írta Nikodémus
Egy északi nép tisztes rendezettségben megöregedett, precíz polgára bizonyára a címben olvasható megállapítással válaszolna egy klasszikus olasz életképre: mondjuk egy közlekedési csetepatéra, egy zajos vasárnapi családi ebédre vagy épp egy fordulatos focimeccs őrjöngő drukkereire. Federico Fellini idén hatvanéves mesterműve sokáig ugyanezt a munkacímet viselte, s a végül Nyolc és fél néven mozikba került alkotás immár hatvan éve minden, ami Itália.
írta Nikodémus
A film elkészültéről itt olvashatsz.
Damien Chazelle egy kirobbanó energiájú sportfilm (Whiplash), egy önironikus musical (Kaliforniai álom) és egy szikár dráma (Az első ember) után újra tobzódik a filmvásznon: a még januárban bemutatott Babylon grandiózus freskója száz évvel repít vissza minket az időben, hogy megmutassa, milyen áldozatokkal váltott Hollywood némafilmről hangosfilmre.
A Babylon szédítően magával ragadó történet szélsőséges ambíciókról és féktelen kihágásokról – számos karakter felemelkedését és bukását mutatja be Hollywood első fénykorából, amikor a gátlástalan dekadencia és a mérhetetlen perverzió ülte torát. Damien Chazelle forgatókönyvíró-rendező 15 éven át érlelte, dédelgetett tervét, kutatott, világot épített, és csak ezután állt neki az írásnak, majd kezdte rendezni a filmet.
írta Nikodémus
Hónapok óta egy új magyar sorozat tartja izgalomban a közvéleményt – s nem csupán a filmrajongókat, hanem a szélesebb közéleti nyilvánosságot is. Az HBO gyártásában elkészült A besúgó körüli felhajtás többek között arra is rámutat, mennyire feldolgozatlan még a magyar történelem közelmúltja.
„Tetszettek volna forradalmat csinálni” – Antall József, az 1989-es rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnök bonmot-ja tökéletesen összefoglalja a demokratikus átalakulás mély ellentmondásosságát. Vér egyrészt nem fojt, elszámoltatás másrészt alig történt, és a nagy, néplélek-mozgató katarzis is elmaradt. Az elmúlt három évtized olvasható az akkor elmulasztott esélyek visszaperlésének történeteként is, s talán épp ezért felemás a témában született magyar filmtermés. Hiszen míg 1956 öröksége egyértelműnek tűnik, a megtorlást követő évtizedek értékelésében legalább három generáció néz egymással farkasszemet.
Az ismeretlen Uránia – Fejezetek egy filmszínház történetéből címmel megjelent a Nemzeti Filmszínház gazdagon illusztrált, többszerzős monográfiája. A többéves kutató- és előkészítő munka eredményeként megvalósuló kötet a 122 éves Uránia – eleinte: Tudományos Színház, később: filmszínház, ma: Nemzeti Filmszínház –, valamint a neki otthont adó móros-keleties épület, az idén 125 éves Rimanóczy-ház szövevényes múltjával ismerteti meg az olvasót. A könyv a Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. kiadásában, a Méry Ratio kiadó gondozásában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával látott napvilágot, és a kiadó forgalmazásában kapható az Uránia pénztárában.
