0

Beckham / Ronaldo / A Figo-ügy

írta Nikodémus

Beckham (2023) – Fiatalabbak tán már kevéssé emlékeznek rá, de bizony volt idő, amikor egy bizonyos David Beckham volt a futballsztárság abszolút szinonimája. Igen, és a szóösszetételből mindkét tag fontos: a futball és a sztár is. Ezt próbálja kibontani a Netflix legújabb, természetesen definitívnek meg exkluzívnak beharangozott sorozata is, mely szűk öt órában veszi végig a londoni kis lakásból induló, Manchestert, Madridot, majd Amerikát megjárt labdarúgó pályafutását. Nagy meglepetésekre nem kell számítanunk: a doksi tisztes odafigyeléssel mesél a szerény kezdetekről, Sir Alex Ferguson kvázi-apafigurájáról (no meg a nagy összeveszésről is azzal a stoplissal, persze), a madridi karrierről és a válogatottbeli hullámvasút sem marad ki. A főhős mosolyogva mesél a kanapéról, és olyan jól adja, hogy elhiszem neki a munkásfiú/egyszerűsrác-imidzset. Feleségéről ugyanezt már kevésbé tudom elmondani, s amilyen hamisan csengenek az ő szavai, úgy növekszik bennem fokozatosan egy más, mélyebb hamisság-érzés. Az, hogy ez egy tökéletesre berendezett ál-élet, amiben nincs helye semmilyen légypiszoknak. Az egyetlen necces esetet (tudniillik, megcsalta-e valaha hősünk a feleségét) is elmaszatolják, a záró idill pedig tényleg azt illusztrálja, hogy Beckham nemcsak főszereplője, hanem producere is volt önmaga szoborállításának.

Olvasd tovább

0

A FIFA titkai (FIFA Uncovered) minisorozat

írta Nikodémus

Volt hét éve egy kis írás itt, a blogon (ma is megvan még), amiben egy pocsék, minden eresztékében hangosan zörgő játékfilmecske ürügyén írtam arról, mi is zajlik valójában a milliárdos futballbiznisz egyik legnagyobb szervezeténél, a FIFÁnál. A közös szenvedély (United Passions) persze csak ürügy (jó ürügy) volt annak a mérhetetlen képmutatásnak a bemutatására, amit az épp akkor zajló kiterjedt nyomozás során tanúsított a vezetőség, élen Sepp Blatterrel. A Netflix a hasonlóképp ellentmondásos katari foci-vb hetére időzítette legújabb dokusorozatát, és A FIFA titkai (FIFA Uncovered) nem is okoz csalódást: teljes nyíltsággal vágja az elképedt szurkoló képébe, hogy mindaz, amiben addig hitt, merő hazugság.

Olvasd tovább

0

Isten keze (È stata la mano di Dio)

írta Nikodémus

Hívják a fény és a zsebtolvajok városának; többek között a pizzát és a maffiát adta a világnak; patrónusa, Szent Januáriusz (San Gennaro) pedig máig a rendhagyó kérések közbenjáró szentjeként fogadja az imákat. Paolo Sorrentino 50 év, nyolc nagyjátékfilm és két évadnyi sorozat után visszatér gyökereihez, szülővárosába. Legújabb, bevallottan önéletrajzi ihletésű díj-várományos filmje Isten keze (È stata la mano di Dio) címmel múlt decemberben debütált a Netflixen.

Olvasd tovább

0

Never Give In (2021) / All or Nothing (2018–)

Több mint játék – Futball-világtrendek egy angol iparvárosból

írta Nikodémus

Elég hozzá négy kis bója, egy rongylabda, pár lelkes srác, megfűszerezve némi gömbérzékkel és elszántsággal, mi az? Világszerte milliók művelik ezt a csaknem százhatvan éve feltalált sportot, amit úgy hívnak, futball. Játsszák bár a brazil favelákban, az angol gyepen vagy a magyar grundon, hatása felmérhetetlen – testmozgásként, közösségteremtő erőként és kulturális faktorként egyaránt. Utánajártunk a labdarúgás világtrendjeinek.

Olvasd tovább

0

Nyolc dolog: így készült a Becsúszó szerelem

Csütörtöktől nézhető a hazai mozikban az ősz romantikus vígjátéka, a Becsúszó szerelem, ami érzelmes, humoros történetén keresztül bepillantást enged a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világába, az örökbefogadás bonyodalmaiba és a gyerekvárás mindenki életét, fenekestül felforgató helyzeteibe. A premierre várva összeszedtünk pár, a filmmel kapcsolatos kulisszatitkot.

