0

Formula 1: Drive to Survive – 2. évad

írta Nikodémus

Ha már a koronavírus miatt májusig várnunk kell az idénykezdetre,
érdemes letelepedni a tévé elé! Az előző évadról itt olvashatsz.

Eltelt egy év, a Netflix pedig újabb évadot forgatott nagysikerű F1-dokusorozatához: fókuszban ezúttal a 2019-es év. A friss évad jó időzítéssel még az új szezon kezdete előtt jött ki, alkalmat adva némi hangulatba hozásra és egy kis visszatekintésre. Van ugyanis mit felidézni, és bár az arányokat nem találja el minden esetben, a Netflix tartja a színvonalat.

A producerek ismét keverik a versenyhétvégék dramaturgiáját és egy-egy csapat viszonyainak bemutatását, és ezt már letisztultabban csinálják, mint egy éve: meg is csappan a fölöslegesen belassított, kissé hatásvadász snittek száma. További jó hír, hogy az újdonság varázsát fenn tudja tartani a sorozat, mégpedig azzal, hogy ezúttal a két nagy, a Mercedes és a Ferrari is beengedte a kamerákat a boxaikba. Ennek érdekes módon felemás hozadéka lesz, de ne szaladjunk előre.

Olvasd tovább

0

Formula 1: Drive to Survive – 1. évad

írta Nikodémus

Régóta érett ez már: végre hivatalos dokumentumfilm-sorozat készült a Forma 1 világáról. A száguldó cirkuszt bő két éve Bernie Ecclestonetól átvevő amerikai Liberty Mediától számítani lehetett valami hasonlóra, a mélynövésű angol úr ugyanis nem mutatott különösebb érdeklődést az időközben globális sportággá fejlődő Forma 1 promóciója iránt. Az amerikaiak pedig ránéztek a nézettségi adatok kormegoszlására, és rájöttek, hogy újítani, fiatalítani kell: lett hivatalos facebook- és YouTube-csatorna, podcast, twitter- és instafiók, hogy a közösségi médián szocializálódott fiatal generációját is megnyerje magának az autóversenyzés királykategóriája. A terv része lehetett egy nagyszabásúbb, kulisszák mögé kalauzoló sorozat is, melynek persze megvolt a kockázata ebben a felfoghatatlan pénzeket és súlyos titkokat mozgató bizniszben. A partner az új idők szavának megfelelően a Netflix lett (a producer pedig a Senna– és Amy Winehouse-dokuról ismert Asif Kapadia), amely a 2018-as szezonról egy egészen profin összerakott dokusorozatot forgatott le.

Olvasd tovább