A korona (The Crown) – 5. évad

írta Nikodémus

Az előzőekről: 1. évad, 2. évad, 3. évad, 4. évad

Alig ért véget, máris ellentmondások tömege kíséri a Netflix brit királyi családot bemutató sorozatának legújabb évadát, pedig A korona (The Crown) teljesen új színészgárdát felvonultató, novemberben debütált 5. évada nem tesz mást, mint imponáló könnyedséggel tartja a színvonalat: Peter Morgan író-kreátor büszke lehet régóta dédelgetett szériájára. A metsző aktualitásokról – legyen az bulvárízű vagy éppen tragikus – pedig nem tehet.

A sorozat kimért, elegáns forgatókönyvei ugyanis az örökkévalóságnak készülnek, s ez látszik a megvalósításon. A tavaly bemutatott, Diana története révén ismertségi szintet ugró előző évad komoly cselekménybeli fordulatokkal sokkolta nézőit, akik széles körben vitatták a bemutatott események valóságalapját – gyakran feledve, hogy A korona márpedig bevallottan történelmi fikció, melynek révén a nyugati világ utolsó reprezentatív monarchiájának belső életébe nyerhetünk bepillantást. Ám hiába a trónörökös és a számára választott hercegné hazásságának kudarca, sorozatunk főszereplője még mindig II. Erzsébet királynő (Imelda Staunton először a szerepben), aki kimondva-kimondatlanul azonosítja uralmát az évtizedek során erősen megkopott, javításra szoruló Britannia királyi jachttal. Az első epizód nyitányaként e pompás hajó egykori vízrebocsátásával ismerkedünk meg, ám a frissen megválasztott John Major miniszterelnök (Johnny Lee Miller) húzódozik a súlyos költségeket jelentő felújítástól: hiszen gazdasági válság van, érvel, hogyan venné ki magát mindez a takarékoskodásra szorított választópolgárok előtt? Az ügy végül ennyiben marad – legalábbis egyelőre.

Ahogy sok minden más is, és ez a tény szinte vezérfonallá erősödik a kilencvenes évek első felét elmesélő új évad során. Morgan ugyanis nem foglalkozik az egyébiránt most is pazar külsőségekkel (legyen szó korhű díszletekről vagy ikonikus ruhakölteményekről és helyszínekről), inkább a királyi család kulcsfiguráit vizsgálja az ezúttal csupán jelzésértékű történelmi háttér előtt. Károly herceg (Dominic West) domináns karakterré lép elő, ám meglett emberként még mindig végzetesen naiv: trón-várományosként türelmetlenül reformálni akar, ám képtelen méltó módon kezelni házasságának lassú kihűlését és Kamillával (Olivia Williams) folytatott viszonyát. Mindezt persze Diana (Elizabeth Debicki) sem könnyíti meg számára, aki botránykönyvet ad ki, tévében nyilatkozik, s a bulvársajtó révén egész Anglia nyíltan csámcsog zátonyra futott kapcsolatuk pikáns részletein. Morgan mély empátiájának bizonyítéka, hogy egy végső, mesteri (s valószínűleg elképzelt) párbeszéd-jelenetben megpróbálja kiengesztelni egymással a két felet, s ítélkezés nélkül, ugyanakkor szívbemarkoló fájdalmassággal tudatja velünk, hogy ez tulajdonképpen lehetetlen.

A sorozat meglepő visszafogottsággal ábrázolja az egyre sorjázó kínos botrányokat, remekül érzékeltetve, hogy mindez lassan megszokottá válik a királyi család mindennapi életében. A királynő olykor még szomorú felsóhajtással veszi kézbe a reggeli hírlapokat, végül azonban nem tud mást tenni, mint rezignáltan megadni az engedélyt a nyilvánvalóra. Kisszerűségében zseniális az az epizód, amely a nagy médiazajjal kísért „királyi válást” alulnézetből, a hétköznapi átlagemberek bíróság előtti nyilatkozataival ellenpontozza: lám, az arisztokraták legbelső érzései sem különböznek a mieinktől – felismerésünk egyszerre szomorú és megnyugtató. Hasonlóan bravúros módon építi fel egy másik rész az egyiptomi származású Al Fayed család angliai felemelkedését és a királyi család közelébe való férkőzését – egyelőre befejezetlen fináléval. A királynő oroszországi látogatása köré felfűzött finom történelmi kitekintés pedig – melynek keretében megtudjuk, hogy Fülöp herceg (Jonathan Pryce) DNS-mintája alapján azonosították a nyolc évtizeddel korábban legyilkolt Romanov család földi maradványait – a sorozatírás igazi magasiskolája.

Az 5. évad nélkülözi a látványos drámai csúcspontokat, valódi ellentétei a békésnek tűnő felszín alatt forronganak. A sorozat együtt érez ugyan hőseivel, ám ezúttal sem fél merész párhuzamokat vonni: a monarchia intézményét egy robbanni készülő párkapcsolati konfliktushoz, a királyi család tagjait fogságban vergődő, szárnyaszegett madarakhoz, a királynőt pedig egy ósdi, leselejtezésre érett luxusjachthoz hasonlítja. S a kör itt bezárul: II. Erzsébet a fináléban az idejétmúltság keserű felismerésével kénytelen végigtekinteni családi életének romjain. Hogy ez egyúttal a monarchia végét is jelenti-e, még eldöntetlen, ám mind a sorozatban, mind jelenkorunk valóságában egyre szaporodnak az intő jelek.

(Megjelent: Új Ember, 2022. december)