1

Az első ember – a kulisszák mögött

A hatszoros Oscar-díjas Kaliforniai álom (La La Land) című musical díjnyertes rendezője, Damien Chazelle, illetve a film szintén Oscar-nyertes főszereplője, Ryan Gosling ismét együtt dolgoztak, hogy Az első ember címmel vászonra vigyék az Apollo 11 és Neil Armstrong holdraszállásának történetét, illetve az odáig vezető évtizedes utat. A bensőséges történetet Armstrong nézőpontjából ismerjük meg. A film alapjául James R. Hansen könyve szolgált, és azt meséli el, milyen győzelmet aratott Armstrong, a családja, a munkatársai és az egész ország azzal, hogy megvalósult a történelem egyik legveszélyesebb küldetése – és milyen árat kellett fizetniük érte.

Olvasd tovább

0

Chandler, Stoll és Clarke az űrben

France Cannes Film Festival 2016 - May 2016Damien Chazelle és Ryan Gosling újabb díjgyanús projekten munkálkodnak. Mint ismeretes, a film Neil Armstrongról szól, az első emberről, aki a Holdra tette a lábát. Nem is oly rég Kyle Chandler is fellépdelt a fedélzetre, a színész Deke Slaytont, II. világháborús pilótát, légtechnikai mérnököt, aki a Mercury-program héttagú csapatának a tagja volt.

Corey Stoll formálhatja meg Buzz Aldrint, 1963 októberében vették fel a NASA-hoz, ahol űrhajóskiképzést kapott és repült a Gemini 12-vel és rajta volt az Apollo 11-en. Armstrong után másodikként léphetett a Holdra. Jason Clarke szintén mehet ruhapróbára, Edward White-ot testesítheti meg, a Gemini 4-gyel repült, ezen hajtotta végre az első amerikai űrsétát.

0

2018-ban mutatják be a Damien Chazelle rendezésében készülő First Man-t

La La Land Movie Promotion Media Conference in Japan, Tokyo - 27 Jan 2017A Kaliforniai álom (La La Land) bezsebelt 6 Oscar díjat, számos elismerést és még sokáig téma lesz az Oscar baki. De az is biztos, hogy Damien Chazelle és Ryan Gosling nevét ismételgeti a sajtó, ráadásul ugye a nézők körében is eléggé kedvelt a rendező, illetve a színész. Szóval mindenképpen meg kell lovagolni, hogy a reflektorfény rájuk vetült. Így van ezzel az Universal is, ezért a First Man film bemutatóját 2018 október 12-re lőtték be. A forgatókönyvet Josh Singer, a Spotlight írója szállította le. Mit mondjak, díjszag lengi körbe a projektet.

Chazelle 2014-ben került kapcsolatba az elképzeléssel, Ryan Gosling tavaly decemberben lépett fel a fedélzetre. A sztori Neil Amrstongról szól, az úriember repült az X-15 rakétahajtású repülővel, vadászpilótaként részt vett a koreai háborúban, 1966-ban járt az űrben. És ő volt az első ember, aki lábát a Holdra tehette.

6

Út a csillagokig – Kaliforniai álom (La La Land)

írta Nikodémus

2017-01-kaliforniai-álom-1

Damien Chazelle tizenkilencre lapot húzott, és nyert: legutóbbi filmje, a három Oscar-díjig jutó Whiplash után az itthon december 29-én bemutatott Kaliforniai álom (La La Land) újabb felejthetetlen moziélménnyel ajándékozza meg a nézőt. S ha a varázslat nem is működik mindenkinél, azt még a legkérgesebb szívűek is elismerhetik, ez a film csak úgy kicsattan az életkedvtől és a virtuozitástól – és nem mellékesen jó ízléssel támaszt fel egy rég elfeledett műfajt.

Olvasd tovább

1

Ryan Gosling játszhatja Neil Armstrongot

gosling111Neil Armstrong volt az első ember, aki a Holdra tette a lábát, de azért nem lógatta a lábát azelőtt sem, hogy beszállt volna az űrhajóba. Megjárta a koreai háborút és repült a Gemini 8-cal is. 2003-ban Clint Eastwood szeretett volna filmet forgatni életéről. Majd 2 évvel ezelőtt Damien Chazelle került kapcsolata a projekttel, ezt követően ismét csend borult a tervezetre.

Ám most már főszereplője is van a First Man címre hallgató filmnek. Ryan Gosling formálhatja meg Armstrongot és a színész ismét együtt dolgozhat a direktorral a Kaliforniai álom (La La Land) után.

A forgatókönyvet a Spotlightért Oscart kapó Josh Singer írhatja James Hansen 2005-ben kiadott First Man: A Life of Neil A. Armstrong könyve alapján.

