereven nézi, miközben valaki alázatosan, kissé fontoskodva magyaráz. Az uralkodó közbeszól, utalva a saját korára, majd meglátjuk a terveket: ideje profilt cserélni a brit királyi bélyegen. Ezzel az egyetlen szellemes jelenettel tudatja velünk Peter Morgan író-kreátor, hogy a II. Erzsébet királynő uralkodását folyamatában feldolgozó A korona (The Crown) sorozat a harmadik évadához érkezett, s címszereplőjét Claire Foy helyett immár Olivia Colman játssza. Bizony, múlik az idő, s jeleket küld – kérdés, hogy észrevesszük-e.

A Netflix prémiumsorozatának legújabb évada előtt a főszereplőhöz hasonlóan a teljes szereplőgárdát lecserélték, időben pedig közelebb jutunk a jelenhez, minden más azonban változatlan – legfőképpen a kiemelkedő minőség. Múltkor még Foy és Matt Smith személyében két energikus karakter igyekezett rendbe tenni Erzsébet és Fülöp zátonyra futott házasságát, most a beérkezettség megnyugtató, ugyanakkor kissé békétlen érzésével szembesülünk: a hatvanas években, amikor annyi minden felfordult a nyugati világban, a királynő szoborként áll monarchiája élén. Semmi meg nem rendítheti, még egy észak-angliai bányászfalu tragédiája sem – utóbbi kezelését alaposan megbánja, amikor ráeszmél, hűvös kivárása kívülről ridegségnek látszik. Colman fantasztikus átlényegüléssel teremti meg a király(nő)i aurát maga körül, és finom, elejtett gesztusokkal érzékelteti, hogy legbelül ő is szenved a rászakadt uralkodói szereptől.

Nagy vehemenciával próbál ezen változtatni férje, Fülöp herceg (Tobias Menzies), aki marketingesekkel egyeztet, s tévékamerákat enged be a palotába, csakhogy közelebb hozza a királyi családot a köznéphez. A kínos felsülés szinte garantált: végtelenül unalmas tévén nézni, ahogy a fenség tévét néz – dicséretes önfricska ez a sorozattól, mely szerencsére egy percig sem unalmas. Például akkor sem, amikor egyik epizódjában szovjet kémek után nyomozunk, vagy amikor képet kapunk arról, hogy a brit gazdaság megkésett szerkezetváltása súlyos ellátási hiányt és politikai válságot okoz. Némi fantázia ugyan vegyül a történelmet fellapozó forgatókönyv-oldalak közé, ám mégis érdekes eljátszani a gondolattal: mi lenne, ha a világ legrégebbi parlamentáris berendezkedését hirtelen egy katonai puccsal döntenék meg?

A korona azonban akkor a legerősebb, amikor főszereplőinek drámájára koncentrál: az időközben felnőtt Károly herceg (Josh O’Connor) katonai drillt nehezen bíró érzékenységére (rajta keresztül pillanthatunk be a nemzetközösséget feszítő nemzeti ellentétekbe); a szeretett-gyűlölt húg, Margit (Helena Bonham Carter) magánéleti vergődésére (nem is olyan könnyű megbarátkozni a mellőzöttséggel); vagy Fülöp herceg életközepi irányvesztettségére (amelyet a holdraszállás apropóján érez meg). Szóba kerül az a bizarr szerelmi négyszög is, ami Károly herceg, nővére, Anna hercegnő (Erin Doherty), Camilla Shand (Emerald Fennell) és Andrew Parker Bowles (Andrew Buchan) között szövődik, de semmi bulváros kukkolás: Peter Morgan inkább azt hangsúlyozza, mennyire különbözőképpen érintette meg a két testvért első komoly párkapcsolatuk.

Míg az előző két évadban valamelyest együtt érezhettünk a fiatalságuk virágjában uralkodói felelősséggel sújtott királyi párral, most megélesedik a sorozat kritikus hangneme: egyre több a kétélű csipkelődés, a cinkos kikacsintás. S egyre több a kérdőjel. Miközben Fülöp hercegnek a család elfoglaltságait részletező kifakadását hallgatjuk, bennünk is felmerül: szükség van-e egyáltalán a pompás palotákra, a közember adójából fizetett fényes fogadásokra, a luxus-életvitelre, a vég nélküli reprezentációra? Nagy-Britannia turbulens jelenkorát figyelve jó alapunk van kétkedni, és a harmadik évad nagy bravúrja, hogy e turbulencia kezdeteit okosan már fel is vezeti. S ebben jelöli meg Erzsébet királynő legfontosabb dilemmáját is, aki hiába áll kősziklaként a monarchia élén, állandóságra való törekvését a változó világ lassan alámossa – ideje volna hát figyelni az idők jeleire.

(Megjelent: Új Ember, 2020. március)