„Kik és milyen célból építették ezt a különleges épületet? Honnan ered móros jellege, mik lehettek előképei? Ha mulató volt eredetileg, hogyan lett belőle 1899-ben jeles tudósaink összefogása nyomán Tudományos Színház? Mivel foglalkozott a gyakorlatban ez az ős-Uránia, amelyben »a legelső magyar filmlaboratórium« is működött, és amelynek az első, már játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmet, A tánczot köszönhetjük? A táncművészetnél maradva: mikor és milyen alkalomból lépett fel az Uránia színpadán Isadora Duncan? Hogyan alakult az intézmény sorsa később, amikor a magyar némafilm fénykorának gálamozijaként több Korda-film ősbemutatójának helyszíne is lett? Miként igazodott ez az »új« Uránia – immár a filmélet reprezentatív helyszíneként – a huszadik századi magyar történelem drámai fordulataihoz, és ki mindenki fordult meg a falai között a magyar filmtörténet, kultúrtörténet, politikatörténet szereplői közül? Magyarán: milyen örökséget hordoz ez az építészeti és kulturális kincs, amely ma Nemzeti Filmszínházunk?” (részlet a fülszövegből)
A kötet megjelenését egy filmtörténeti évfordulóhoz időzítettük: 120 éve készült az első, már játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotás, A táncz, amelynek 1901. április 30-i urániabeli bemutatója a magyar filmtörténet nyitánya. A tudományok népszerűsítésére létrejött intézmény 1899 végén nyitotta meg kapuit, és látványos előadásain szinte már a kezdetektől használt egyperces kis mozgóképeket. 1901-ben érkezett el az idő, hogy a korábban külföldről beszerzett filmeket saját gyártásúakkal egészítsék ki. Pekár Gyula tánctörténeti előadásához készültek az első felvételek: Zitkovszky Béla fotográfus, az Uránia technikusa a saját maga által fejlesztett felvevővel, többségében az épület tetőteraszán ácsolt alkalmi színpadon rögzítette azokat az 1-2 perces kis táncjeleneket, amelyekben Blaha Lujzától Hegedűs Gyuláig a kor jeles színpadi sztárjai vállaltak szerepet. A filmcsokor, amely április 30-án került először a közönség elé, hatalmas sikert aratott, és nagy lendületet adott az Uránia filmgyártó tevékenységének. Az első film tekercsei elvesztek, de emlékezetük fennmaradt, azt éppúgy őrzi „A magyar film napja”, melyet minden év április 30-án ünnepelünk, mint maga az Uránia, amely 120 éve állandó helyszíne és szereplője a magyar filmtörténetnek, 2002-es műemléki helyreállítása óta pedig Nemzeti Filmszínházként szolgálja a magyar filmkultúrát. (Forrás)
A most megjelenő kötet a művelődéstörténet sok évtizedes adósságát törleszti, hiszen először kísérli meg mélységeiben feltárni a világ legszebb mozijai között számon tartott Uránia, valamint a neki otthont adó épület történetét. A tudományosság kritériumai szerint megírt, többszerzős mű, melyet szerkesztőként Buglya Zsófia jegyez, az Uránia legnemesebb, ismeretterjesztő hagyományaihoz hűen a széles olvasóközönség számára készült. A hivatkozásokban gazdag, mégis olvasmányos formában megírt tanulmányokat interjúk, irodalmi szövegrészletek, visszaemlékezések, korabeli újságcikkek egészítik ki. Hasonlóan fontos szerep jut a képeknek. A leírtakat mintegy 260 illusztráció – látványterv, térkép, tervrajz, plakátgrafika, képeslap, dokumentumértékű fotó – teszi még szemléletesebbé.
A mozisátortól a tévétoronyig című filmtörténeti tanulmánykötet a Filmtett Egyesület és az Iskola Alapítvány együttműködésének eredményeként jelent meg a napokban; a bemutatóra a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében került sor. A Fejezetek a romániai magyar filmezés, televíziózás és mozizás történetéből alcímmel megjelent kötet alaposan dokumentált tanulmányok formájában keresi a választ arra a kérdésre, hogy „mi az, és létezik-e romániai magyar film?”, ami persze „vanni van, csak nem úgy.”
A kötet a romániai magyar filmkészítés történetének legfontosabb mozzanatait járja körül. Első része mozitörténeteket mutat be Aradtól Kolozsváron át Sepsiszentgyörgyig és Csíkszeredáig, majd a következő két fejezet az erdélyi magyar filmkészítés kettős „peremvidéken” történt kibontakozásáról beszél: az itt élő filmesek a második világháború előtt „a magyar filmgyártás peremén” alkottak, a második világháború után viszont a „a román filmgyártás peremére” kerültek. A tanulmányfüzér a némafilmes korszak nagy nemzetközi sikereitől az 1989-es rendszerváltásig fogja át a romániai magyar filmtörténet fejezeteit, mozaikszerűen, „egyfajta képbe helyezési kísérlet” formájában: „A képkivágás folyamatos korrekcióra szorul, de első zoomnak talán megteszi.”