 

0

A La La Land következő előzetese

lalalalalalalalAz előző előzetesben Ryan Gosling a City of Starst énekelte, az újabb kedvcsinálóban Emma Stone az Audition-t adja elő. Damien Chazelle rendezésében egy színésznő és egy zenész találkozik, illetve szeret egymásba Los Angeles-ben.

A romantika és a zene áll az előtérben, december elején be is ülhet rá a közönség. John Legend, Rosemarie DeWitt, Finn Wittrock és Jessica Rothe erősítik a musicalt. Olvasd tovább

1

La La Land előzetes

lalalandKét évvel ezelőtt Miles Tellert és Emma Watsont akarták megnyerni a musical vígjátékba. Damien Chazelle forgatókönyve egy jazz zongorista és egy színésznő kapcsolatát mutatja be. Ám 2015 tavaszán kiderült, hogy Ryan Gosling és Emma Stone lesznek a főszereplők, akik az Őrült, dilis, szerelem (Crazy Stupid Love) vígjátékban szórhatták közösen a poénokat. Később J.K. Simmons, Rosemarie DeWitt, John Legend csatlakozott a filmhez.

Mia (Stone) folyamatosan meghallgatásokra rohangál, ha pedig éppen nem, akkor kávékat szolgál fel. Sebastian (Gosling) jazz zenész, aki bárokban játszik zongorán. Találkoznak, megismerkednek, egymásba szeretnek.

December 2-án mutatják be a filmet. Az előzetes egy remek képi világú, hangulatos zenékkel és romantikával megspékelt musicalt ígér. Olvasd tovább

0

A Whiplash rendezője készíti a Neil Armstrong életrajzi filmet

armstrongNeil Armstrong volt az első ember, aki a Holdon járhatott. Előtte többször repült az X-15-ös rakétahajtású géppel, a koreai háborúban vadászpilóta volt, majd 1966-ban a Gemini 8-cal eljutott az űrbe is. Illetve az ő szájából hangzott el a híres „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” mondatot is .Szóval eléggé mozgalmas és izgalmas életet élt.

Damien Chazelle, a Whiplash rendezője pedig filmet forgat belőle. A főszerepet Ryan Goslingra bíznák, a tárgyalások elkezdődtek, de a szerződés még nincs aláírva. A James Hansen által írt életrajzi könyvet Josh Singer adaptálhatta.

Eredetileg a Warnernél gondolkodtak el a film, ahol Clint Eastwood vállalta a rendezést. Aztán 2008-ban már az Universal berkein belül Nicole Perlman látott hozzá a szkripthez, de jó ideg nem történt semmi említésre méltó a projekt környékén.

9

Whiplash

Whiplash1

Jo Jones nem volt elnéző Charlie Parkerrel. Egy alkalommal cintányért vágott hozzá elégedetlenségében. Mi lett volna, ha azt mondja, hogy „Nem volt rossz, szép munka!”? Mi lett volna így? Parker nem vált volna legendává, nem lett volna Bird és most egy jazzikonnal kevesebb lenne.

A Shaffer Konzervatórium egyik tanára, Fletcher meséli el egyik tehetséges diákjának az esetet. Viszonyuk nem bensőséges, sőt, szíve mélyén mindenki retteg az oktatótól. De a durva megaláztatásokat, a kemény beszólásokat és sértéseket szó nélkül viselik. Tudják jól, hogy ez itt életük nagy lehetősége. A kitörési pont. Ha megfelelnek Fletchernek, ha tűrnek, akkor lehet belőlük valaki. Talán a következő Bird? Olvasd tovább

1

Whiplash előzetes

whiplashMiles Teller alakítja a fiatal jazz dobos Andrew Newmant, aki az egyik legjobb zeneiskolába kerül be és a J.K. Simmons által játszott  intézmény rettegett maestro figyelmét is felkelti.

Damien Chazelle 85 oldalas forgatókönyve 2012-ben került rá a Black Listre. Nem sokra rá az író fogott pár oldalnyit eredeti szkriptjéből és leforgatott egy rövidfilmet, amelyben Johnny Simmons és J.K. Simmons játszottak. A 18 percnyi anyagot mindenki éltette a 2013-as Sundance-en és gyorsan előkerült egy-két befektető, akik boldogan adták pénzüket az egészestés változathoz. Olvasd tovább

2

Watson és Teller a La La Land musicalban énekelhetnek

watsonEmma Watson és Miles Teller lehetnek a La La Land musical főszereplői, a fiatal színészek Los Angeles-ben fakadhatnak dalra. Damien Chazelle, a Whiplash és a Grand Piano alkotója írhatja és rendezheti a produkciót.

A két központi karakter nagy álmodozó, Mia egy magányos színésznő, Sebastian pedig egy karizmatikus jazz zenész. Találkoznak  és egymásba szeretnek. Ám munkájuk sajnos közbeszól a kapcsolatba. Mire számítsunk még? Watson és Teller örömüket és bánatukat dalban mondják el.