1

Nagypéntek éjjel – Vándorút (The Way, 2010)

írta Nikodémus

Hol lehettek a tanítványok a kereszthalálkor? Júdás már felakasztotta magát, Péter biztosan bűnét siratja távol a golgotától, Jakab és a többiek talán csüggedten húzzák meg magukat valahol, János pedig – a szeretett tanítvány – ott áll a kereszt tövében. Kétségbeesettek, hiszen mindannyian úgy érzik, felfoghatatlan sötétség borult most mindarra, amit az elmúlt három évben a megtapasztaltak a mesterrel. Van-e kiút?

Olvasd tovább

0

Ha nem zavar a reklám!

A tavaly óta négynapos húsvéti hétvége idén ismét sok lehetőséget kínálna a kulturált szórakozásra – más kérdés, hogy a tévé ezt mennyire használja ki (ha egyáltalán…). Nyuszitojás-, khm, értékkeresés a kábelcsatorna-rengetegben.

PÉNTEK

Viasat 3 – 17.40 – Amerika Kapitány: az első bosszúálló (2011)Joe Johnston régivágású, bájos kalandfilmje a legnaivabb szuperhőssel (Chris Evans).

Super TV2 – 19.50 – Aloha (2015)Cameron Crowe időnként még mindig próbálkozik a filmkészítéssel.

M5 – 20.10 – Teréz anya – A sötétség szentje (2010) – Dokumentumfilm a Skopjéból Indiáig jutó haldoklómentőről.

Duna TV – 20.30 – A Biblia – Szent Pál (2000) – 1. rész – Decens kiállítású történelmi film Jézus korából.

Film Plusz – 20.50 – Az óriásölő (2013)Bryan Singer képregény helyett ezúttal klasszikus mesét modernizál.

Duna World – 21.00 – Via CrucisFerenc pápa keresztútjárása Rómából (élő közvetítés).

M5 – 21.15 – Örökbefogadás (1975)Mészáros Márta megrendítő filmje két, sorsában megrekedt női lélekről.

Duna TV – 22.05 – Az angol beteg (1996) – Utat tévesztett magyar gróf (Ralph Fiennes) 7 Oscart érően szenved.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Ready Player One

A Spielberg-rendezte, itthon holnap debütáló megfilmesítés alkalmából.

2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenést követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és elkészült belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében 2018 márciusában mutatják be a hazai mozik. (Forrás)

A könyvről kritika itt, ízelítő itt olvasható.

Ernest Cline: Ready Player One, fordította: Roboz Gábor, Agave könyvek, 464 oldal, 2015, 3780 Ft

0

Box Office: Tomb Raider és Nyúl Péter tovább rohan

USA Box Office

A Fekete párduc bő egy hónap után lekerült az élről (16,7 millióval a második lett), ám időközben még egy rekordot megdöntött: amerikai összbevétel tekintetében a maga 630 milliójával beelőzte az MCU-ban addig vezető Bosszúállókat. Az eheti éllovas a Tűzgyűrű: Lázadás volt, ám a 28 millió dolláros nyitóhétvége masszív bukás. A dobogóra még a keresztény témájú I Can Only Imagine című film (13,8 millió) fért fel. A Tomb Raider 10,4 millióval az ötödik (összbevétel: 41,7 millió), az Időcsavar (8 millió) a hatodik helyre szorult, az új bemutatók közül az Éjjeli napfény a tizedik, az Unsane pedig a tizenegyedik helyen nyitott.

Magyar Box Office

Itthon tovább hódít a sírfeltörős csaj: a Tomb Raider 161,2 millió forint összbevétellel (és 26 700 nézővel) megverte Nyúl Pétert (157,6 millió, 30 500 néző – olcsóbb jegyárral). Harmadik a múlt héten jól indult Nap nap után (14,2 millió, 17 900 néző), aztán jón a már hetek óta beállt sorrend: 4. Vörös veréb, 5. Valami Amerika 3., 6. Gringo, 7. Bosszúvágy, 8. Fekete párduc. Ez a hét viszont izgalmasan alakul: érkezik a Ready Player One, a Lajkó – Cigány az űrben és a Mária Magdolna. (Forrás)

0

Ferrari: Race to Immortality / 312B: Where the Revolution Begins

írta Nikodémus

Barkarügyezés, óraátállítás, zimankó, Forma-1-es idénykezdet – jó sűrűre sikerült az elmúlt hétvége.
Midőn Hamilton, Vettel, Alonso és a többiek kocsiba szálltak Melbourne-ben,
mi nosztalgiázunk egy kicsit.

