4

Box Office: Egy apatoszaurusz és Apollo fia sem bírt Katniss-szal

THE GOOD DINOSAURAmerikában a Hálaadást ünneplik, ami odaát 5 napos ünnepet jelent. Ilyenkor természetesen arra számítanak, hogy a bevételek is megnőnek, illetve nem vagy alig csökken az érdeklődés egyes filmekre. Katnisst ugyan nem sikerült letaszítani az első helyről Balboának/Creednek és egy apatoszaurusznak, de panaszra nincs ok.

Új bemutatók: Idén egyszer már villantott a Pixar, az Agymanók (Inside Out) megérdemelten vált sikerré. Most a Dino tesóval (The Good Dinosaur) próbálkoztak, bár a vélemények egészen jók, de nem túl lelkesek. Kétség sem férhet hozzá, hogy a decemberi időszakban az egyik nagy kedvenc lesz (legalábbis szerintem). És a bevételre nagy szükség van, hiszen 200 millió dollárt szórtak el rá. 5 nap alatt 55 millió dollárt gyűjtött be, ami kezdetnek egyáltalán nem rossz. Olvasd tovább

4

Fassbendernek két szerepe lesz a Prometheus 2-ben

prometheusdavidSokan úgy várták a Prometheus, mint a Messiást, hiszen a többség úgy vélte, hogy Ridley Scott helyre teszi az Alien franchise-t. Aztán kiderült, hogy a filmnek kevés köze lesz a savas vérű űrszörnyekhez és eléggé megosztotta a nézetők a sci-fi. De jön a folytatás, amely most éppen az Alien: Covenant címen fut. A forgatás márciusban startolt el, a történetben a Covenant űrhajó egy sötét, veszélyes bolygóra lel, amelynek egyedüli lakója a szintetikus David.

A Screen Daily kiderítette, hogy Michael Fassbendernek két szerepe lesz a filmben. Erről bizonyára majd hivatalosan is közzétesz valamiféle információt a stúdió, bár nyilván nem akarnak megosztani jó előre minden érdekességet. Illetve Noomi Rapace szintén vissza fog térni, de nem sokat fogjuk látni. Mi lesz vele? Jó kérdés.

Scott arról is beszélt, a Covenanttal együtt legalább három folytatása lesz a Prometheus-nak. Azt mondta, hogy nagyon furcsállta, hogy az 1979-es klasszikus után elkészült három részben senki nem foglalkozott azzal, hogy honnan jöttek ezek a lények és miért teremtették őket. A Prometheus első felvonásában már foglalkozott ezzel és most jöhet a következő, ami erősen kötődik az előző részhez. Majd jöhet a harmadik és a negyedik, amivel el is érnek a 79-es Alienhez. Megtudjuk, hogy mit keresett ott a spacey jockey és miért volt benne egy alien.

0

Lélekhúrok nagyvásznon – Genesis / Amy / Cobain

írta Nikodémus

2015-11-genesis-amy-cobain-1

Csábító lehetőség, ugyanakkor hatalmas kockázat hangot és képet, zenét és mozit összeházasítani. A lényeg ugyanis – a muzsikus ihlete, az alkotás varázsa vagy a zene közösségteremtő ereje – nem ábrázolható közvetlen módon. S hogy mégis temérdek zenész-életrajzi film születik, azt leginkább a tömegszórakoztatás kiapadhatatlan sztárigényének köszönhetjük. A speciális műfaj idei termésének darabjai – bár kivitelezésükben alig hasonlítanak egymásra – valamilyen módon mind megbirkóznak imént felvetett dilemmánkkal.

Olvasd tovább