5

Röviden: Űrvihar / OtherLife / Hóember / Gyilkosság az Orient Expresszen / Egyenesen át

írta Minime

GEOSTORM

Űrvihar (Geostorm) – Jake Lawson tudós (Gerard Butler) vezetésével a Föld népei műholdhálózatot helyeznek működésbe, amellyel a 2020-ra már katasztrofálissá váló földi időjárási anomáliákat és a népesség kipusztulását szeretnék megakadályozni. Azonban három évvel később a „DutchBoy”-nak nevezett szatellitrendszer meghibásodik és komoly meteorológiai csapásokat mér a Föld különböző pontjaira. Mint tervezőt és a projekt korábbi vezetőjét, az USA elnöke (Andy Garcia) Lawson-t küldi fel a projektet koordináló Nemzetközi Űrállomásra, hogy kiderítse a működési zavarok okát, megakadályozza a katasztrófát és egy esetleges Űrvihar kialakulását, amely az emberiség pusztulását idézné elő. Dean Devlin rendezői bemutatkozása elsősorban mentora (Roland Emmerich) filmjeinek nyomvonalát követve a látványos rombolásra helyezi a hangsúlyt. Nem feledkezik meg természetesen az amerikai patriotizmus felvonultatásától sem, amelyet szintén a német rendező eszközkészleteiből merített. A látvány közepes, hiszen a CGI mellett számos esetben makettekkel dolgoztak, azonban mégsem sikerül visszaadni azt a vizualitást, amit esetenként elvárhatunk egy tömeges pusztítást szimbolizáló mozitól. Butler hozza a szokásos világmegmentő formáját, vicceseket és okosakat mond, többnyire pedig rendkívül hősiesen helytáll. Feltűnik még Ed Harris, Abby Cornish és Jim Sturgess is. A film szórakoztatónak mondható, de semmilyen különleges élménnyel nem szolgál. Az ismert recept alapján kreált válsághelyzet megoldására született sci-fi történet, némi rombolási kényszerrel és összeesküvési szállal Devlin tollából és nézőpontján keresztül. Értékelés: 60%

Olvasd tovább

0

Az Egyenesen át következő előzetese

flatlinersssSokakat foglalkoztat, hogy vajon mi van a halál után, mi történik, ha leáll az ember szíve? A filmipart is olykor megihleti és talán az egyik legismertebb alkotás az Egyenesen át (Flatliners), amit 1990-ben mutattak be. Érkezik a következő rész, de jobb szó a reboot. Ellen Page, Diego Luna, Nina Dobrev, James Norton és Kiersey Clemens neveit lehet kitenni a poszterre. Niels Arden Oplev svéd rendező állt a kamera mögött, e hónapban kiderül, hogy sikerült-e minőségi terméket készítenie.

Olvasd tovább

0

Az Egyenesen át következő előzetese

flatlinerskep1990-ben készült az Egyenesen át (Flatliners), amelyben hollywoodi ifjú sztárjai játszottak és próbáltak rájönni, hogy mi van a halálon túl. Idén befut a folytatás, ami történetesen ugyanazt a címet kapta, de ennyi idő távlatából ki törődik ezzel? Ezúttal  Ellen Page, Diego Luna, Nina Dobrev, James Norton és Kiersey Clemons vág bele veszélyes kísérletekbe, illetve Kiefer Sutherlandnek is jut pár mondat. Szeptember 28-tól nézhetjük.  Olvasd tovább

0

Flatliners előzetes – Az Egyenesen át folytatása

flatlinerskep1990-ben mutatták be az Egyenesen át (Flatliners) filmet Julia Roberts, Kevin Bacon, Kiefer Sutherland, William Baldwin főszereplésével. A kritikusok nem lelkesedtek túlzottan érte és a bevétel sem volt igazán kimagasló, de azért mégsem merült feledésbe. Mivel a remake-ek korát éljük, nem lepődhetett meg senki, hogy 2015 októberében bejelentették, hogy munkálkodnak az új változaton, de kiderült, hogy kvázi folytatás lesz, amiben Sutherland is felbukkan. Ellen Page szerződött le elsőként a filmre, őt Diego Luna, Nina Dobrev, Kiersey Clemons és James Norton követte. Niels Arden Oplev munkálkodhatott a kamera mögött.