A kötetet Ferenczi Szilárd és Zágoni Bálint szerkesztette, a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Blos-Jáni Melinda, Zágoni Bálint, Jakab-Benke Nándor, Ferenczi Szilárd és Gergely Zsuzsa mutatta be. A bemutató eseménye a Facebookon itt található. (Forrás)
Az Isten városa brazil karneválja, a Bábel kontinenseken átívelő drámája, A víz érintése kopoltyús szeretője – az utóbbi néhány évtized latin-amerikai rendezői lebilincselő képekkel és különleges történetekkel rázták fel a filmvilágot, magyar nyelven mégis csak elvétve olvashattunk róluk. A Kino Latino Árva Márton szerkesztésében arra vállalkozik, hogy 15 alkotó portréját megrajzolva vezessen be alig ismert birodalmukba. A Prizma folyóirat kötetében többszörös Oscar-díjasok és feltörekvő fiatalok, elmélyült elemzések és egzotikus különlegességek is helyet kaptak. Többek között kiderül, hogyan boldogulnak az olasz maffiózók a szocialista Kubában, miért csapták ki a filmiskolából Alfonso Cuarónt, miből merít ihletet a kultikus szürrealista mester, Alejandro Jodorowsky és álmodnak-e az amazonasi indiánok hallucinogén növényekkel. (Forrás)
A Lénárt András legújabb könyve, a Film és történelem Latin-Amerikában című kötet Latin-Amerika kapcsán ismerteti a történelemtudomány és a filmtörténet közös vizsgálati területeit, középpontban elsősorban 20. századi történelmi témák, események és személyek filmtörténeti-filmpolitikai vonatkozásaival. Röviden a tartalomból: a film szerepe Latin-Amerika történelmében; Kolumbusz Kristóf a filmvásznon; a spanyol-amerikai háború (1898) és 20. századi következményeinek ábrázolása; Amerika-közi filmkapcsolatok: Hollywood és a jószomszédság-politika; gyermekrablás, terror, puccs és diktatúra Latin-Amerikában; Kuba közelmúltja filmen. (Forrás)
Árva Márton (szerk.): Kino Latino – Latin-amerikai filmrendezőportrék, Prizma könyvek 2., Tudással a Jövőért K. Alapítvány, 332 oldal, 2020, 3990 Ft
Lénárt András: Film és történelem Latin-Amerikában – A 20. század a filmtörténet tükrében, Jatepress, 144 oldal, 2020, 2520 Ft
Reed Hastings most megjelent könyve elsőként mutatja be a kulisszák mögül a világ egyik legsikeresebb vállalatának cégfilozófiáját. Az a szabály, hogy nincs szabály! Aki a Netflixnél dolgozik bárhol a világban, kellő teret, önállóságot kap a kibontakozáshoz, egy bajnokcsapat tagja, nem egy családé. A jó Netflix-vezető biztosítja az alkalmazottaknak a megfelelő információt, kontextust ad, nem pedig csak irányít. A legnagyobb kockázat nem az, ha hibázunk, hanem ha nem változtatjuk meg az irányt, amikor a piaci környezet változik. Ilyen és ezekhez hasonló vezetési elvekről vall először Reed Hastings elnök, a Netflix alapítója a már itthon is kapható könyvében. A történet izgalmas, személyes történeteken, több száz vállalati interjú alapján mutatja be azt is, hogy a szabad felhasználói élmény megteremtése mindent visz a vállalatnál. Hogyan lett egy postai dvd-kölcsönzőből a világ egyik legkeresettebb szolgáltatása? Mit is jelent a Netflix kultúra? Többek között ezek is kiderülnek a kötetből! (Forrás)
Reed Hastings, Erin Meyer: Az a szabály, hogy nincs szabály – A Netflix és a megújulás kultúrája, Barecz &Conrad Books, 256 oldal, 2020, 3950 Ft
írta Nikodémus
Ha David Fincher filmet rendez, arra érdemes odafigyelni. Legyen szó nagyvárosi bűndrámáról, fekete humorú szatíráról vagy melankolikus életrajzi portréról, korunk posztmodern veszteségkrónikása rendre a magunk köré szőtt álvalóságok fojtogató szorítását, s a bennük való elveszettségünk okait kutatja. Ezúttal úgy tűnik, Fincher hat évnyi producerkedés és sorozatkészítés után könnyedebbre vette a figurát: legújabb nagyjátékfilmjében elhunyt édesapja hátrahagyott forgatókönyvéből meséli el nekünk Hollywood egyik legnagyobb mítoszát, Orson Welles Aranypolgárjának születését, mégpedig a forgatókönyvíró, Herman J. Mankiewitz szemszögéből.
írta Nikodémus
E sorok megjelenésekor már túlleszünk egy nehéz éven, melynek testi-lelki kihívásait jórészt a világot térdre kényszerítő koronavírus-járvány okozta. Egész iparágak, gazdasági szektorok álltak le, megtanultuk, mit jelent a karantén, a home office vagy a távolságtartás, s a járvány bizony a kultúra és a szórakoztatóipar világát sem hagyta érintetlenül. Hirtelen jött magányunk jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk, mit ad nekünk a film és a mozi.
