9

Whiplash

Whiplash1

Jo Jones nem volt elnéző Charlie Parkerrel. Egy alkalommal cintányért vágott hozzá elégedetlenségében. Mi lett volna, ha azt mondja, hogy „Nem volt rossz, szép munka!”? Mi lett volna így? Parker nem vált volna legendává, nem lett volna Bird és most egy jazzikonnal kevesebb lenne.

A Shaffer Konzervatórium egyik tanára, Fletcher meséli el egyik tehetséges diákjának az esetet. Viszonyuk nem bensőséges, sőt, szíve mélyén mindenki retteg az oktatótól. De a durva megaláztatásokat, a kemény beszólásokat és sértéseket szó nélkül viselik. Tudják jól, hogy ez itt életük nagy lehetősége. A kitörési pont. Ha megfelelnek Fletchernek, ha tűrnek, akkor lehet belőlük valaki. Talán a következő Bird?

0whiplash

Itt küzdeni kell. Fletcher (J.K. Simmons) nem az az oktató, aki megsimogatja a buksidat ha hibázol és azt mondja, hogy majd a következő biztosan jobb lesz. Ő azonnal a legjobbat akarja és ha rontani merészelsz letépi a fejedet és beletojik a nyakadba. Szadista, könyörtelen kiképző, akinek csak néhány pillanatra bújik elő emberi énje. Már ha egyáltalán lehet a csendesebb, nyugodtabb, visszafogottabb perceit annak nevezni, hiszen még az sem elképzelhetetlen, hogy ekkor is saját magára gondol.

Andrew (Miles Teller) remek dobosnak gondolja magát, de Fletcher gyorsan világossá teszi, hogy messze van még attól és eltűnik képéről a „Ki ha én nem?” vigyor. Összeszorítja a száját és belead apait-anyait. Mert ha belép a próbaterembe olyan, mintha a harcmezőre tenné be a lábát, csak itt puska helyett a dobverő a fegyvere és idővel már kiképzője és a közötte dúl a harc. Meg kell felelni mindenáron, tűrni kell, még ha vérzik is. Lényegtelen, hogy minden próba elemészti és olyan, mintha meghalna, de másnap feltámad és újra a dob mögött találja magát.

whiplash

Igen, tudom, hogy mire gondolsz. A zsarnok mester és a tehetséges tanítvány szépen összecsiszolódik, a végén egymásra vigyorognak, elindul a nagy ölelgetés, öröm, boldogság. Egyszerűbb is lenne, ha e végkifejlet felé lökné el Damien Chazelle művét és néhány pillanatig úgy is tűnik, hogy nem tudja megállni. De mindez nem következik be, Andrew-nak ismét gladiátorként kell helyt állnia.

Chazelle műve ugyan zenés film, de a jazz másodlagos szerepet kap. E helyett egy igazán komor thrillert kapunk, Fletcher módszere miatt pedig nyugodtan rá lehet sütni a pszichológiai jelzőt is. Andrew-nak céljai vannak és mindenről, mindenkiről le kell mondania, hogy el tudja érni. A kőkemény módszereiről elhíresült tanárnak szintén megvannak az elképzelései. A direktor kiválóan mutatja be a két félt, nem ítélkezik, a nézőre hagyja a döntést, hogy egyet tud-e érteni velük, kitűzött céljaikkal Érdemes-e a megfelelni akarás és a siker érdekében ennyit tűrni? Illetve szükség van-e ilyen mentalitásra és szigorra, hogy kihozzák az emberből a legjobbat? Teller remekel, de J.K. Simmons egyszerűen zseniálisan hozza a vadállatias Fletchert, hasonló karaktere, mint R. Lee Ermey, az Acéllövedékből.

És mit hozna ki belőlünk, ha hozzánk vágnának egy cintányért?

imdb: 8,6
rottentomatoes: 95 %

Büdzsé: 3,3 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 10,5 millió dollár
Eddigi összbevétel: 14,9  millió dollár

9 komment

  1. Nem saját választás alapján néztem meg a moziban, de nem bántam meg. Nagyon ütős film. Az persze itt is igaz, mint a hollywoodi filmeknél általában, hogy a valósághoz kevés köze van, de amit mondani akar, azt nagyon jól ábrázolja.

  2. Nagyon tetszett, mondjuk a gyerek életét kicsit jobban is bemutathatták volna, de a zseniális végkifejlet feledtet mindent! Ritkán vesznek rá a mai filmek hogy ennyire felidegesítsem magam a végén meg vigyorogva ujjongjak!

  3. Szögegyenes, hatalmas energiákat mozgósító, mégis elegáns és ötletes film. A zene azért kicsit háttérbe szorul a technikai virtuozitás sportértékének hangsúlyozása mögött, de annyi baj legyen. Persze a Whiplash annyira zenészfilm, mint amennyire a Foxcatcher sportfilm…

  4. Túlhype-olt egy film ez..bár legalább nem egy újabb képregény műví, amit elér ez az effektus. Az alakítások jók, sztori nincs..aki meg valaha zenélt vagy sportolt, az valószínűleg találkozott hasonlóan idegbeteg edzővel, tanárral. De persze azt szájba kellett rágni, hogy azért csinálta, hogy a maximumot hozza ki a srácokból..nahát!

    • Nekem nem volt egyértelmű, hogy kifejezetten a srácnak akart-e jót. Bennem megfogalmazódott, hogy mindvégig egy öntelt, magára gondoló minidiktátor volt. Pl. amikor beszél az elhunyt egykori diákjáról, kicsit olyan, mintha arra gondolna, hogy “Ejj, de sok időt foglalkoztam vele és most halott” Vagy amikor a bárban beszélget Tellerrel és teljesen emberi hangnemet üt meg, kvázi eléri, hogy menjen el a koncenrtre, ahol szemét módon még kottát sem ad neki. Ha a srác megcsinálja, akkor azzal megmutatja, hogy ő mekkora király.

  5. A kritika jó volt, meg a lényeget is jól megfogta. Simmons zseniális, de Teller is jó valóban.

    Azonban, én a filmet mégsem tudtam szeretni. Hiába jók a színészek, ötletes a sztori, de számomra nem szerethető. Így meg csak elismerni tudom a filmet, de újranézni nem nagyon fogom.

  6. Fontos megemlíteni, hogy az a feszültség ami a filmben van, az első (és nálam második) megtekintésre is akkora gyomorgörcsöt és ideget gyűjt össze az emberben hogy az valami hihetetlen. Szívpanaszosok és gyenge idegzetűek kerüljék, de tényleg.

    • Jó összeállítása, és a végén el is hangzik a lényeg: a Whiplash inkább sportfilm, éppenséggel zenével elmesélve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *