A Kilenc hónap háború egy kárpátaljai magyar fiú történetét meséli el az ukrán-orosz fegyveres konfliktus árnyékában. A 24 éves Jani társaival ellentétben nem menekül el a katonai behívó elől, hanem bevonul, és az életét is kockára teszi, hogy megtapasztalja a függetlenséget. Hamarosan a háború első vonalában találja magát, miközben anyja számolja a napokat hazatérésééig. Csuja László rendező (Virágvölgy) első dokumentumfilmjében érzékenyen és sokrétűen ragadja meg egy fiatal férfi belső küzdelmét, melyben az intim családi pillanatok és a mobiltelefonos selfie-kultúra hatására testközelbe kerül a háború. A Kilenc hónap háború világpremierjét a Szarajevói Filmfesztiválon tartották, ahol a dokumentumfilmes versenyprogramban elnyerte a zsűri különdíját. A film április 11-től itthon is látható a mozikban.
háború
Röviden: Last Flag Flying (2017)
Sal (Bryan Cranston) évtizedek óta működteti lepukkant kocsmáját. Egyik este váratlan vendég toppan be hozzá: Larryvel (Steve Carrell) még a hadseregből ismerik egymást, sülve-főve együtt voltak, s Larry megkéri régi haverját: látogassák meg együtt harmadik társukat, az azóta lelkésszé lett Richardot (Laurence Fishburne). A tiszteletes otthonában aztán kiböki hősünk jövetele célját: az iraki háborúban nemrég elvesztett fiát szeretné hazahozni és eltemetni. A három cimbora útra kel, hogy szembenézzen a gyásszal, a kortárs Amerika közállapotaival (2003-ban járunk), s persze egy kis kaland sem árt. Richard Linklater Darryl Ponicsan regényéből készült Last Flag Flying című filmje nagy empátiával és megkapó humorral közelít témájához, s miközben hőseit végigutaztatja a vidéki Amerikán (színésztriónk remekel a szerepekben), könnyű kézzel dob fel súlyos kérdéseket nézőjének: mi a valódi hazaszeretet? Törődik-e valaki a kisember problémáival? Fontosabb-e a rút igazság a nehezen kiküzdött megbékélésnél? Számadással tartozunk-e életünk döntéseiért embertársainknak? Larry, Sal és Richard a zárójelenetben végül egy felbontatlan levél köré csoportosul. Hiába a közösen átélt kalandok, a gyászmunka még csak most kezdődik.
(Megjelent: A Szív, 2018. november)
A keresés / Beasts Of No Nation
írta Nikodémus
Drónvezérelt videójáték-öldöklések bizsergető akciózenére vágva, kellemesen kerek tudósításokba csomagolva – ez jutott a mi generációnknak a háború élményéből. S míg az élő egyenesben közvetített helyi konfliktusok borzalmaitól érzelmileg, az instant szakértői álláspontok és nagyhatalmi érdekek szövevényétől pedig intellektuálisan tompulunk el ebben a média-túladagolásban, rég elfelejtettük, hogy a mozgóképnek még lehet felrázó, katartikus hatása. A tavaly év végén bemutatott A keresés (The Search) és a Beasts Of No Nation (magyarul Hontalan bestiák) márpedig erre a nehéz feladatra vállalkozik: hogy megdöbbentsen minket.
Emelkedő zuhanás – ’71 / Megmaradt Alice-nek (2014)
írta Nikodémus
Kitüntetett pillanatokban nem csupán szellemi-lelki befogadóképességünk, hanem az általunk tőle elszakíthatatlannak érzékelt idő is kitágul. Sok minden belefér a ’71 és a Megmaradt Alice-nek bő másfél órájába is, és ezúttal nem a szokásos filmes attrakciókra gondolok. Az április közepén lezajlott Titanic Filmfesztivál két bemutatója ugyanis elsősorban lenyűgöző eszköztelenségével tüntet a látványos csinnadrattáktól zajos kortárs kínálatban.
A hobbit: Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle Of The Five Armies)
írta Nikodémus
Az előző részekről itt és itt esett szó.
A bennünk lakó hétéves kisgyerek karácsony tájékán nem csak kulináris, hanem audiovizuális túladagolásra is vágyik, s utóbbit rendre szállítja is évtizedek óta Hollywood a család apraja-nagyjának. Idén A hobbit-trilógia minden eddiginél hangosabb befejezése van soron, s Az öt sereg csatája hozza is a látványbeli elvárásokat. Mást nem nagyon, de ez nem kizárólag Peter Jackson hibája. Hanem a mind lejjebb kerülő mércéé, melynek legújabb szintje szerint már normális dramaturgia, sőt, cselekmény sem szükséges egy kiadós ünnepi szórakozáshoz. Ilyen, kortársaihoz hasonló betegségben szenved ez a film is, mely egyébiránt a rendezőtől szokatlan erényeket csillogtat, és benne van egy sokkal jobb mozi lehetősége.
A nagy füzet (2013)
írta Nikodémus
A modern háború totális: nem számít, hogy frontvonalban vagy hátországban, lövészárkokban vagy békés családi otthonok mélyén zajlik, a pusztítás mindenhová behatol, feltartóztathatatlanul. S amit ott talál, felzabál, legyen az erkölcs, tradíció vagy csupán féltve őrizgetett boldogság. Az Agota Kristof regényéből készült, Szász János rendezte A nagy füzet valójában erről szól. S arról, hogy a szörnyűség mindennapi rutinná válhat.