Kellene már egy Sötét Zsarunő, nem? Az első Men in Black végén Linda Fiorentino-t láthattuk öltönyben néhány másodperc erejéig és szívesen megnéztük volna hogyan rúgja szét az űrlények valagát a folytatásban. Sajnos a második részből kihagyták és a harmadikban inkább az időutazás, illetve a múlt került az előtérbe.
De úgy tűnik, hogy a MiB4-ben már más lesz helyzet. Ezt a franchise producerei, Laurie McDonald és Walter F. Parkes árulták el a BBC-nek. Will Smith elvileg ebben már nem fog részt venni. Az első három felvonásra egy lezárt trilógiaként tekintik és most jöhet az úgynevezett „újragondolás”. Ebben már számítsunk egy női főszereplőre. Talán visszahozhatnák Fiorentino-t, ugye?