1990-ben mutatták be az Egyenesen át (Flatliners) filmet Julia Roberts, Kevin Bacon, Kiefer Sutherland, William Baldwin főszereplésével. A kritikusok nem lelkesedtek túlzottan érte és a bevétel sem volt igazán kimagasló, de azért mégsem merült feledésbe. Mivel a remake-ek korát éljük, nem lepődhetett meg senki, hogy 2015 októberében bejelentették, hogy munkálkodnak az új változaton, de kiderült, hogy kvázi folytatás lesz, amiben Sutherland is felbukkan. Ellen Page szerződött le elsőként a filmre, őt Diego Luna, Nina Dobrev, Kiersey Clemons és James Norton követte. Niels Arden Oplev munkálkodhatott a kamera mögött.
A 27 évvel ezelőtti alkotásban néhány fiatal arra próbált rájönni, hogy van-e élet a halál után. Oplev rendezésében 5 orvostanhallgató szintén veszélyes kísérletekbe kezd remélve, hogy újabb információkkal gazdagodhatnak. Megállítják szívüket néhány másodpercre, a halálközeli állapottól válaszokat várnak. De a vizsgálódások egyre veszélyesebbek és merészebbek lesznek, ráadásul múltjukban elkövetett bűneikkel is kénytelennek lesznek szembenézni.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.