2

The Defenders előzetes

defenders

Most, hogy a Netflixen bemutatkozott Fenegyerek, Jessica Jones, Vasököl és Luke Cage, itt az idő szépen összeterelni egy nagy közös akcióra. Úgy tűnik, hogy a négyes kimarad a Bosszúállók zúzásából, de a kisképernyőn még szétkaphatják az ellenük felsorakozott statisztákat, a feltámasztott Elektra Natchiost, illetve Sigourney Weavert. Augusztusban indulhat a móka.  Olvasd tovább

0

Befejezik Orson Welles befejezetlen filmjét

wellesOrson Welles 1970-ben látott hozzá a The Other Side of the Wind forgatásához, ám a Hollywoodot kifigurázó szatírához még 1976-ban is vettek fel jeleneteket és még akkor sem tudták befejezni. Eléggé zűrös a projekt sorsa, Welles folyamatosan csatázott a producerekkel. Úgy 40 percnyi anyagot sikerült összevágnia, amelyek Párizsba, majd Kaliforniába kerültek. Ezt követően Oja Kodar producer horvátországi lakhelyén pihentek egy darabig és néhány évvel ezelőtt Los Angelesbe vitték, ahol Peter Bogdanovich próbálta befejezni a produkciót. A tervek szerint 2015-ben, Welles születésének 100. évfordulóján mutatták volna be, de erre nem került sor és a befektetők szerették volna visszakapni a pénzüket.

Ám ismét látni a fényt az alagút végén és nem dudál. Ugyanis színre lépett a Netflix, nem csupán a forgalmazást vállalták be, de biztosítják a szükséges összeget, hogy elkészülhessen a nagy mű. Frank Marshall producer Bogdanovich-csal közösen segít a munkában.

Afféle film a filmben stílusban készül(t) a produkció, Jack Huston alakítja azt a nagy hírű rendezőt, aki a nagy visszatérésre készül, de eléggé megszenved új filmjével kapcsolatban. Olvasd tovább

0

Small Crimes előzetes

smallcrimes1E.L. Katz a remek Cheap Thrills óta nem rendezett filmet. Letudott egy epizódot a Sikoly sorozatból és az ABCs of Death 2-t erősítette az egyik szegmenssel. De most újabb alkotással jelentkezik, amely mögött a Netflix áll. David Zeltserman 2008-ban kiadott, kritikusok által dicsőített regény szolgáltatta az alapot a thrillerhez, a forgatókönyvön Katz és Macon Blair ügyködött.

Nikolaj Coster-Waldau karaktere korábban zsaru volt, de miután majdnem kicsinálta a kerületi ügyészt egy időre hűvösre került. A rácsok mögül kikerülvén hazatér, de szülei hűvösen fogadják, exe sem látja szívesen. Úgy tűnik, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de téved. Belekeveredik egy zűrös ügybe, amiben a korrupt sheriff, a továbbra is bosszúszomjas ügyész és a maffia vezére is érintett. Olvasd tovább

0

The Most Hated Woman in America előzetes

mosthatedwomanMadalyn Murray O’Hair hírhedt ateista volt, egyáltalán nem tetszett neki, hogy gyermekének az iskolában kötelező az imádkozás a Biblia olvasása. Pert is indított, amelyet megnyert, ezt követően a Legfelsőbb Bíróság elrendelte, hogy a közpénzből fenntartott tanintézményekben töröljék el a kötelező hittel kapcsolatos oktatásokat. A hölgy elég nagy hírnévre tett szert, felszólalásai általában botrányosak voltak, még követői is ellene fordultak, sőt, gyermeke keresztény lett. Mindazonáltal elég szép vagyonnal rendelkezett, ezt próbálták megkaparintani egyesek. 1995-ben veszett nyoma családjával együtt, mint kiderül, mindannyiukat meggyilkolták.

