0

Az Egyenesen át következő előzetese

flatlinersssSokakat foglalkoztat, hogy vajon mi van a halál után, mi történik, ha leáll az ember szíve? A filmipart is olykor megihleti és talán az egyik legismertebb alkotás az Egyenesen át (Flatliners), amit 1990-ben mutattak be. Érkezik a következő rész, de jobb szó a reboot. Ellen Page, Diego Luna, Nina Dobrev, James Norton és Kiersey Clemens neveit lehet kitenni a poszterre. Niels Arden Oplev svéd rendező állt a kamera mögött, e hónapban kiderül, hogy sikerült-e minőségi terméket készítenie.

Olvasd tovább

0

Crash Pad előzetes

crashpadKevin Trent vágóként dolgozik a filmiparban, az Utódokért (The Descendants) Oscarra is jelölték. 1989-ban rendezőként is bemutatkozott, akkor, a Blackbelt 2-t tette le az asztalra,  majd az Ultra Warrior fantasy-vel próbálkozott. Sok idő eltelt azóta, Trent ismét próbálkozik a kamera mögött, Jeremy Catalino forgatókönyvéből dolgozhat. Domhnall Gleeson játssza a főszerepet, Nina Dobrev, Thomas Haden Church és Christina Applegeate játszanak mellette.

Gleeson formálja meg Stensland-ot, aki egy idősebb nővel jön össze és úgy hiszi, hogy megtalálta az igaz szerelmet. Ám kiderül, hogy a nő házas és tulajdonképpen azért van vele, hogy így álljon bosszút férjén. Stensland megpróbálja megzsarolni, de a terv visszájára sül el. Olvasd tovább

0

Az Egyenesen át következő előzetese

flatlinerskep1990-ben készült az Egyenesen át (Flatliners), amelyben hollywoodi ifjú sztárjai játszottak és próbáltak rájönni, hogy mi van a halálon túl. Idén befut a folytatás, ami történetesen ugyanazt a címet kapta, de ennyi idő távlatából ki törődik ezzel? Ezúttal  Ellen Page, Diego Luna, Nina Dobrev, James Norton és Kiersey Clemons vág bele veszélyes kísérletekbe, illetve Kiefer Sutherlandnek is jut pár mondat. Szeptember 28-tól nézhetjük.  Olvasd tovább

0

Flatliners előzetes – Az Egyenesen át folytatása

flatlinerskep1990-ben mutatták be az Egyenesen át (Flatliners) filmet Julia Roberts, Kevin Bacon, Kiefer Sutherland, William Baldwin főszereplésével. A kritikusok nem lelkesedtek túlzottan érte és a bevétel sem volt igazán kimagasló, de azért mégsem merült feledésbe. Mivel a remake-ek korát éljük, nem lepődhetett meg senki, hogy 2015 októberében bejelentették, hogy munkálkodnak az új változaton, de kiderült, hogy kvázi folytatás lesz, amiben Sutherland is felbukkan. Ellen Page szerződött le elsőként a filmre, őt Diego Luna, Nina Dobrev, Kiersey Clemons és James Norton követte. Niels Arden Oplev munkálkodhatott a kamera mögött.

A 27 évvel ezelőtti alkotásban néhány fiatal arra próbált rájönni, hogy van-e élet a halál után. Oplev rendezésében 5 orvostanhallgató szintén veszélyes kísérletekbe kezd remélve, hogy újabb információkkal gazdagodhatnak. Megállítják szívüket néhány másodpercre, a halálközeli állapottól válaszokat várnak. De a vizsgálódások egyre veszélyesebbek és merészebbek lesznek, ráadásul múltjukban elkövetett bűneikkel is kénytelennek lesznek szembenézni. Olvasd tovább

4

xXx: Return of Xander Cage előzetes

vindieselxxxxVin Diesel első komolyabb sikerét főszereplőként az xXx akciófilm volt. A folytatásból viszont kihagyták, mert túl sokat kért és az elképzelés szerint a további részekben egy újabb ügynököt mutattak volna be. De a következő felvonás Ice Cube-bal csúnyán elhasalt, így a terveket félretették. És senki nem is gondolhattunk rá, hogy esetleg Diesel visszatérhet, hiszen karakterét kinyírták egy kisfilmben.