Elég ránézni a két plakátra, hogy rádöbbenjünk, bő évtized alatt anno mennyit változott az autósportok királykategóriájának becézett Forma-1 világa. Ez legalább izgalmas, ugyanis két, tavaly készült dokumentumfilmünk becsapós: azt ígéri, elvisz a Ferrari legendáriumának mélyére, ám végül mindkettő megmarad könnyed vasárnap délutáni szórakozásnak. Ami nem baj, ám a vérmes F1-szurkolókon kívül keveseket elégít ki.

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Ready Player One – már vannak rajongók

Az első szerencsések már látták Steven Spielberg új filmjét, a Ready Player One-t (Ready Player One, hazai bemutató: március 29.), és így természetesen az első kritikák is felbukkantak a neten – sőt, a hivatásos kritikaírók mellett már az újságíró kollégák is közzétették első véleményeiket. A kritikusok szerint „Spielberg berobbant a 21. századba”, de a nem hivatásos kommentek talán még fontosabbak.
Josh Gad twitterén például azt írta a vetítés után, hogy „Spielberg a régi formában. Újra kamasznak éreztem magam. Van a filmben egy üldözési jelenet, ami egy szinten van a Jurrasic T-Rex üldözésével… Tiszta élvezet!” Talán nála is fontosabb, hogy a Wonder Woman rendezője, Patty Jenkins szerint: „Imádtam! Nem is értem, hogy aki maga nem játszik digitális játékokon, hogy tud ilyen szuper filmet csinálni a gémerek világáról. Nyilván, mert ő Spielberg.” Edgar Wright, a Nyomd, bébi, nyomd rendezője igazi geek hírében áll, szóval, amit ő tweetelt, az sokat ér: „Még mindig emésztem azt az audiovizuális dömpinget, ami a Ready Player One. Sok jelenet újra bizonyítja, hogy Spielberg még mindig az akciójelenetek mestere.”
A film két világban játszódik egyszerre: a komor jövőben és egy virtuális upgrade-jében: Spielberg valószínűleg újra forradalmi ötletekkel teremtette meg a kettős univerzumot, amelynek a szereplői valamiképpen mégis ugyanazok.

Olvasd tovább

0

Örök tél

írta Nikodémus

Amikor azt hittük, holokauszt-témában nem lehet már újat mondani a mozivásznon, jött Nemes Jeles László filmje, a Saul fia, s megérdemelten vívta ki a világ megrendültséggel vegyes csodálatát. Köbli Norbert forgatókönyvíró és Szász Attila rendező (A berni követ, Félvilág) legújabb közös tévéfilmje nem tör hasonló magaslatokra, az Örök tél mégis mérföldkő a kommunizmus rémtetteiről szóló mozgóképek lassan gyarapodó sorában, mert végre nem magyaráz, hanem megmutat.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Egyedül szembejövet

Morsányi Bernadett Dobai Péter-monográfiája nemcsak egy részben ismert, részben elfelejtett, részben félrevonult alkotó egészében izgalmas és felkavaró életművét rajzolja újra, hanem egy olyan szellemi perspektívát rekonstruál, amely átható fényt vet mintegy ötven év kormozgásaira, felragyogtatva annak egyes sűrűsödési és csúcspontjait is. A Dobai-életmű komplexitásával együtt egy lehetséges, de sok érdek által félretolt, alternatív irodalmi gyakorlatot mutat fel, amelyet a képi gondolkodás (film) és a nyelvi rendszerkutatás formaalkotó érvénnyel alakított. A világhírű Mephisto (Szabó István filmje) írója, a filmtörténeti jelentőségű Archaikus torzó alkotója, a Csontmolnárok (regény) és az Imago (elbeszélés) képalkotója, a Kilovaglás egy őszi erődből és az Egy arc módosulásai (verseskötetek) képinyelvi mesterpionírja egyenként és együtt utánozhatatlan modellt alkot, amelyben az esendő és heroikus élet merevül időtlen műalkotásba. Ez a könyv sokat tesz azért, hogy ismerjük Dobai Pétert, az emlékezetünk épségéhez nélkülözhetetlen alkotót. (Szkárosi Endre) Morsányi Bernadett 1981-ben született Budapesten, író, irodalomtörténész. Kötete: A Sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek (2015). (Forrás)

Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet – Dobai Péter (és) művészete, L’Harmattan, 272 oldal, 2016, 2900 Ft

Beszélgetés a szerzővel (Budapest, 2017. február 15.):

Olvasd tovább