kritika

7

Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész (The Hunger Games: Mockingjay – Part 2)

Publikálta Filmdroid

ehezokviadalakiv2poszter

A kritikát TrueMan01 írta

Lehet ezt a sorozatot szidni és nem szeretni, mint minden mást, de egy dolog biztos: Susanne Collins Az Éhezők Viadala regényfolyama fontos dolgokról regél és mind mondanivalójában, mind színvonalában kiemelkedik a fiatal felnőtteknek szóló regények közül. Az eddigi ya adaptációkat tekintve legalábbis.

Az éhezők viadala regényfolyama egy modern, mai keretek között zajló forradalomról szól, annak minden fontos aspektusát és vetületét kibontva a kezdetektől: az ellenállás megszervezésétől, az ellenségkép felrajzolásán és a forradalom ”menedzselésén” keresztül a megnyugtató befejezésig. (A végén persze kapunk egy nagy fordulatot, a „boldog vég” pedig idealizmust sugall.) A 3 regényből készített 4 film pedig bemutatja, hogyan is zajlana egy elnyomó rezsim megdöntése 2015-ben, és – bár a történések egy kitalált világban zajlanak, Az éhezők viadalában ábrázolt ”messzi-messzi galaxis” nincs is olyan messze, mivel az ábrázolt világ fejlettségi szintje napjainkat idézi.

Olvasd tovább →

3

Röviden: Green Inferno

Publikálta Koimbra

greeninfernoposzterVolt egyszer egy Cannibal Holocaust, ami a nagykönyvben minden idők legbrutálisabb és legismertebb horrorja. És persze kannibálfilmje. Mikor is készült? Azóta nem igazán született igazán emlékezetes darab a témába vágóan. Eli Roth rendezéseiben a főszereplőket rendszeresen csurom véresen néznek ki, persze némi kínzás és erőszak is belefér. Egy-két éve még úgy érezhettük, hogy talán majd ő hozza az elvárásokat. Kell is rá várni jó néhány hónapot…de nem érte meg. Néhány aktivista az őserdőbe repül, hogy megmutassák ki a legény a gáton, a siker és nagy nézettség elérése után alig kortyolnak bele a pezsgőbe, máris emberevők fogságában találják magukat. A kannibálok színre lépése után bizakodhatunk, hogy a komótosan folydogáló cselekmény izgalmakba vált át. Mindhiába. Természetesen akad vér, durvulás, nyammogás és csúnya bennszülöttek, de ez az őrület nem igazán fog meg. Ennél még a Kabinláz is gyomorforgatóbb a Motel feszültebb és keményebb volt. Mert ugye a étkezéshez előkészített testnek rémisztőnek, esetleg sokkolónak kellene hatnia és szegény Lorenza Izzonak is szurkolni kellene. Nem igazán merész, szaftosnak sem nevezném, de azért ha valakinek megkordul a gyomra keresse fel Lecter urat. Olvasd tovább →

3

Kiút a kárhozatból? – Legenda / Fekete mise

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2015-11-legend-black-mass-1

Egyetlen apró megingás, és mindörökre vesztettél, a lejtőn pedig nincs megállás – súgja szelíden megannyi felettes én hősünk fülébe a görög sorstragédiáktól a legmodernebb karriertörténetekig. A morális banánhéj persze sokkal veszélyesebb, mint a szó szerinti, hisz láthatatlan: elég egy apró kompromisszum, melyet százak követnek, és mire felocsúdnál, már maga a földi kárhozat lángol körülötted. A bűn e kérlelhetetlen természetét járja körül a napjainkban újra divatba jött gengszterfilm-zsáner két legújabb darabja, a Legenda és a Fekete mise rendezője azonban különböző irányokból közelít: egyikük kedélyesen elmaszatolná, másikuk egyetemessé növelné a bűn lealjasító hatalmát.

Olvasd tovább →

1

Röviden: The Final Girls

Publikálta Koimbra

finalgirlsMinden műfajt ki lehet parodizálni. Kapásból fel lehet sorolni jó néhány jobban sikerült darabot. Manapság viszont eléggé szegényes a kínálat. Szomorú. Pedig a jól bejáratott klisékkel egy ügyes író vagy rendező sok mindent tud kezdeni. Nem kell feltétlenül kifigurázni, Wes Craven csak felmondatta a slasher jól ismert szabályait a Sikolyban. Az elmúlt időszakból pedig a Ház az erdő mélyén és a Tucker & Dale hozható fel példaként. Volt potenciál a Final Girls-ben is, de a nagyokhoz nem ér fel.