Azonban a színész 2006-ban felhozta, hogy szeretné újra eljátszani Xander Cage-et, méghozzá Rob Cohen rendezővel képzeli el a filmet. Cohen ugyan benne lett volna, de 2009-ben a Medieval középkori fantasy miatt lelépett (abból nem lett végül semmi) és Ericson Core lépett a helyére. Azok után, amit a Holtpont (Point Break) remake-kel művelt, örülhetünk, hogy ő is távozott. D.J. Caruso ülhetett bele a rendezői székbe.

A produkciót távol-keleti színészekkel erősítették. Deepika Padukone és Tony Jaa írt alá, Jet Li neve is szóba került, de végül Donnie Yennel sikerült megegyezni. Nina Dobrev, Toni Collette és Ruby Rose szintén fellépdelt a fedélzetre, ezen túlmenően Samuel L. Jackson is felbukkan.

Cage önkéntes száműzetésbe vonult, mindenki halottnak véli. Ám mégis akcióba lendül, hogy visszaszerezze a Pandora doboza néven ismert tömegpusztító fegyvert. Csapatot toboroz a feladat végrehajtására, nyomozásuk során pedig kiderül, hogy az ügyben néhány magas rangú vezető is érintett. Bemutató: 2017. január 20.

  Olvasd tovább

0

Kiefer Sutherland az Egyenesen át remake-ben

sutherlandAz Egyenesen át (Flatliners) egyik főszereplője is benne lesz a remake-ben. Kiefer Sutherland csatlakozott a színészgárdához, a szerződés még nincs aláírva, de a színész szeretne részt venni a filmben. Minden attól függ, hogy tud-e időt szakítani rá. Sutherland egy sokat látott, tapasztalt orvost alakíthatna. A forgatás pár napon belül elindul Niels Arden Oplev vezényletével.

Az újrázott változatban Ellen Page, Diego Luna, Nina Dobrev, James Norton és Kiersey Clemens játsszák a főbb szerepeket. 5 orvostanhallgató a halálközeli állapotot vizsgálja. Kísérleteik során egyikük szívét leállítják, majd kis idő elteltével újraélesztik. Természetesen nagyon is veszélyes helyzetek ezek, de ők egyre nagyobb és nagyobb kockázatot vállalnak.

Sutherlanden kívül Julia Roberts, William Baldwin, Kevin Bacon és Oliver Platt játszott az eredetiben.

2

Nina Dobrev és Alexandra Daddario is esélyes, hogy játsszon a Baywatch filmben

ninadobrevA Baywatch nem a remek színészi játékról vagy éppen a sokszor idézhető szövegekről vált híressé. Szűk piros fürdőruhába bújtatott színésznők és modellek rohangáltak a tengerparton, mellé kitaláltak valami alibitörténetet és ez volt annyira szórakoztató, hogy sok millió nézőt kötött le. Egy ideje már ülnek a mozifilm tervén, legutóbb kiderült, hogy izomerőben és kockahasban nem lesz hiány, ugyanis Dwayne Johnson és Zac Efron aláírt a produkcióra.

És most bedobtak néhány színésznő nevet is. Alexandra Daddario, Ashley Benson, Alexandra Ship, Nina Dobrev, Shelley Hennig, Bianca Santos és Denyse Tontz közül dől el, hogy kié lesz a női főszerep. Nehéz döntés, hiszen abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy mindegyik jól mutathat a strandon szűk ruciban. Ha megtörténik a kiválasztás a többieknek esélye nyílhat arra is, hogy az egyik mellékkarakter bőrébe bújjanak.

Seth Gordon lesz a rendező, 2016 elején indulna a forgatás.

Olvasd tovább