8

Predator – A ragadozó (+ Hotel Artemis, Sötét folyosók)

írta Minime

Shane Black visszatért a Ragadozó franchise-hoz és megpróbált új életet lehelni az utóbbi időben kevésbé sikeres, ám nagyon népszerű űrvadász kalandjaiba. A történet főhőse Quinn McKenna mesterlövész (Boyd Holbrook) és szellemileg sérült ex-katonákból álló egysége, valamint dr. Casey Bracket biológus (Olivia Munn). Rory (Jacob Tremblay), Quinn autista fia véletlenül hozzáfér egy csomaghoz, amiben az apja által ellopott yautja felszerelés darabjai vannak. Véletlenül sikerül neki bolygónkra invitálnia az előzetesből már ismert Mega-Predatort, amely az előle menekülő szabványos Ragadozóra vadászik, és amelyikkel Quinn-nek is sikerült összefutnia. Eközben egy titkos kormányprogram keretében tudósok próbálják az elfogott átlagos Ragadozót felmérni és elemezni Will Traeger (Sterling K. Brown) vezetésével. Nos, ahogy az lenni szokott, a kisebb kiszabadul, a nagyobb pedig ránk szabadul. Elkezdődik egy rendkívül brutális vérontás, amelynek során az ex-katonák és a biológusnő nem csak a Ragadozókkal, hanem Traeger csapataival is kénytelen megküzdeni, miközben próbálják Rory-t megmenteni, aki speciális képességei folytán érti a Ragadozók nyelvét, ami miatt mindkét ellenfél a kisfiút akarja.

Olvasd tovább

1

Falvédőre való – The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society / Könyvesbolt a tengerparton

írta Nikodémus

Úgy tűnik, Ray Bradbury komor jóslata a szemünk láttára lesz valósággá: az okoseszközök korában nem kell semmilyen rémes diktatúra ahhoz, hogy kihaljon a könyv szeretete, az emberek egyszerűen önként hagynak fel az olvasással. A tanév kezdetén pedig rendre visszatér az örök téma a tízmillió önjelölt pedagógus országában: mit vagy mit ne adjunk gyermekeink kezébe, hogy felnőve művelt, széles látókörű polgárokká váljanak? Idén augusztusban két olyan film is debütált (az egyik a mozikban, a másik a Netflix streaming-szolgáltatón), melynek története könyvek körül forog. Mindkét kosztümös dráma a II. világháború utáni Angliába repíti nézőjét, ám az olvasáshoz kevéssé csinál kedvet.

Olvasd tovább

0

Röviden: Az apáca / Mara / Egy lélegzetnyire / Office Uprising / Időcsapda

írta Minime

Az apáca (The Nun)Gary Dauberman forgatókönyvéből Colin Hardy rendező forgathatta le a Démonok között sorozat legújabb független darabját, amelyet producerként James Wan felügyelt. A korábban már megismert Valak, azaz az apácaruhában kísértő démoni szörny eredettörténetét láthatjuk a mozikban. A történet szerint 1952-ben járunk valahol Romániában, a kerci monostor területén, ahol egy fiatal apáca öngyilkosságot követ el. A Vatikán rögvest odaküldi Burke atyát (Demian Bichir) és egy novíciát, Irene-t (Taissa Farmiga), hogy vizsgálják ki az eset hátterét és derítsenek fényt az okokra. Érkezésük után Franchie (Jonas Bloquet) kalauzolja el őket a monostorig, aki a holttestet is felfedezte. Miután az első éjjelen nem nyernek bebocsátást a zárdába, az éjjelt kénytelenek a vendégházban tölteni, ahol mindannyiukat megkísérti a démon gonoszsága. A nyomozás és kutakodás során Irene és Burke atya is ráébred, hogy egy, a sötét középkor idején megidézett démoni teremtménnyel kell megküzdeniük, aki nem más, mint Valak (Bonnie Aarons). Demian Bichir és Jonas Bloquet szépen asszisztálnak Farmiga játékához – ha már felnőni nem tudnak hozzá –, amely egyértelműen a film egyik pozitívuma. A jumpscare-jelenetek, ahogyan azt korábban a megelőző filmekből tapasztalhattuk, ha nem is vérfagyasztóak, de megállják a helyüket a filmben. Dauberman forgatókönyve tökéletesen illeszkedik az eddigi Conjuring-mozik dramaturgiájához, ugyanakkor a Hardy által alkalmazott, szinte teljes sötétségben játszódó részek emelnek a félelemérzeten. A táj és maga a monostor egészen csodás látványvilágot teremt, ugyanakkor a belső térben játszódó jelenetek klausztrofób jellege is érvényesül. Az apáca ijesztget, sikerrel, Farmiga játszik, szépen, a többiek megfelelnek az elvárásoknak szerepeikben és végül összeáll egy egészen kellemes és fogyasztható filmélmény, ami semmivel nem rosszabb, mint a sorozat előző epizódjai. Értékelés: 70%

