0

Box Office: 101 millióval nyitott Az éhezők viadala utolsó része

ehezokÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók:

Minden évben akad néhány film, amiről meg lehet mondani, hogy csilingelni fognak a kasszák, amikor bemutatják és sok-sok száz millió dollárt fog összehozni. Ilyen Az éhezők viadala (The Hunger Games) is, aminek az első része 152 millió dollárral nyitott és csak Amerikában 408 millió dollárt kasszírozott. A második felvonás hozta a vártakat, de a harmadik hazai földön már csupán 337 milliót gyűjtött be. És most itt a negyedik, egyben utolsó film és mivel elvileg Katniss nem feszíti meg többé az íját, így joggal gondolhattuk, hogy nagy lesz a tolongás a vetítőtermek előtt. Ezzel szemben „csak” 101 millió dollárt szedett össze, ami a franchise legrosszabb nyitánya. És szombatra még csökkent is a befolyt dollármennyiség a péntekihez képest. Persze nem kell sajnálni a stúdiót és az alkotókat, hiszen így is eléggé csinos összeg lesz a végén a produkció neve mellett. A büdzsé és a marketing 215 millió dollárra rúg, szóval nem sajnálták a pénzt rá. Olvasd tovább

1

Jön a Riddick folytatása és spin off sorozat

riddickVin Diesel tévedett, amikor úgy gondolta, hogy Riddicknek annyi rajongója van, hogy elbírna egy száz millió dollárral megtámogatott filmet. Évek teltek el, mire sikerült meggyőzni a stúdiót, hogy a karakter újabb bizonyítása esélyt kapjon. Habár a sci-fi nem hozott a mozikban túl sokat a konyhára (38 millió dollár büdzsé, 98 millió dollár összbevétel), de DVD-n eléggé kapós volt, így a galaxis fenegyereke nem kerül végleg margóra.

A színész instagramját osztott meg egy fotót és az is kiderült, hogy jöhet a következő felvonás, amely Furia néven fog futni. Furya annak a bolygónak a neve, ahonnét a főszereplő származik. És az előző filmek író-rendezője, David Twohy is visszatér. E mellett jön a Merc City spin off sorozat, amelyben fejvadászok állnak a középpontban. Olvasd tovább

0

Véget ért a The Book of Henry forgatása

A Jurassic World után és a Star Wars 9 előtt Colin Trevorrow levezényelte a The Book of Henry-t, amelynek forgatókönyvét Gregg Hurwitz regényíró tette le az asztalra. Egyelőre a történetről semmit nem lehet tudni. A forgatás befejeződött, ezt a direktor twitterén jelentette be, ahol a csapatnak és a lenyűgöző Naomi Watts-nak megköszönte a munkát.

bookofhenry

3

Kiút a kárhozatból? – Legenda / Fekete mise

írta Nikodémus

2015-11-legend-black-mass-1

Egyetlen apró megingás, és mindörökre vesztettél, a lejtőn pedig nincs megállás – súgja szelíden megannyi felettes én hősünk fülébe a görög sorstragédiáktól a legmodernebb karriertörténetekig. A morális banánhéj persze sokkal veszélyesebb, mint a szó szerinti, hisz láthatatlan: elég egy apró kompromisszum, melyet százak követnek, és mire felocsúdnál, már maga a földi kárhozat lángol körülötted. A bűn e kérlelhetetlen természetét járja körül a napjainkban újra divatba jött gengszterfilm-zsáner két legújabb darabja, a Legenda és a Fekete mise rendezője azonban különböző irányokból közelít: egyikük kedélyesen elmaszatolná, másikuk egyetemessé növelné a bűn lealjasító hatalmát.

Olvasd tovább