0

Never Give In (2021) / All or Nothing (2018–)

Több mint játék – Futball-világtrendek egy angol iparvárosból

írta Nikodémus

Elég hozzá négy kis bója, egy rongylabda, pár lelkes srác, megfűszerezve némi gömbérzékkel és elszántsággal, mi az? Világszerte milliók művelik ezt a csaknem százhatvan éve feltalált sportot, amit úgy hívnak, futball. Játsszák bár a brazil favelákban, az angol gyepen vagy a magyar grundon, hatása felmérhetetlen – testmozgásként, közösségteremtő erőként és kulturális faktorként egyaránt. Utánajártunk a labdarúgás világtrendjeinek.

Ha egy pillanatra távolabb lépünk a mára valóságos szórakoztatóipari óriássá növekedett futballbiznisz kínálta meccsdömpingtől, s elkezdünk töprengeni a labdarúgás világhódító népszerűségének titkán, alapvetően három szempont juthat eszünkbe. Összehasonlítva a többi labdajátékkal, a futball először is egyszerűségével tűnik ki, melyet erősít a szabályok viszonylagos változatlansága. Nem kell hosszas megbeszélés ahhoz, hogy minden kissrác értse a szabályokat, és aztán közösen hódolhasson a játéknak – s ugyanez igaz az elszánt szurkolótól az alkalmi követőn át a tévénézőig minden mai érdeklődőre is.

Másodszor alapszinten megdöbbentően olcsó: drága felszerelés és speciális pálya helyett a legegyszerűbb körülmények között is űzhető, saját kedvünkre. Harmadszor pedig még mindig borzongatóan kiszámíthatatlan: bármennyit gyorsult is a játék az elmúlt másfél évszázadban, még mindig a mezőnyjáték dominál, gól pedig szinte bármelyik pillanatban eshet (vagy akár el is maradhat). Míg más labdajátékokban már évtizedek óta teret hódított, a futball világát még csak most kezdi meghódítani a játékelemzés statisztikai megközelítése. Szimbolikusnak is tekinthető, hogy idén egy angol iparváros, Manchester vörös és kék felében készült friss dokumentumfilm világít rá a világfutball legújabb trendjeire.

Vészjósló zene ütemére suhan a mentőautó a zöld angol vidéken: agyvérzésben összeesett betegért indul. Amikor beérkezik a segélyhívás, a diszpécser visszakérdez: ki a sérült? Sir Alexander Ferguson. A név mindenkit lecsendesít a szobában. Minden idők legsikeresebb edzője, a Manchester United-del 27 éves pályafutása során nem kevesebb, mint 38 trófeát nyert Ferguson az életmentő műtét utáni lábadozás során saját emlékeiért küzd. Retteg, hogy elveszíti azokat, így kamera elé ül, és felidézi életét. A skót munkáscsaládba született fiúból lett távolságtartó brit úr csendes gyónásba kezd, s miközben figyeljük ezt a megkapóan intim portrét, sosem látott felvételek peregnek labdarúgó-karrierjéről és edzői pályafutása hajnaláról. A Never Give In című dokumentumfilm természetesen megmutatja a később legendássá vált sikereket is, ám mindvégig főhősére koncentrál, aki abban a korszakban volt egy angol topklub kiemelkedő szakvezetője, amikor a futballt körülvevő gazdasági-társadalmi környezet talán a legnagyobb változásokon ment keresztül. Gondoljuk csak el: a Bosman-szabály lehetővé teszi a szabad európai játékosigazolást, megalakul a Premier League (elsőként a világon pénzügyi motivációkkal), eltörlik a hazaadást, megnő a taktikai felkészítés szerepe, illetve globális pénztermelő gépezetté duzzad az UEFA által rendezett Bajnokok Ligája-sorozat. Utóbbiból Ferguson kettőt nyert meg, angol bajnokságból 13-at, mégis talán az a legnagyobb érdeme, hogy hírneves elődje, Sir Matt Busby nyomán utolsó mohikánként őrizte a futball régimódi értékeit: a saját nevelésű játékosok fejlesztését, az öltözői közösség-formálás fontosságát és a végső pillanatig tartó küzdés éthoszát.

Egészen más futballszervezési modellt kínál a szomszédvár, ahol a közel-keleti tulajdonos finanszírozásával egyfajta gigantikus lombikprogram bontakozik ki a szemünk előtt. A Manchester City különösebb hagyományokkal nem bíró, középszerű csapatára 2008-ban mosolygott rá a szerencse: ekkor vásárolta meg tulajdonjogát Manszúr sejk, az Abu Dzabi királyi család tagja, aki azonnal komoly befektetésekbe kezdett. Egymás után érkeztek a neves játékosok, igazi csapatot azonban a 2012-es angol bajnoki címig nem sikerült formálni belőlük. S ekkor alakult meg a háttérben a City Football Group, amely a világon egyedülálló építkezésbe kezdett: mára 10 fiókcsapatot birtokol hat kontinensen, melyek segítségével egységes játék-, pénzügyi és marketing-stratégia szerint nevelhetnek és adhatnak tovább focitehetségeket. Ez gyakorlatilag az FC Barcelona klubmodellje, kiterjesztve a futballvilágra. A hasonlat nem véletlen: a katalán csapat kétezres évekbeli sikerkorszakának kulcsfigurái, Ferran Soriano és Txiki Begiristain immár az angol csapat kötelékében dolgoznak, 2016-tól pedig csatlakozott hozzájuk vezetőedzőként Pep Guardiola is. Az ő 2018-as, bajnoki címig vezető küzdelmeit mutatja be az All or Nothing című dokumentum-sorozat, mely egyfajta realityként legalább annyira a klub globális marketing-stratégiájának eszköze, mint a sikerig vezető út felemelő krónikája.

*

De lehet-e végtelen mennyiségű pénzből, excel-táblázatokon kidekázott stratégia mentén sikert építeni a sport világában? A kérdés még eldöntetlen, ám a trend egyértelmű: az elitklubok alapította Szuperliga gyors széthullásának ellenére a jövő a futball-globalizációé, s a tektonikus változások épp napjainkban zajlanak. Eközben Manchester vörös felében egy olyan csodacsere-csatár, Ole-Gunnar Solksjaer próbál edzőként új csapatot építeni, aki előszeretettel hangoztatja mentora, az élő legendává nemesült Ferguson téziseit összefogásról, küzdelemről és a munka becsületéről. A város kék oldalán pedig épp szomorkodnak: hiába pénz, paripa, fegyver, a csapat történetének első BL-fináléját idén május 29-én elvesztette a londoni Chelsea FC ellen. A világhódításra tehát még várni kell – bizony, bármekkora tétekkel játsszák is, még mindig kiszámíthatatlan dolog a futball.

(Megjelent: A Szív, 2021. július-augusztus)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *