Senna minisorozat

írta Nikodémus

A Forma-1 rohamosan növekvő népszerűségének köszönhetően egyre több motorsport-témájú fikciós vagy dokumentum-alkotás készül. A legújabb versenyző a Drive to Survive-val és a Schumacher-dokuval már sikert arató Netflixen tűnt fel, éppen hőse halálának harmincadik évfordulójához igazítva. Az Ayrton Sennáról szóló hatrészes minisorozat szinte minden szempontból a teljességre törekszik, de sikerül-e beelőznie Asif Kapadia máig mércének tekintett 2010-es dokumentumfilmjét?

Terjedelemben biztosan: az összesen hatórányi játékidő első pillantásra bőségesnek tűnik, olyannyira, hogy egy rövid bevezető után egyből Senna gyerekkorába repít minket a forgatókönyv. A brazil-angol koprodukcióban készült sorozat nem spórol a részletekkel: bekukkanthatunk az apuka családi vállalkozásába, nyomon követhetjük az elszánt fiú első gokartos próbálkozásait, és természetesen szóba kerül a nagy dilemma is: maradni Brazíliában, vagy elköltözni Angliába, a Forma-1 (akkori) centrumába? Az eleinte lassú tempóban, majd a verseny-jelenetek érkezésével egyre gyorsuló ritmusban pergő epizódok különleges hangulatot teremtenek, s a korai forma-autós éveket bemutató rész az egyik legnagyobb értéke a sorozatnak. Hisz mindig izgalmas bemutatni egy olyan hőst, aki láthatóan még csak útja elején jár, miközben mi már a későbbi világhódítás tudatában figyeljük őt.

Senna (Gabriel Leone) jóravaló, naiv srác, akinek egyetlen vágya van az életben: mindenkit legyőzni a versenypályán. Önnön tehetségében kissé bizonytalan, azonban szilárdan hisz a befektetett munkában (erről kapunk is néhány kulisszatitkot), és fájlalja, hogy a hűvös angolok lenézik őt hevességéért. Felesége eleinte biztatja (majd rejtélyes módon eltűnik a színről), angol haverjai évődve zrikálják (mindig épp akkor, amikor hősünknek egy kis vidámságra van szüksége), a karrierjét végigkísérő riporter (Kaya Scodelario) – egyébként kitalált személy – pedig több kulcspillanatban diktafonnal a kézben kérdezi az ifjú versenyzőt, hogy az kifejezhesse érzelmeit. Kicsit tudálékos, kicsit mesterkélt ez az aprólékosság, ám nagyobb probléma, hogy Sennához még ezek által sem kerülünk közelebb. Ő még az utolsó részre is ugyanaz a jóravaló, naiv srác marad, aki csak nyerni akar. Hogy közben ikon, bálvány, nemzeti hős lett? Persze, utalnak erre mind a cselekmény során, de a kezdetben felvázolt jellemrajz mozdulatlan marad. Ez az első komolyabb hibája a sorozatnak, melyen lehetett volna segíteni az újságíró-rezonőr alakjának átgondolásával és a párbeszédek csiszolásával.

Mert a látvány egyébként lenyűgöző. Leszámítva azt a lusta bakit, hogy Senna korai karrierjének verseny-jeleneteit láthatólag mind ugyanazon a pályán forgatták, a korabeli autók, overálok, sisakok megvalósítása kivételes. Szinte érezni a nyolcvanas éveket: bömbölnek a diszkóslágerek, terjeng a benzinszag, leng a trapéznadrág, csillog a flitter és ízléstelenül fényűző partikkal forog tova a száguldó cirkusz. A sorozat bemutatja Senna nőkhöz fűződő ellentmondásos viszonyát, ám ezen a területen is megelégszik a hősszerelmes-klisékkel és a légyott utáni könnyes szemű aggódással. Ami pedig Senna Forma-1-es pályafutását illeti, a hosszúnak tűnő játékidő mintha hirtelen megrövidülne: egész versenyszezonok és komplett bajnoki rivalizálások maradnak ki a cselekményből, épp csak felvillantva néhány emlékezetes momentumot. Különös és váratlan szűkszavúság ez az első két rész izgalmasan építkező dramaturgiájához képest.

A sorozat továbbá adós marad hőse halálának részletesebb magyarázatával is. Nem kívánom, hogy az alkotók ezen a ponton dokumentarista üzemmódra váltsanak, de a körülmények és a következmények rövid bemutatása jót tett volna a finálénak, mely így viszont felszínes könnyzacskó-durrogtatásba fullad. Érthető persze a sorozat szándéka: meg szeretné mutatni, hogy Senna egy ikon volt életében, halálában azonban mítosszá lett. Megalapozott jellemrajz híján viszont mindez nem több üres frázisnál: itt tolong lábunk alatt a mindent megszépítő utókor.

(Megjelent: Új Ember, 2025. január)