A 27 évvel ezelőtti alkotásban néhány fiatal arra próbált rájönni, hogy van-e élet a halál után. Oplev rendezésében 5 orvostanhallgató szintén veszélyes kísérletekbe kezd remélve, hogy újabb információkkal gazdagodhatnak. Megállítják szívüket néhány másodpercre, a halálközeli állapottól válaszokat várnak. De a vizsgálódások egyre veszélyesebbek és merészebbek lesznek, ráadásul múltjukban elkövetett bűneikkel is kénytelennek lesznek szembenézni. Olvasd tovább

0

Kiefer Sutherland az Egyenesen át remake-ben

sutherlandAz Egyenesen át (Flatliners) egyik főszereplője is benne lesz a remake-ben. Kiefer Sutherland csatlakozott a színészgárdához, a szerződés még nincs aláírva, de a színész szeretne részt venni a filmben. Minden attól függ, hogy tud-e időt szakítani rá. Sutherland egy sokat látott, tapasztalt orvost alakíthatna. A forgatás pár napon belül elindul Niels Arden Oplev vezényletével.

Az újrázott változatban Ellen Page, Diego Luna, Nina Dobrev, James Norton és Kiersey Clemens játsszák a főbb szerepeket. 5 orvostanhallgató a halálközeli állapotot vizsgálja. Kísérleteik során egyikük szívét leállítják, majd kis idő elteltével újraélesztik. Természetesen nagyon is veszélyes helyzetek ezek, de ők egyre nagyobb és nagyobb kockázatot vállalnak.

Sutherlanden kívül Julia Roberts, William Baldwin, Kevin Bacon és Oliver Platt játszott az eredetiben.

0

Nina Dobrev az Egyenesen át remake-ben

dobrevÚgy egy éve jelentette be Nina Dobrev, hogy kiszáll a Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) sorozatból és inkább a mozivásznon próbálkozna. Tavaly a The Final Girls-ben játszott, de ez nem zavart sok vizet. Viszont bevállalta az xXx: The Return of Xander Cage akciófilmet, ami jó eséllyel sikeres lehet. És most az Egyenesen át (Flatliners) remake-re szerződött le Ellen Page és Diego Luna mellé. Dobrev alakíthatja Marlo-t, a suli egyik legjobb diákját.

Niels Arden Oplev rendezheti a sci-fi thrillert. Ben Ripley, a Forráskód (Source Code) írója adta ki keze ügyéből a forgatókönyvet. Michael Douglas producerként tartja rajta a szemét a munkálatokon, az eredeti film mögött szintén ő állt.

A 90-es produkcióban néhány orvostanhallgató halálközeli állapotokat vizsgál, éppen ezért leállítják egymás szívét, majd újraélesztik.

0

Ellen Page az Egyenesen át remake-ben

ellenpageMielőtt Joel Schumacher tönkrevágta a Batman franchise-t készített jó filmeket is. 1990-ben érkezett az Egyenesen át (Flatliners) thrillerrel, amelyben Kiefer Sutherland, Julia Roberts, Kevin Bacon és William Baldwin játszották a főbb szerepeket. A történet néhány orvostanhallgatóról szólt, akik halálközeli állapotokról akarnak tapasztalatokat szerezni, azzal kísérleteznek, hogy néhány percre leállítják egymás szívét.

Remake? Akár kell, akár nem, a Sony megcsinálja. Bár jó ideje zajlik már a tervezgetés. 2011-ben Ben Ripley vágott bele a forgatókönyvbe, 2013 elején pedig Niels Arden Oplev ülhetett bele a rendezői székbe. Jelenleg úgy tűnik, hogy Ellen Page lehet az egyik főszereplő, a forgatása kezdete nem ismert.

4

A svéd Tetovált lány rendezője készítheti el az Egyenesen át remake-et

2011-ben Ben Ripley, a Forráskód (Source Code) írója kezdett dolgozni az Egyenesen át (Flatliners) thriller remake-en. A Columbia stúdió elérkezettnek látta az időt, hogy tegyen némi előrelépést az ügyben, ezért leszerződtették a Hollywoodban már egészen otthonosan mozgó Niels Arden Oplevet a produkció ledirigálására. Oplev rendezte a svéd Tetovált lányt (The Girl With the Dragon Tatoo), majd rábízták a Dead Man Down thrillert is, aztán A búra alatt (Under The Dome) Stephen King regényéből készülő minisorozatra is leszerződtették.

Az Egyenesen át filmet 1990-ben mutatták be Joel Schumacher rendezésében, olyan fiatal titánok játszották a főbb szerepeket, mint Kiefer Sutherland, Julia Roberts, Kevin Bacon és William Baldwin. A történet néhány orvostanhallgatóról szólt, akik halálközeli állapotokról akarnak tapasztalatokat szerezni, azzal kísérleteznek, hogy néhány percre leállítják egymás szívét. Az eredeti film trailere