Olvasd tovább

0

Röviden: A kém, aki dobott engem / Továbbfejlesztés / Arizona / Braven / Ghost Stories

írta Minime

A kém, aki dobott engem (The Spy Who Dumped Me) – Azt gondolom, Magyarországnak rendkívül jól jött Kate McKinnon showja Jimmy Fallon műsorában. Ami viszont kevésbé jött jól bárkinek is, az egy rendkívül egyszerű tény, mely szerint a filmmel kapcsolatos egyetlen pozitív visszacsatolást a Józsefváros című rapszám élő, magyar nyelvű előadása jelenti, ami ugye nem is része a produkciónak. Vannak valóban neves színészek, hiszen Mila Kunis, Justin Theroux és Gillian Anderson sem akárki, de egyedül McKinnon furán-bizarr alakítása érdemel említést és az, hogy ezzel sincs előbbre a film. Susanna Fogel író-rendezőnőnek sikerült megoldania, hogy egy abszolút nézhetetlen, értékelhetetlen szemetet adjon ki a kezei közül és megüsse az év legeslegrosszabb filmjének járó értékelést. Írom ezt annak ellenére, hogy rengetegszer nem kapjuk azt, amit várunk, de ez még az elmúlt 10 évem top 3 legalja filmjei közé is simán befér. Értékelés: 0%

Olvasd tovább

0

Játszani is engedd? – Haverok harca / Éjszakai játék

írta Nikodémus

Újra divatba jött a társasjáték: miután a kétezres évek generációja olyan könnyen elfeledte szülei, nagyszülei kedvenc elfoglaltságát, a jelenkor fősodratú geek-kultúrája megváltozott formában ugyan, de visszahozta a játéktábla körüli klasszikus izgalmakat. Miközben egyre terjednek a kreatív ötleteken alapuló, igényes kivitelezésű és bonyolult szabályrendszerrel rendelkező társasjátékok, Hollywood is felfedezte magának, mit jelent játszani. Mivel a közös játék önfeledt örömét többnyire csupán ártatlan családi filmek illusztrálhatnák, az álomgyár inkább a kockázatosabb utat választja, s megpróbálja a játékszenvedély lelki mozgatórugóit feltárni – felemás sikerrel.

Olvasd tovább

0

Önkiteljesítés felmosóval – Joy (2015)

írta Nikodémus

Ez a cikk nemrég, bő két éve íródott, ám pár dologgal még ártatlanabbak voltunk:
nem volt Weinstein-botrány,
nem volt #MeToo, és Jennifer Lawrence sem nőtt
önmagán túlmutató ikonná (avagy SJW-rá, kinek ahogy tetszik).
Érdekes lehet újraolvasni a későbbi fejlemények tükrében.

David O. Russell legújabb filmje egyszerre több is, kevesebb is egy szokványos karriertörténetnél. A címszereplője után Joynak keresztelt alkotás humoros-lendületes óda egy talpraesett háziasszonyhoz, aki tehetségével és kitartásával éri el, hogy egyáltalán életpályát választhasson magának.