1. A forgatókönyvet jegyző Bárány Mártonnak és a rendezést is elvállaló Nagy Viktor Oszkárnak régi terve volt egy olyan film, ami a focis szubkultúrát emberi oldaláról közelíti meg. Első perctől egy könnyedebb stílusú, humoros történetben gondolkoztak, amihez valós helyzetekből merítettek ötletet, de a megvalósítás során az érzelmekre, a humorra helyezték inkább a hangsúlyt.

Olvasd tovább

0

Bobby Robson (2018) / Busby (2019)

írta Nikodémus

Létezik-e még klub-identitás manapság, ebben a játékosok (és ügynökeik), szponzorok és lobbiérdekek uralta futballban? A kiábrándult drukkerek hajlamosak nemleges választ adni (főként ha betekintünk a játékosügynökök machinációiba, a FIFA/UEFA masszív korrupciójába vagy a pofátlanul terjeszkedő közel-keleti mentalitásra), mégis, vagy talán épp ezért, érdemes megnézi ezt a két dokumentumfilmet egy-egy olyan emberről, aki már életében legenda lett – Sir Bobby Robson és Sir Matt Busby élettörténete olyan értékrendet közvetít, amit már alig találunk a jelenkori nemzetközi fociban. Nosztalgiázni mégis jó – vagy reménykedni.

Olvasd tovább

0

Take the Ball, Pass the Ball (2018)

írta Nikodémus

Nagyjából tíz éve (egészen pontosan május 27-én) volt egy olyan Bajnokok Ligája-döntő,
ami később futballkorszak-nyitánynak bizonyult: pitbullok a báránykák ellen,
pressing a labdabirtoklás ellen, és az előzetes jóslatok ellenére győzedelmeskedett a katalán szív.
A Barcelona FC Guardiola-korszakáról készült dokumentumfilm.

A foci globális biznisszé válásával természetszerű volt, hogy megjelennek az első olyan filmek, amelyek enyhe játékfilmes beütéssel rajzolnak körbe gigasztárokat, klublegendákat, fényes korszakokat és csúnya bukásokat. A hollywoodi dramaturgia persze mindig mesterkélt marad egy kicsit, ám a két iparágat összekötő sztárkultusz (no és az irgalmatlan pénz) bőven feledteti ezt az apróságot. A Graham Hunter könyve alapján készült Take the Ball, Pass the Ball dokumentumfilm is épp csak ennyit tesz: hozza a kötelezőt, kellemes szórakozást ígérve.

Olvasd tovább

0

Rövidfilm: Túl az ígéret földjén

Húsz évvel ezelőtt ezen a napon játszották minden idők talán legidegtépőbb BL-döntőjét. Adott két csapat. Az egyik toronymagas esélyesként szántott végig a mezőnyön, a másikban egy (később kiderült, megismételhetetlen) saját nevelésű generáció élezte oroszlánkörmeit. A Bayern München gyors gólt lőtt, végig vezetett és uralta a meccset, hogy aztán a Manchester United mutassa meg újra (immár sokadszor), hogy sohasem szabad feladni. A Vörös Ördögök triplázásának valószínűtlen sztoriját elsőkézből hallhatjuk a főszereplőktől.

0

A közös szenvedély (United Passions, 2014)

írta Nikodémus

2015-12-united-passions-1a

Nem, ez valami tévedés. A poszt láttán bizonyára ez jut eszedbe először, kedves Olvasó, s igazad van: másfél évbe telt, mint rávettem magam, hogy megnézzem azt a filmet, ami – hiába nyomta már-már idegesítően a köztévé a tavalyi vébé reklámszüneteiben – teljes megérdemeltséggel tűnt el a süllyesztőben. S tévedés maga ez a mozgókép is, melynek ha nekiülsz, készülj fel arra, hogy minden hallomásodat beteljesíti. Mégis, A közös szenvedély egyetlen egy dolog miatt érdekes: miközben nézed, a fejedben fut egy másik sztori – a FIFA igazi, s meglehetősen dicstelen sztorija.

Olvasd tovább

13

Top 10 focifilmek

2014-06-top-10-foci-vbIgen, tudom, kétmeccsnyit máris késtünk a poszttal, de mi sem mehetünk el ama tény mellett, hogy focivébé van. A világ lakossága ilyenkor két részre szakad: fanatikusokra és érdektelenekre, akik négy hétre hangos kiabálások vagy csöndes duzzogások közepette tűrik el egymást. A maradéktól most tehát egy kis türelmet kérünk, a többieknek pedig mezeket fel, íme tíz film rangsor nélkül, amely e csudálatos és kiszámíthatatlan játék körül forog!

írta Nikodémus

Olvasd tovább