Max Cartwright (Taissa Farmiga) barátaival egy régi klasszikus Vérfürdő tábor vetítésére ül be. Édesanyja – aki elhunyt egy balesetben –  a film főszereplője, habár gyorsan híres lett, sajnos nem tudott kiszabadulni a skatulyából. Úgy alakul, hogy Max-ék bekerülnek a filmbe és ha már így történt, akkor megpróbálják túlélni. Hiszen ismerik a történéseket, mi baj lehet?

Jópofa film. Vicces, ahogy megidézik a slasher ismert elemeit. Egy kívülálló valóban furcsán nézne a horrorban felvonultatott karakterekre és széttárja a kezét viselkedésük láttán. Todd Strauss-Schulson a Péntek 13-ra húzta fel a történések vázát, a vidám kis nyári táborból vérfürdőt csinál egy maszkos alak. Bemutatják az ezerszer látott helyzeteket, fordulatokat, haláleseteket, humorosan, de eléggé felszínesen. A probléma viszont annyi, hogy az alkotók nem voltak elég bátrak. Csak a felszínt kapargatják, nem boncolgatták a lehetőségeket. Igen, lehetett volna több is és ennél jó néhány kikacsintást is beletehettek volna és a múltidézés sem az igazi.  Viszont eléggé szórakoztatóan tálalja, amit felmutat. Mint mondtam, jópofa film, de a kőszívű hardcore slasher rajongóknak ennyi nem lesz elég. 60 %

Olvasd tovább →

4

Az utolsó boszorkányvadász (The Last Witch Hunter)

Publikálta Koimbra

utolsoboszork

Dominic Toretto ritkán esik kétségbe, mindig magabiztos és rendíthetetlenül halad célja felé, biztos kézzel fogja a kormányt és tudja mikor kell betenni négyesbe vagy éppen rükvercbe. Riddick a galaxis fenegyereke, ő sem ijed meg saját árnyékától és láthatóan akkor sem aggódik, ha nehéz helyzetbe kerül. Néhány fejvadásszal könnyedén elbánik. Kemény legények, akik biztosan olvasmányos memoárt tudnának kiadni. Ehhez a klubhoz csatlakozik Kaulder is, csak éppen Vin Diesel ezúttal boszorkányokra vadászik. Olvasd tovább →

0

Libabőr (Goosebumps)

Publikálta Koimbra

libabor

R.L. Stine-t a gyerekkönyvek Stephen King-jének nevezik. Tehát horrorisztikus, szörnyekkel megrakott, borzongató regényeket ír, csak éppen fiatalokra szabva. Temérdek történetet adott ki kezei közül, ennek megfelelően igen sok lény ijesztegethette a főhősöket a cselekmények során. A szerző eléggé termékeny volt, ráadásul még felettébb népszerű is, a filmben meg is említik, hogy 400 millió példány kelt el a könyveiből. Ami azért egészen szép teljesítmény. De vajon melyik rémséget kellene bemutatni egy adaptációban. Ott van a vérszomjas jeti, a brutálsáska, apró, de halálos robotok, idegen lények. És mi lenne, ha egyszerre indulnának pusztítani? Olvasd tovább →

1

Csúcstámadás – Everest / Mélyütés

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2015-11-everest-southpaw-1

Az Everestről korábban itt írt Koimbra.

Hollywood ravasz játékos: nagyon is jól tudja, hogy a bennünk lakó naiv kisgyerek csillapíthatatlanul vágyik felemelkedés-mesékre. Így ha majd az utolsó tévés tehetségkutató díszleteit is elpakolják, a gyöngyvásznon akkor sem fog megkopni a kisember (ön)megváltásának zsánere – amely természetesen tovább fűszerezhető az aktuális trendnek megfelelő műfajelemekkel. Most épp a rögrealizmus és a látványorientáltság varázsitala hódít, melyekből két filmünk, a hazánkban nemrég bemutatott Everest és Mélyütés is jókora kanállal merít, rendezőik azonban szerencsére nem elégedtek meg a lecke puszta felmondásával. Baltasar Kormákur és Antoine Fuqua ugyanis egyaránt a színészválasztástól remélték filmjük sikerét, ám míg előbbi egy egész csapatot mozgat, utóbbi egyetlen középponti hősre fókuszál.

