Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész (The Hunger Games: Mockingjay – Part 2)

A kritikát TrueMan01 írta

Lehet ezt a sorozatot szidni és nem szeretni, mint minden mást, de egy dolog biztos: Susanne Collins Az Éhezők Viadala regényfolyama fontos dolgokról regél és mind mondanivalójában, mind színvonalában kiemelkedik a fiatal felnőtteknek szóló regények közül. Az eddigi ya adaptációkat tekintve legalábbis.

Az éhezők viadala regényfolyama egy modern, mai keretek között zajló forradalomról szól, annak minden fontos aspektusát és vetületét kibontva a kezdetektől: az ellenállás megszervezésétől, az ellenségkép felrajzolásán és a forradalom ”menedzselésén” keresztül a megnyugtató befejezésig. (A végén persze kapunk egy nagy fordulatot, a „boldog vég” pedig idealizmust sugall.) A 3 regényből készített 4 film pedig bemutatja, hogyan is zajlana egy elnyomó rezsim megdöntése 2015-ben, és – bár a történések egy kitalált világban zajlanak, Az éhezők viadalában ábrázolt ”messzi-messzi galaxis” nincs is olyan messze, mivel az ábrázolt világ fejlettségi szintje napjainkat idézi.

A filmsorozat 1. része felvázolta az alapszituációt: van egy totalitárius rendszerünk, ahol a rezsim minden évben gladiátotharc-szerű viadalokat szervez azért, hogy emlékeztesse a körzeteket a 74 évvel ezelőtti forradalomra. A 74. viadal végén azonban bekövetkezik egy fordulat: a viadal két nyertese egy jelképes tettel fellázad az elnyomás ellen, ami végül ismét forradalomhoz és háborúhoz vezet.
A 2. részben Katniss Everdeenből, a lázadó tiniből a forradalom ”arca” lesz, az úgynevezett ”fecsegőposzáta”. Ezután a sorozat alkotói – követve a mai trendet – az utolsó regényt kettébontották. Bár ekkor sokan fanyalogtak – talán joggal, hiszen így a 3. filmre kevesebb történés jutott, én úgy gondolom – ismerve a teljes történetet és felfűzve egymás után a 4 filmet – jó döntést hoztak. Hiszen ebben a ”ráadás” részben be tudták mutatni a forradalom propaganda gépezetét, a ”forradalomcsinálást”. (Így azonban ez kissé felemás rész lett: érdekesnek érdekes, csak épp nem történik benne semmi.)

A befejező rész cselekménye: Emlékezhetünk rá, az előzőt ott hagytuk abba, hogy Peetát kimentették ugyan a Kapitólium fogságából, ám ott ”eltérítették”: miközben kínozták, hamis emlékképekkel mérgezték az elméjét, és elhitették vele, hogy a feladata Katniss megölése. Az új rész egyik fontos mellékszála így Peeta rehabilitációja lesz. Katniss egy válogatott csapat élén elindul, hogy megölje a zsarnokot, Snow elnököt. A film végén azonban kettejük párbaja meglepő fordulatot vesz.

Noha sokak vélekedése szerint Susanne Collins regényfolyama kiváló, a filmadaptáció olykor-olykor mégis erősebb, mint a könyv. Ez történt a 2., és most szerintem a 4. film esetében is. Francis Lawrence (ő vette át a sorozatot Gary Ross-tól a 2. résszel) atmoszférateremtése pedig figyelemreméltó: a Futótűz egyik legerősebb jelenete az, amikor a 12. körzetben megjelennek az új békeőrök Thread főbékebíró vezetésével. Az már suspence a javából, és abban a részben azt a feszültséget sikerül is megtartani a film végéig. A 4. film legizgalmasabb jelenete talán a mutánsokkal vívott harc, ami viszont a legjobb horrorfilmeket idézi. Hiába, Francis Lawrence már a Constantine – A démonvadász-ban is megmutatta, hogy képes a frászt hozni a nézőre; ez ezúttal főként ebben a jelenetben sikerül neki, de egyébként az egész film nyomasztó, nyugtalanító. A kiválasztott – 2. rész legfőbb erénye éppen ez: a drámai hangvétel. Öröm látni, hogy az alkotók – noha megtehették volna, hogy zárásként kiszúrják a szemünket egy sima effektparádéval (feltehetőleg így is sikeres lett volna a film), nem ezt tették. Még egy példa: a 4. film elején a felkelők megtámadják a Kapitólium utolsó védőbástyáját, a ”Dió” nevű létesítményt. A vadászgépek felszállnak a támadáshoz, azonban a bombázást már nem mutatják, a kamera elfordul, és a rendező ennél fontosabb dolgokkal kezd foglalkozni: a szereplők fontos morális kérdéseken kezdenek el vitatkozni, úgymint: Szabad-e mértéktelenül gyilkolni a jó ügy érdekében? Lerombolhatjuk-e azt a világot, ami a forradalom győzelme után a MIÉNK lesz?

Filmünk további erőssége, hogy a színészgárda ismét remekel: Donald Sutherland brillírozik a főgonosz szerepében, Woody Harrelson bár most keveset szerepel, de most is jó újra látni. (Általában ő az, aki néha-néha feldobja a nyomasztó film hangulatát.) Julianne Moore és Jena Malone hozza a kötelezőt, azonban Jennifer Lawrence alakítása mindenkiét felülmúlja. Olyan átéléssel helyezkedik bele szerepébe, amely még a Napos Oldalbeli alakításánál is komolyabb színészi teljesítmény. Katniss arcán ott van a háború minden borzalma. Ha másért nem, hát az ő játéka miatt érdemes megnézni a filmet! Mondhatni: ez az ő Harry Potter sorozata egy lényeges különbséggel: az ő pályafutása vélhetően nem fog itt véget érni, ellentétben szerintem Daniel Radcliffével.

A film negatívuma talán az, hogy elmarad a katarzis-élmény. Nincs a film végén sem nagy éljenzés, sem ünneplés. Ám, ha jobban belegondolunk, ezzel nem is vádolhatjuk a készítőket; inkább dicséret illeti a stúdiót a bátorságáért, hogy ezt meg merték lépni. Hiszen a valóságban is egy véres, sok áldozattal járó háború után sem szoktak ünnepelni, a legyőzötteket ócsárolni. Csak éppen nincs feloldozás, így a film vége olyan, mint az egésze; e miatt talán nem fog mindenkinek tetszeni, lehet, hogy egyesek csalódottan távoznak a mozi teremből.

A nagy stúdió nagy bátorsága azonban nálam egy nagy 80 %-ot érdemel!

imdb:  7,2
rottentomatoes: 71 %