Melissa Leo, Josh Lucas, Adam Scott, Vincent Kartheiser és Juno Temple főszereplésével készült film a hölgyről. Tommy O’Haver, az An American Crime: Bűnök (An American Crime) rendezője dirigálhatott a forgatáson. A Netflix március 24-én mutatja be. Olvasd tovább

3

War Machine előzetes – Pitt a megfelelő személy a feladatra

Brad Pitt2012 áprilisában jelentették be, hogy Brad Pitt produkciós cége megvette Michael Hastings 2011-ben kiadott The Operators regényének a jogait. David Michod látott hozzá a forgatókönyv megírásához, illetve az Országúti bosszú (The Rover) és az Animal Kingdom után ismét beleült a rendezői székbe. Pitt vállalta be Stanley McChrystal tábornok megformálását, Tilda Swinton, Lakeith Stanfield, Ben Kingsley, Topher Grace, Anthony Michael Hall is aláírt a produkcióra.

A forgatás 2015 októberében indult el Londonban, később a stáb Abu Dhabi-ban is munkálkodott, novemberben rögzítettek az utolsó jeleneteket Ras Al-Khaimah-ban. A 60 milliós költségvetésű alkotást a Netflix forgalmazza, május 26-án mutatják be.

A valós események által inspirált filmben Pitt alakítja azt a sikeres, karizmatikus 4 csillagos tábornokot, aki a NATO katonákat irányítja Afganisztánban. A tiszt olyan, mint a rocksztár, vele el lehet adni a háborút, megnyerő a köznép számára és neki kellene megnyerni a háborút ellavíroznia a félig-meddig paródiába hajló politikai nézőpontok között. Olvasd tovább

0

Vasököl előzetes – A Marvel újabb hőse mutatkozik be a Netflixen

ironfistkep5

Nem teketóriázott sokat a Marvel, miután visszaszerezte a Fenegyerek (Daredevil) jogokat, a Netflixen elkészült a sorozata, ezt követően bemutatkozott Jessica Jones és Luke Cage is. Márciusban őket Vasököl követi, majd a négyes a Defenders szériában közös erővel számol le valamiféle nagy fenyegetéssel. Ráadásképpen a Netflixen még érkezik Megtorló (Punisher) is.

A Vasököl címszerepét Finn Jones játssza. A milliárdos karakter éveket tölt távol New Yorktól, miután újra felbukkan megpróbál valamit kezdeni a családi hagyatékkal. Egyúttal kiderül, hogy remek harcművész lett belőle, csodálatos ereje van és mindezt beveti a bűnözők ellen.

Jessica Henwick alakítja Colleen Winget, David Wenham lesz Harold Meachum, Jessica Stroup pedig Joy Meachum bőrébe bújuk. Illetve Carrie-Ann Moss ismét megformálja Jeri Hogarth-ot, Rosario Dawson is felbukkan Claire nővérként. Olvasd tovább

2

A keresés / Beasts Of No Nation

írta Nikodémus

2016-01-the-search-beasts-of-no-nation-1

Drónvezérelt videójáték-öldöklések bizsergető akciózenére vágva, kellemesen kerek tudósításokba csomagolva – ez jutott a mi generációnknak a háború élményéből. S míg az élő egyenesben közvetített helyi konfliktusok borzalmaitól érzelmileg, az instant szakértői álláspontok és nagyhatalmi érdekek szövevényétől pedig intellektuálisan tompulunk el ebben a média-túladagolásban, rég elfelejtettük, hogy a mozgóképnek még lehet felrázó, katartikus hatása. A tavaly év végén bemutatott A keresés (The Search) és a Beasts Of No Nation (magyarul Hontalan bestiák) márpedig erre a nehéz feladatra vállalkozik: hogy megdöbbentsen minket.

Olvasd tovább

0

The Ridiculous 6 előzetes

ridicoAdam Sandler a Netflixen próbál eredményeket elérni. A Ridiculous 6 western vígjátékban játssza White Knife-ot, azaz Fehér Kés-t, aki a vadnyugaton öt testvérével együtt kalandozik. Terry Crews, Jorge Garcia, Taylor Lautner, Rob Schneider és Luke Wilson bolondozhatnak az oldalán. December 11-én debütál a produkció. Danny Trejo, Steve Zahn, Will Forte és Vanilla Ice felbukkanására számíthatunk. Frank Coraci, Sandler régi munkatársa dirigált a forgatáson.

Olvasd tovább