0

Formula 1: Drive to Survive – 4. évad

írta Nikodémus

Az előzőekről: 1. évad, 2. évad, 3. évad.

Már előre dörzsöltük a tenyerünket: a soha nem látott izgalmakat hozó 2021-es Forma-1-es szezon milyen jól fog mutatni a Netflix dokusorozatában, amiből majd jó sok kulisszatitkot megtudhatunk Max Verstappen és Lewis Hamilton vérre menő rivalizálásáról. A sorozat eddigi évadjai – bár kétségtelenül görbítették kisebb-nagyobb mértékben a valóságot – jól vizsgáztak az események felidézésében, látványban és izgalom-faktorban. Ehhez képest alapos csalódás, hogy az alkotók nemhogy képtelenek voltak szintet lépni, de az új évadban sorra kenik el a kulcspillanatokat, gyakran teljesen fiktív narratívákat támogatva. Egyre nyilvánvalóbb a szándék, hogy akkurátusság és a sportág működésének bemutatása helyett új (főleg amerikai) rajongók (s velük újabb bevételek) bevonzása az igazi cél.

Amint az előzetesben meghallom Will Buxton túldrámázott hangját arról, micsoda öldöklő küzdelem is a Forma-1, már nyílik is a bicska a zsebemben, de nem azért, mert a végkifejletet immár tudjuk (tényleg öldöklő küzdelem volt), hanem azért, mert a közhelyszótár legmélyére nyúlt riporterünk – és ez sajnos az egész évad során jellemző rá. Hatásvadász módon kitartott félmondatok, jelentőségteljes nézés, kontrasztos bevilágítás – lassan nevethetnékem támadt az olcsóságtól, amivel újra és újra azt akarják nekem eladni, hogy hű de nagyon küzdelmes dolog ez a Forma-1. Persze, az, de ezt be lehetne mutatni konkrét történeteken, drámai előzéseken, győzelmeken és vereségeken keresztül (ahogy az előző évadok jórészt tették). A negyedik évad csúfosan felsül e tekintetben, s gyakran nem is saját (újdonsággal kecsegtető) felvételeit használja, hanem a közvetítések ezerszer látott képeit, amiket YouTube-videókon már rég szételemeztek. Szembetűnő ez az alkotói lustaság, ahogy az is, hogy kontextusukból kiragadott rádió-üzeneteket, motorhangokat és nyilatkozatokat kevernek a képek alá, hogy bizonyítsanak jópár nemlétező konfliktust.

Nem véletlen, hogy Verstappen már tavaly úgy döntött, ignorálja az egész produkciót: látta, mit művelnek történetvezetés tekintetében. Ezért a nagy rivalizálás pólusait áthelyezik a két csapatfőnökre, akiknek (újra…) megismerjük a családját. Ebből érdekes módon a negatívabbnak ábrázolt Christian Horner jön ki jobban, mert azt adja, amit várnak tőle: a könyörtelen vadászkutyát. Toto Wolff rutinosan adja egy ideig a jófiút, de az első vereség délutánján elég sokatmondó a tekintete, a feleségéével együtt. Ez ugyan jól elkapott pillanat, de az az érzésem, a Forma-1 szereplői egyre inkább szerepet játszanak a Netflix kamerájának, ami alapvető hamisság-érzést ad az egész évadnak. Korábban még poén volt viccelődni a stábbal, most már ugyanazokat a lerágott csontokat hallgatjuk (itt a Netflix, ne káromkodj, haha…).

Ennek fényében a közép- és kiscsapatok küszködése (az első évad után) újra érdekessé válik: ügyesen bemutatják a Williams új tulajjal zajló útkeresését (6. rész), ahogy a Haas dilemmáit a kőgazdag orosz szponzorral és a fogalmatlan Mazepinnel (4. rész – Günther Steiner újra remek formában), de a McLarenbe tavaly érkezett Ricciardo útját is végigkövethetjük a monzai győzelemig (2., 5. rész). Különösen érdekes az Esteban Ocont és Yuki Cunodát bemutató 7. rész: egyrészt mulatságos Cunoda bukdácsolásának okait megismerni, másrészt nem igazán értem, mi köze van ennek az egésznek a teljesen más csapatban versenyző, s karrierjében egészen máshol járó Oconhoz. Persze a hungaroringi csodagyőzelem szóba kerül, viszont Alonso hősies védekezése nélkül. Kellett némi igazolási hisztit is mutatni, s itt a Bottas-Russell csere kerül terítékre a Mercedesnél. A világ legrosszabbul őrzött titkát persze nem lehet eladni nagy megfejtésként (Wolff és Russell beszélgetése ugyanúgy előre eljátszottnak tűnik, mint Horner Pérez-telefonhívása az előző évadban), így ez is középszerbe fullad.

Különösen fájó a szezon utolsó négy versenyének ábrázolása: gyakran kontextus nélkül dobálják egymásra a jeleneteket, dübörög az adrenalin-fokozó dobzene, gyorsul a vágás és elszaporodnak a lassítások, de az összefüggésekről vajmi keveset tudunk meg. Szó sem kerül a dzsiddai verseny adok-kapokjának valódi hátteréről, és az abu-dzabi finálé ellentmondásosságáról. Megvannak a drámai üzenetek, az asztalcsapkodások és a levegőbe öklözések, de az FIA, a versenybírók szerepét és a szabálykönyv értelmezésének súlyos kérdéseit látványosan elhallgatja a sorozat.

Tudom, tudom, ez a sorozat elsősorban nem az eseményeket szorosan követő rajongóknak készül, hanem az épp beletekintgető netflixezőknek, hogy szokjanak át az IndyCarról (meg a Nascarról) erre a furcsa európai sorozatra, ami csúcskategóriásnak hirdeti magát. És amerikai piacot meg sok pénzt akar – a negyedik évadra ennek a törekvésnek a lecsupaszított eszköze lett a Drive to Survive. Sajnos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *