Biztos kézzel fogják a kormányt, nem rettennek meg a nagy sebességtől és az üldöző rendőrjárőrök lehagyása és kicselezése rutinmunka számukra. Keveset beszélnek, a hallgatást jobban kedvelik és tőmondatokban kommunikálnak. Gengsztereknek sofőrködnek, mindvégig hidegvérrel merednek ki a szélvédőn és a rájuk fogott fegyverektől sem mered tágra a pupillájuk… sejtésünk szerint, mivel általában napszemüveget viselnek. A zene pedig csak dob az összképen. Tulajdonképpen a Drive is sokkal kevesebb lett volna a 80-as éveket megidéző muzsika nélkül, mert hát már akkor sem lehetett hosszabban elmondani, hogy mi is volt a történet. Edgar Wright új filmje viszont mozgalmas és klasszikus vagy ismert dallamok nélkül talán el sem készült volna. Olvasd tovább
90 %
Tűnj el (Get Out)
Egy párkapcsolat talán egyik legizgalmasabb pillanata, amikor eljön a nagy pillanat, a találkozás az anyóssal és az apóssal. Nagyon is fontos az első benyomás! Hogyan kellene viselkedni? Mit fognak gondolni róla? És így is kezdődik a film, Chris Washington találkozni fog Rose Armitage, vagyis a barátnője szüleivel. Éppen nagy csomagolásban van. Elvileg nincs mitől tartania, hiszen jó kedélyű fiatalember, munkájával is elégedett lehet. Na igen, de talán a bökkenő az lehet, hogy Chris fekete, Rose viszont fehér. Olvasd tovább
Röviden: Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings)
Miközben a nagy stúdiók vívják örök csatájukat a különböző műfajú filmek piacán, a küzdelem hátterében a kisebb cégek is próbálják felhívni magukra a figyelmet. A Disney, a DreamWorks, a Blue Sky vagy éppen az Illumination egymással vetélkedve próbálják behúzni a közönséget a különféle családi szórakozásokkal. Azonban a stop motion technikát magas szinten űző Laika sajnos a háttérbe szorítva érvényesülne. Minőségi termékeket ad ki, nem is ezzel van a gond, hanem történetei sokkal komorabbak, gyerekek számára egyes helyzetek túlságosan félelmetesek.
A Kubo és a varázshúrok sem feltétlenül fiataloknak készült. Hiába a remek képi világ, látvány és kiválóan összerakott és megalkotott történet, nem lehetne nyugodt szívvel ajánlani családok részére. Talán éppen ezért teljesített alul a kasszáknál, márpedig nagyon is megérdemelte volna a kimagasló bevételt. A címszereplő félszemű srác a közelben lakó falusiaknak mesél rég letűnt korról, amelyet csodálatos hangszerével életre keltett papírlapokkal tesz igazán lenyűgözővé. Édesanyja intelmére egy alkalommal nem hallgat és miután sötétedés után nem megy haza megjelennek nagynénjei, akik – hogy úgy mondjam – ikerdémonok. Őket és persze a gonosz Holdkirályt csak úgy tudja legyűrni, ha megtalálja édesapja egykori fegyverzetét.
Rendkívül kreatívan oldották meg feladatukat az alkotók. Nem vették félvállról a munkát, a pár percnyi hajós játszódó jeleneteket 19 hónap alatt sikerült vették fel. Szívvel és lélekkel álltak a feladathoz és ez látszik a kész produkción is. A Kubo-t kísérő mogorva majom és a vicces kedvű Bogár szamuráj is abszolút érdekes karakterek, ráadásul nem csupán Kubo-ért szoríthatunk, hanem mindvégig foglalkoztathat minket édesanyja sorsa is. Akadnak rémisztő, kísérteties alakok útjuk során és a nagy kalandba sikerült mondanivalót beleszőni a múltról, az emlékezésről és a szülőkről. Varázslatos, 90 %. Olvasd tovább
Vaksötét (Don’t Breathe)
Világtalan emberrel kikezdeni nem tanácsos. Rutger Hauer a Vak végzetben szépen meg tudta védeni magát. Nem szabad lebecsülni a fogyatékkal élőket, a Hush-ban is gyorsan megtanulja a fegyveres férfi, hogy nem kellett volna játszadozni a süketnéma hölggyel. Ezúttal három fiatal kénytelen rájönni, hogy jobb lett volna, ha inkább máshová törnek be.
Egyszerű, könnyű és gyorsan letudható rablásnak indult. Rocky, Alex és Money a detroiti gizes-gazos külvárosban szemel ki egy házat, ahol elvileg sok pénz lehet. Nagyon sok pénz. A tulaj pedig egy vak veterán. Szóval mi baj lehet? A riasztóval elbírnak, az ingatlanba be tudnak surranni, a tulaj este amúgy is alszik. Csakhogy a férfi rájön, hogy mi zajlik körülötte és bizony a behatolók számára is kiderül, hogy nem olyan gyámoltalan. Olvasd tovább
Green Room
Csóró punkbanda járja az utakat, jó pénz reményében vállalnak fellépéseket és rendszeresen leszívják néhány verda üzemanyagát, így spórolva a benzinen. Az egyik koncert után kicsit ledöbbennek a fizetés láttán, így szinte azonnal rábólintanak a következő ajánlatra. 350 dollár? Persze, mehet a dolog. Kit érdekel, hogy a közönség neonácikból áll? Nincs is semmi gond, állnának is tovább dolguk végeztével, azonban egyikük még visszamegy telefonjáért, de egy fejbe szúrt hullát is talál. Hiába ígérgeti a csapat, hogy ők aztán gyorsan elfelejtik a történéseket, nem igazán akarják elengedni őket.
Rendes fickók (The Nice Guys)
Változnak a műfajok, akadnak, amelyek erősen háttérbe szorulnak, esetleg tetszhalott állapotban várják, hogy jöjjön végre valaki, akinek hatására újra a figyelem középpontjába kerülnek. A kemény, mindenkit padlóra küldő akcióhősök helyére képregénykarakterek kerültek, és összetesszük a két kezünket, ha John Wickhez hasonló filmek érkeznek. De megüresedett a piac haverzsaru-szegmense is, már annak is örülünk, ha egy Két kaliber-szerű produktum érkezik. Olvasd tovább
Szenilla nyomában (Finding Dory)
Amikor a Pixar letette névjegyét a filmiparban, mindenki elismerő szavakkal illette a lámpás céget. Éltették a kreativitást, a frissességet, a hangulatot, a remek karaktereket, a csodálatos képi világot és még lehetne sorolni. És jó ideig úgy tűnt, hogy nem tudnak hibázni. De aztán kiderült, hogy ők sem tévedhetetlenek. Hol kezdődött? Talán a tűzrőlpattant Meridával? Menjünk egy kicsit korábbra, konkrétan a Verdák 2 eléggé félresikerült és hát a dinós animációval sem volt mindenki kibékülve. Sokan aggódtak amiatt is, hogy őket is elkapta a franchise láz. De nem kell félteni őket, bízzuk benne, hogy a Verdák 3-at nem rontják el, a Toy Story 4 megüti a harmadik felvonás szintjét és A hihetetlen család 2 -nél is odateszik magukat. A Szenilla nyomában után még szép, hogy bízunk a Pixarban.
Mégis hogyan lehetne folytatni egy 13 évvel ezelőtti sikertörténetet? Pizsi átúszta a fél világot, hogy megtalálja csemetéjét. Ezt még egyszer el lehet adni? Hiszen a humor és dráma megfelelő vegyítése csak egy dolog. És igen, a cég erőlködés mentesen oldotta meg a feladatát. Olvasd tovább
Hardcore Henry
Mielőtt beköszöntött volna a képregényfilmes korszak, még igazi akcióhősök rúgták szét több tucatnyi vagy éppen sok száz statiszta valagát. Szépen végigmasíroztak a helyszíneken, hátrahagytak pár ezernyi lőszert, bevert fejet, törött csontot. Ha úgy adódott megálltak, pihentek két percet, újratöltöttek, megropogtatták izmaikat, esetleg lecserélték véres ruháikat és mentek tovább. Kicsit felnyögtek, ha zuhantak pár emeletnyit, kipréseltek magukból egy vicces szót vagy idézhető egysorost, aztán tették a dolgukat. A Hardcore Henry ugyanezt a korszakot idézi meg, azzal a különbséggel, hogy a főhős nem tud beszélni. Egykoron Arnold Schwarzenegger is csak néha recsegett el egy-egy mondatot, ő és a hasonló műfajban járatos kollégái is készítettek olyan filmet, ahol látszott rajtuk, hogy jobban örültek volna, ha nem fárasztják felesleges szócsépléssel őket. Olvasd tovább
Zootropolis – Állati nagy balhé (Zootopia)
Olykor elmerengek, hogy egykoron a stúdió rajzfilmjei eseményszámba mentek. Mindenki izgatottan várta, hogy elérkezzen a nagy nap és láthassa az újabb művet. De ahogy telt az idő a piacon egyre nagyobb teret követelt magának konkurencia, ám a minőség csupán egyetlen fronton javult, az alkotók inkább csak a képi világ tökéletesítették. Ám ettől függetlenül a stúdió mégis tartani tudott egy szintet, illetve mindig meg tudta lepni a közönségét egy-egy igen jól sikerült egészestés produkcióval. De mi történik, ha a Rontó Ralph rendezője, Rich Moore, az Aranyhaj alkotója, Byron Howard és Jared Bush összedugják a fejüket? Állatos mese. De úgy kéne fogalmazni, hogy egy állati mese.
Nem csupán az X+1-edik darab a sorban, hanem egy igazán jól sikerült alkotás született. A direktorok fogták az emberek világát, és zebrákkal, nyulakkal, lajhárokkal, oroszlánokkal (stb) helyettesítették őket. Alaposan átgondoltak mindent, ötletesen mutatnak be a metropolist, amelynek egyes területei teljesen elütnek egymástól és mindenhol más-más lények élnek. Olvasd tovább
Röviden: Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film
Snoopy és Charlie Brown több évtizede már, hogy mosolyt csal az emberek arcára. 1948-ban mutatkoztak be először, majd később a képregénykarakterekből rajzfilm is készült. Szerencsére mi is megismerkedhettünk velük Magyarországon, így számunkra és régi, kedves ismerősök. És csak reménykedni lehetett, hogy az újabb animációs filmet nem rontják. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy a Garfieldből is milyen szörnyszülött produkciót tudtak összehozni.
Dicséretes, ha a rendező és az író kellőképpen kreatívan áll hozzá és ötletesen valósítja meg a történetet. Azonban aggodalomra adhat okot, hogy esetleg felhatalmazva érezték-e magukat, hogy az ismert karakterek tulajdonságain, viselkedésein, megjelenésén változtassanak. Hatalmas megkönnyebbülés: maradt minden a régiben. Charlie Brown továbbra is egy csetlő-botló, de jószívű figura, aki minden kudarc után képes megrázni magát, feláll és próbálja folytatni, amit elkezdett. Ezúttal a szomszédba költöző vörös hajú diáklány dobogtatja meg Charlie szívét, próbál bizonyítani, hogy felfigyeljen rá, ám folyamatosan közbejön valamilyen akadály. De itt van a többi vicces mellékfigura is, a takaróval mászkáló Linustól kezdve a folyamatos piszkos Malacig. Természetesen Snoopy és jó barátja, a sárga kismadár sem hiányzik, utóbbi minden megmozdulása vicces, előbbi esetében viszont a képzelt, Vörös Báró elleni harcát le lehetett volna rövidíteni.
Csupán annyi újítás van, hogy a történetet számítógéppel rajzolták, a megvalósítás remek, megidézi a képregényes és a régebbi rajzfilmes stílust. A hangulat magával ragadja kicsit és nagyot egyaránt, a játékosság és a humor is abszolút rendben van.. Vidám, vicces animációs filmről van szó, ami szinte folyamatosan mosolyt csal a néző arcára. 90 % Olvasd tovább
Deadpool
Nagy lehetőségek rejlettek a Wolverine eredettörténetben, de sajnos a film eléggé félrement. A kevés értékelhető pillanatok közé tartozott Ryan Reynolds Wade Wilsonja, aki egészen jól hozta a szájmenéses vicceskedő zsoldost. Szomorú, de bármennyire is jól mutatták be a karaktert, annyira elcseszték a végére. Reynoldsék megígérték, hogy Wilson/Deadpool bizonyítási lehetőséget fog kapni, a rajongók nagyon is elégedettek lesznek. A forgatókönyvet mindenki dicsérte és éltette, kiderült, hogy minden lényeges elemet átemelték a képregényből, még a negyedik falat is ledöntötték. De a stúdió nem bízott igazán egy másodvonalbeli figurában. Aztán – ahogy Reynolds egy eseményen fogalmazott – egy seggfej kiszivárogtatta a tesztfelvelvételt és a pozitív visszajelzések hatására a Fox stúdió nagy nehezen beadta a derekát, rábólintott a filmre. Olvasd tovább
A visszatérő (The Revenant)
Remek történetnek tűnik. De a szerződésben legyen benne, hogy a fűtött stúdióban forgassunk, a fagyos folyó legyen legalább 26 fok, a bölénymájat pedig majd a szakácsom megcsinálja valamelyik kedvenc alapanyagomból. És az állati tetem illatozzon szépen. Mellesleg 20 millió dollárt kérek.- Nos igen, a sztárok egy része inkább kényelmes körülmények között dolgozna. Kinek van kedve kimenni dideregni a természetbe, hónapokig cidrizve forgatni? De Leonardo DiCaprio bevállalta, bizonyítva, hogy szereti a kihívásokat és nem csak a biztonságot jelentő stúdiókörülményeket biztosító munkát részesíti előnyben. Olvasd tovább