The Crown – 2. évad

írta Nikodémus

Az előző évadról itt esett szó.

A plakát nem is lehetne kifejezőbb: nő és férfi; királynő és herceg; feleség és férj. A mézeshetek (-évek) rég elmúltak, az arcok megkeményedtek, az államügyek megölik az intimitást, a rutin megfakította a szenvedélyt. A Crown második évada – miközben persze számba veszi a történelmet – elsősorban erről szól. Nem kell tartani csöpögős szappanoperától: egy-egy végsőkig feszített, remek dialógus foglalja keretbe a tíz részt, s tesz érdekeltté minket e két ember sorsában. Az újdonság varázsa elmúlt, de amíg Peter Morgan kreátor-író ilyeneket tud, érdemes követni a Netflix prémiusorozatát.

1956: Szuezi-válság, de a királynőt (Claire Foy) nem ez foglalkoztatja. Hanem egy megfakult fénykép egy orosz balerináról, melyet férje táskájában talál. Fülöp herceg (Matt Smith) épp féléves körutazására indul a brit koronagyarmatokra, hogy elfoglalja magát (többek között hogy megnyissa a Melbourne-i olimpiát Ausztráliában), s erős a gyanú, hogy továbbra is megcsalja feleségét, az uralkodót. A házasság annyira megromlik, hogy komoly beszélgetésre kerül sor férj és feleség között. Ez az árnyék végighúzódik az egész évadon, s Morgan jó érzékkel nem ad bizonyosságot, csak sejtet: valóban megtörtént-e a hűtlenség? Bárhogy is, a királyi párnak dűlőre kell jutnia egymással, mert a történelem közben zajlik.

Szó kerül tehát a Szuezi-válságról, aminek rossz kezelésébe Anthony Eden miniszterelnök (Jeremy Northam) belebukik (a magyar forradalomról egy szó sem esik – keserű a felismerés, de sajnos tényleg ennyit értünk a világpolitika nagyszínpadán), lázong egy afrikai gyarmat, az új miniszterelnök, Harold MacMillan (Anton Lesser) magánéletébe is betekintünk kicsit, és érkeznek a hatvanas évek szexuális szabadossággal, kémbotrányokkal, celebpolitikusokkal. Utóbbiak legismertebbjének, John F. Kennedynek (Michael C. Hall) külön részt szentelnek az alkotók, s a hangsúlyosan női nézőpontból – Jackie (Jodi Balfour) szomorú sorsából – a nézők is sokat tanulhatnak. Morgan pedig az apró részletekre is figyel: megnézhetjük a brit történelem első királyi tévéüzenetét, egy túlmozgásos újságíró elkezdi feszegetni a monarchia tekintélyét, a királynő húgának (Vanessa Kirby) szerelmi szappanoperája tovább folytatódik (ezúttal egy menő fényképész a csábító), és a múlt árnyai is felbukkannak. Egyrészt egy kínos botrány pattan ki a külügyminiszter szeretőjéről, kinek révén oroszok juthattak hozzá titkos hidegháborús tervekhez. Másrészt a trónról szerelme kedvéért lemondott Edward herceg (Alex Jennings) próbál visszatérni a nemzetközi politikába, amit néhány, föld alól előásott titkos irat akadályoz meg.

Az évad legerősebb vonala a királyi pár viszonyának változása: annak bemutatása, hogy a kezdeti boldogság után miként alakul át kapcsolatuk, hogyan viszonyulnak gyermekeikhez (külön rész foglalkozik Károly herceg iskoláztatásának kérdésével, visszatekintve az apa kamaszkorára), s meg tudnak-e birkózni az elkerülhetetlenül bekövetkező életközepi válsággal egy önmagát kissé túlélt, anakronisztikus monarchia fejedelmeiként. A hírek arról szólnak, ezzel az évaddal lejárt a főszereplő-páros mandátuma, hiszen az idő múlását érzékeltetve új színészeket keresnek az alkotók. Claire Foyért és Matt Smithért kár, mégis bölcs a döntés: egy évtizedeket átölelő sorozatban időnként váltani kell. Mindenki hozza a megszokott minőséget, talán az operatőrök kerültek kicsit gyengébb formába (most kevesebb csúcspont van rábízva a vizualitásra), dehát ez az évad a forgatókönyvírók diadala: nagyon régen hallottam ennyire tűpontosan megírt, ritmusosan adagolt, szellemes és valószerű párbeszédeket mozgóképen.

Erzsébet megkeményedik (hoz néhány nehéz döntést), Fülöp pedig lassan belenyugszik szerepébe (s megkapja a tiszteletet végre: hercegi címet kap feleségétől) – szép ív, melynek folytatását alig várjuk.