Olvasd tovább →

14

Spectre – A Fantom visszatér (Spectre)

Publikálta Koimbra

spectreposzter

A kissé önfejű James Bond az olasz fővárosban kapcsol nagyobb sebességbe, amikor ellenfelének vasmarkú embere tövig nyomja a gázt mögötte. Róma szépen néz ki este is. Illetve ezek a verdák iszonyat gyorsak. Könnyedén be lehet venni a hajtűkanyarokat, a fék kifogástalanul működik, ráadásul van bennük annyi erő, hogy egy még egy másik kocsit is könnyedén tudnak maguk előtt tolni. És a rizikósabb útszakaszokon is megállják a helyüket. Olvasd tovább →

5

Ráközelítés – Az Eichmann Show

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2015-11-eichmann-show-1

Bűn- és búfelejtő korunkban szokatlanul divatossá vált a gonosz lehetséges arcait kutatni és bemutatni. Az izgalom persze csak intellektuális, melyet a filmtörténet megannyi krimije pompásan illusztrál: a fő kérdés mindig a „ki és hogyan tette?”, vagyis a gonosz kiléte és módszerei. Sokkal ritkábban kerül elő a „miért?”, mely a technikai részletek agymunkája helyett erkölcsi állásfoglalásra késztetné a nézőt. Noha a kivitelezés trükkjei szintén fontosak maradnak, Az Eichmann Show elsődleges célként mégis a gonosz valamiféle megmutatására vállalkozik.

Olvasd tovább →

0

Röviden: Sötét helyek (Dark Places)

Publikálta Koimbra

darkplacesHa valaki szó szerint berobban valamivel a filmiparba, a következő nevével összefüggésbe hozható produkció kapcsán gyakran szóba kerül az előző alkotás. Gillian Flynn-t a krimiolvasók régóta ismerhetik, David Fincher pedig további rajongókat szerzett az írónőnek. A Holtodiglan joggal vált a 2014-es év egyik legjobbjává, illetve megérdemelten lett nyereséges. A Sötét helyek forgatásába nem Fincher filmje után vágtak bele, hanem gyakorlatilag egy időben zajlottak a két film munkálatai. Pedig ha a producerek és a produkciós cégek megvárták volna a Holtodiglan bemutatóját, talán végrehajtottak volna jó néhány változtatást Gilles Paquet-Brenner forgatókönyvén és elképzelésein.

Libby Day kislánykorában híres lett. Családját lemészárolták, bátyját gyanúsították meg a szörnyű tettel és el is ítélték. Libby gyakorlatilag ebből az esetből él, hiszen egy pár éves gyerek szomorú története és könnyes arca sokak számára megindító volt és könnyen megnyíltak a pénztárcák. Felnővén már nem tud ilyen egyszerűen nagyobb összeghez jutni, ezért fogadja el egy régi ügyekkel foglalkozó „klub” meghívását a gyűlésükre. Itt el kell mesélnie az egykori szörnyű pillanatokat.

Sejthető, hogy a megesett történések nem úgy zajlottak, ahogy eddig mindenki hitte. Várható a fordulat is, azonban Paquet-Brenner képtelen izgalmasan és érdekfeszítően elmesélni a cselekményt. Charlize Theron, Nicholas Hoult és Chloe Moretz is felsorakozott előtte, azonban tehetségük kiaknázatlan marad. Az író-rendező abszolút unalmasan tálalja a sztorit, a motivációk bemutatásával sem foglalkozik igazán. Igazi silány munka.

Olvasd tovább →

1

Bíborhegy (Crimson Peak)

Publikálta Koimbra

biborhegy

Guillermo del Toro olyan, mint Sylvester Stallone. Szeret nosztalgiázni. Bár azért más súlycsoportban mozognak, mégis előszeretettel tekintenek vissza a régmúlt időbe és erősen múltidéző produkciókat készítenek. Del Toro legutóbb a kaiju filmek előtt hajtott fejet, most pedig a 60-as évek kísértethistóriái előtt tisztelegne. Elmondása szerint A ház hideg szíve és Az ártatlanok klasszikusokból merített. És valahogy úgy lehetne jellemezni, mintha a nagy merítést egy mozdulattal rácsobbantotta volna egy hatalmas vászonra. A végeredmény eléggé érdekes, szépnek szép, de nem igazán érdekes és nem fogunk rá emlékezni sokáig. Olvasd tovább →