Olvasd tovább

0

Röviden: Meg / Morgan / A fal / Ahol a gonosz lakik / Patient Zero

írta Minime

Meg – Az őscápa (The Meg) – Jonas Taylor (Jason Statham) mélységi vízimentő, aki egy akció során feláldozza társai életét azért, hogy a már kimentett emberek életét megóvja. Az esetet követően visszavonul, amíg egy mélytengeri kutatóállomás személyzetének tagjai meg nem keresik egy mentés érdekében. A tudósok egyébként a mélytengeri élővilág reprezentánsait kutatják. Egykori neje, Lori a Mariana-árokba történő merülést követően a mélyben ragad, és csak Jonas képes őt megmenteni. Felkérik, odamegy és ment, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Közben érzelmi köteléket alakít ki, Dr. Minway Zhang (Winston Chao) lányával, Suyin-nel (Li Bingbing) és annak kislányával, hogy kellően szükséges emocionális motivációja is legyen a filmnek. Találkozik egykori megmentettjével, Dr. Heller-rel (Robert Taylor) aki nem javasolja Taylor alkalmazását. Miközben áldozatok kerülnek az étlapra és mindenki moralizál, kiderül, hogy egy Megalodon, azaz egy őskori óriáscápa jutott át a mélytengeri árok jégrétegén, amely a felszínen azonnal csúcsragadozóvá válik, és természetesen meg kell állítani. Jon Turteltaub filmje igazából el sem tudja dönteni, mit is akar a nézőktől, hiszen horrornak gyenge, vígjátéknak is, ám arra tökéletesen alkalmas, hogy Statham one-man-showját megalapozza. Gyakorlatilag a Szikla nyomdokain haladva, aki éppen felhőkarcolókban hadakozik és ment, Jason barátunk sem tesz mást, mint ékes bizonyítékául szolgál annak, hogy mekkora dilemmában is lennénk, ha a világ megmentésre szorulna, ugyanis nem tudjuk eldönteni, őt vagy Johnson-t kérjük-e fel eme nemes feladatra. A film se nem látványos, se nem ijesztő, se nem komoly, csak van. Van a vízben és elúszkál olyan bődületes logikátlanságoktól hemzsegő történetként, amit már nagyon sokszor láthattunk. Az egyébként sokszor jogosan lehúzott Háborgó mélység című alkotás azért jobb ettől. Ruby Rose például elfelejthetné a színészettel való próbálkozásait. Értékelés: 50%

Olvasd tovább

0

A védelmező 2. (The Equalizer 2)

írta Minime

Az előző részről itt esett szó.

Antoine Fuqua rendező és Denzel Washington ismét együtt, immáron sokadik alkalommal. Mondhatnánk ütőképes és szórakoztató párost alkotnak a vásznon és kiindulva az első rész sikerességéből és kedvező fogadtatásából, érezhető volt hogy a Védelmező története folytatást fog kapni. Hiszen a recept adott, a hozzávalók kiválóak és rendelkezésre állnak, így semmi sem akadályozhatta meg igazán a következő epizód elkészültét. Mindössze az volt kérdéses, minőségileg sikerül-e megközelíteni, esetleg túlszárnyalni az első részben megismert eltökélt és céltudatos, ám feltűnően csendes és udvarias karakter igazságosztó körútjának akciókkal tarkított színrelépését.

Olvasd tovább

0

Srác biciklivel / Greenberg / Még egy év (2010)

írta Nikodémus

Srác biciklivel: Duna TV, ma 22.16

A kamaszkort rendszerint drasztikus átalakulásként, milliónyi út merész kipróbálásaként és a korlátok feszegetéseként éljük át s írjuk le – ahogy erről számtalan film mesél, megteremtve a coming-of-age sajátos filmművészeti alműfaját. Ám mi a helyzet akkor, ha a serdülés jellemző tünetei elhatalmasodnak rajtunk, s nem engednek? Három közelmúltban készült film, a Srác a biciklivel, a Greenberg és a Még egy év megrendítő látlelet a végzetes tévutakról.