Szokás korunkat a kép korának nevezni, melyet legjobban talán a mozgókép feltalálása, annak gyors elterjedése és nem múló divatja jellemez. Bonyolult előkészítő munkával megeleveníteni a létezést, majd azt bármennyiszer ismételhetően felvenni és lejátszani: mágia, amitől a hagyományos XIX. századi társadalom embere óvakodott. S valóban, boszorkányságnak tűnik a valóság egy darabját objektív hűséggel leképezni, hiszen lelket lopunk vele: az elkapott pillanat vegyi anyagok segítségével őrződik meg, megsemmisítve a történés spontaneitását. Bő egy évszázaddal később, képtúlterheléses jelenkorunkban már észre sem vesszük ezt a finom különbségtételt: a szórakoztatóipar gondosan piackutatott befolyásolással tereli figyelmünket az eladnivaló áru felé.
Ez könyv: nem rendszeres filmtörténet, nem “összegyűjtött művek”, nem tematikus tanulmánygyűjtemény. Hát akkor micsoda? Kalandozások a közelmúlt filmvilágában. Elsősorban a magyar film és az európai film világában. Műfajilag változatos, többféle íz keveredik benne. Jegyzetek és tanulmányok, naplórészletek és interjúk, portrék és kritikák sorjáznak az egyes fejezetekben. Nem húz szakavatottan határvonalakat: a film egésze érdekli, miközben természetesnek tartja, hogy a film különböző műfajokban szólalhat meg, sokféle formában emelkedhet a művészet magasába. Nemcsak játékfilmekről, hanem dokumentumfilmről, animációs filmekről is szól, sőt olykor a filmkultúra más terrénumaira is eljut. Többek között azt sugallja, hogy nincsenek értékes és értéktelen műfajok. A megfelelő mesterségbeli tudással elkészített film lehet kellemes a szemnek, lehet hasznos. Ahhoz azonban, hogy művészet legyen, ennél több kell – mindenekelőtt tehetség, meg sok minden más; akárcsak a többi művészetben.
Zalán Vince, a kötet szerzője bevallottan elfogult, anélkül, hogy az értéktelenségnek kedvezményeket adna. Kedveli azokat a rendezőket, akikről ír – Huszárikot és Bódyt, Fassbindert, Rivette-et és Angelopuloszt, vagy éppen Reisenbüchler Sándort és Gyarmathy Líviát. S nem rejti el jó néhány film iránt érzett rokonszenvét sem. Méltatásai olykor találkoznak – ha lehet ilyesmiről beszélni – az általánosabban elfogadott “filmművészeti kánonnal”, olykor meg utat engednek “egyéni bolondériáinak.” De mindegyik írás hátterében felfedezhetünk egy állandó, intellektuálisan is megerősített érzést: a filmművészet szeretetét. Ezért a Kalandozások írásai remélhetőleg sok együtt érző (s talán együtt is gondolkodó) olvasóra találnak.
Zalán Vince: Kalandozások – Egy filmkritikus feljegyzéseiből, Gondolat, 324 oldal, 2020, 3400 Ft
“Könyvünk célja, hogy a legfontosabb stílusirányzatokon, műfajokon és szerzői életműveken keresztül áttekintést adjon az egyetemes filmtörténet hálózatáról: arról, milyen hatáskapcsolatok szövődhettek Ingmar Bergman és az amerikai szexfilmek között, mit köszönhet egy James Bond-film Orson Wellesnek, és mit jelent a neorealizmus Olaszországban, Iránban és Latin-Amerikában. A Kalandos filmtörténet nem tudományos vállalkozás, inkább bevezető a filmkultúra rendszerébe. Az összefüggések megmutatásával azt a saját élményünket szeretnénk megosztani olvasóinkkal, hogy amikor filmet nézünk, soha nem csak egy filmet nézünk.”
Kránicz Bence filmkritikus, újságíró. Az ELTE filmes doktori képzésén a 20. század első felének magyar filmkritika-történetével foglalkozik. Az Üres lovak című filmtörténeti esszéfilm társ-forgatókönyvírója.
Lichter Péter filmrendező, filmesztéta, a Prizma folyóirat szerkesztője. Az ELTE filmtudományi képzésén végzett, jelenleg a PTE adjunktusa. 2002 óta készít kísérleti filmeket, amiket számos filmfesztiválon vetítettek, például a Berlini Filmfesztivál Kritikusok Hete programjában vagy a New York-i Tribeca Filmfesztiválon. Legutóbbi kötete az 52 kultfilm. (Forrás)
Tervezett megjelenés: 2019. október
FilmDROID