Már a Prometheus előtt sem volt kétséges, hogy Ridley Scott folytatni fogja a franchise-t. A sci-fi horror 2012-ben az egyik leginkább kivesézett és kibeszélt film volt. Akkor csak annyit mondtak, hogy Shaw el fog jutni a Paradicsomba, biztosnak látszott, hogy Noomi Rapace és Michael Fassbender lesz ismét a főszereplő.
2013-ban Jack Paglen dolgozott a forgatókönyvön, amit még 2014 tavaszán Michael Green írt át. Scott eleinte még úgy fogalmazott, hogy az újabb résznek még nem igazán lesz köze az Alienhez, de aztán kiderült, hogy mégis. A cím először Alien: Paradise Lost volt, amit Alien: Covenantra változtattak át. Egy ideig úgy volt, hogy a Neill Blomkamp által tervezgetett filmhez fognak hozzálátni, ami az Aliens eseményei után játszódnának, de ezt megvétózták és inkább a Covenant került előtérbe. Blomkamp elgondolása nincs a fiók mélyére süllyesztve, egyszerűen csak félretették egy időre.
Rapace azonban csak kimarad, legalábbis részben, hiszen állítólag csak egy rövidke jelenléte lesz, Fassbender viszont duplaszerepet kapott. Katherine Waterston lesz a főhős, Danny McBride, Demian Bichir, Jussie Smollett, Amy Seimetz, Carmen Ejogo, Callie Hernandez és Billy Crudup is csatlakozott a projekthez, illetve James Franco is felbukkan.
A galaxis túlsó oldalán egy távoli bolygón a Covenant kolonizációs hajó legénysége úgy gondolja, hogy egy feltérképezetlen paradicsomot talál. Ami valójában egy sötét és veszélyes világ és egyedüli lakója a szintetikus David, a Prometheus expedíció túlélője.
Fassbender nem csupán Davidet fogja játszani, hanem Waltert is, ami egy továbbfejlesztett android. A Covenant legénység tagjai: Crudup a kapitány, Bichir és Hernandez a biztonsági tiszt, McBride a pilóta, Seimetz a másodpilóta, Smollett az orvos, Ejogo a sebész. Olvasd tovább