Olvasd tovább

1

Egy különc srác feljegyzései (The Perks of Being a Wallflower, 2012)

írta Nikodémus

„Mosolyogj, légy önmagad, és minden rendben lesz.” – e buta szentenciát nem az őszinte barát tanácsolja a történet fordulópontján, hanem az értetlen szülő traktálja vele gátlásos főhősünket. Nem szokványos kamaszfilm kerekedik tehát Stephen Chbosky maga megrendezte regényéből, a hazájában nagy kultusznak örvendő Egy különc srác feljegyzései című könyvből.

A film öt évvel ezelőtt jelent meg itthon – sajnos csak DVD-n.

Olvasd tovább

0

Röviden: Felhőkarcoló / Siberia / Extinction / Traffik

írta Minime

Felhőkarcoló (Skyscraper) – A Gyöngy minden idők legmagasabb és legbiztonságosabb felhőkarcolója, 1100 méter magasan nyúlik az ég felé. Zao Long Ji (Chin Han) milliárdos vállalkozó tulajdona, aki egy akcióban lábát vesztő exügynököt, az FBI-tól leszerelt Will Sawyer-t (Dwayne Johnson) kéri fel biztonsági szakértőnek az épület lakószintjeinek átadása előtt. Természetesen minden simán menne, ha Ji-nek nem lennének kétes ügyfelei, akik a felhőkarcoló elpusztításában látnak lehetőséget arra, hogy törlesszenek a milliárdosnak, aki a markában tartja őket, egy adathordozó található bizonyítékcsokor birtoklásával. Will családja (Neve Campbell és két kislány) éppen a beköltözéssel van elfoglalva, amikor a terroristák felgyújtják a tornyot, és ennek gyanúját megpróbálják Sawyer-re terelni. A Szikla azonban ismét bebizonyítja, hogy fél lábbal is többet ér minden más akciósztárnál, és cukibb is náluk, ezért rögvest családja megmentésére, a terroristák kiiktatására és az épületben rejtőző bizonyítékok felkutatására siet. Rawson Marshall Thurber rendező Pokoli torony-koppintása egy végtelenül egyszerű és sivár történet, ami mindössze két dologra épít: Johnson népszerűségére és a látványra. A fanatikusoknak ez éppen elég is arra, hogy ezt az erősen középszerű alkotást végignézve elégedetten távozzanak a moziból, és Johnson-t sem szokta túlságosan zavarni filmjei bugyutasága, hiszen a „zsíros zsebbélelő zseton” a számlájára kerül. Tucatfilm egy jelenleg rendkívül népszerű tucatszínésszel, viszonylag jó vizualitással és középszerű tartalommal. Értékelés: 50%

Olvasd tovább

3

Mission: Impossible – Utóhatás (Mission: Impossible – Fallout)

írta Minime

Ethan Hunt (Tom Cruise) és csapata hatodszor is a világ megmentésére kényszerül. A Mission: Impossible-széria első három epizódja során teljesen különálló történetek kerültek bemutatásra, amelyek hiába termeltek anyagi hasznot, a kritikai fogadtatásuk egyre hűvösebbé vált, és fennállt a veszélye, hogy a franchise örökre eltűnhet vagy reboot-ra kerülhet sor. Azonban a Fantom protokoll című negyedik epizód, majd az egyenesen ebből építkező Titkos nemzet című ötödik fejezet jelentős kassza- és kritikai sikernek bizonyult, így a készítők mintegy új trilógia darabjait kezdték rakosgatni a puzzle darabokként. Az Utóhatás, ahogyan a cím is mutatja, szorosan kapcsolódik mind a negyedik, mind az ötödik részhez, és egy teljesen különálló trilógiává terebélyesedik. A nézők számára szintén tetszetősnek tűnik ez az újszerű felállás, hiszen a második hármas jelentősen nagyobb elismeréseket szerez általuk ugyanúgy, mint a kritikusok által.

Olvasd tovább